Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Leszedetik a plakátokat

A szentesi közterület-felügyelet felszólította a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget, hogy távolítsa el a szabálytalanul elhelyezett politikai hirdetéseit az áramelosztó szekrényekről és a beton villanyoszlopokról. A városban több száz plakátot ragasztottak ki a párt aktivistái. Az országgyűlési képviselő úgy véli: szinte nincs más mód arra, hogy üzenetük eljusson a választókhoz.
Több száz narancssárga körös plakátot ragasztottak ki Szentesen. Fotó: DV
A helyi rendeletben megfogalmazottak szerint szabálytalanul függesztette ki hirdetéseit a Fidesz, ezért a pártot felszólítottuk, hogy távolítsák el a plakátjaikat – közölte Kóczán István, a szentesi közterület-felügyelet vezetője. Eljárást kezdeményeztek a polgári szövetség ellen, és lakossági bejelentések is érkeztek a hivatalhoz. A kék színű kandeláberek mellett áramelosztó szekrényeken és beton villanyoszlopokon is hirdetnek, teljesen szabálytalanul – mondta Kóczán.

A városban három-négy olyan helyet találtak a hatóság munkatársai, ahol a narancssárga körös hirdetményt szabályosan függesztették ki. Öt napot adtak a közterület-felügyelők a plakátok eltávolítására a Fidesznek, a határidő csütörtökön délután jár le. A hatóság vezetője kijelentette, amennyiben nem kerülnek le a plakátok, pénzbírság vagy feljelentés vár az elkövetőkre.

Sztantics Csaba jegyző azt mondja, a hirdetményekre vonatkozó helyi rendelet világosan körvonalazza a lehetőségeket, hol lehet plakáton hirdetni, és hol nem. A jegyző kijelentette, a hatósági intézkedésnek semmiféle politikai tartalma nincsen, kizárólag a városkép megőrzésének érdekében járnak el a közterület-felügyelők.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő azonban úgy véli, miközben a baloldal országosan meghirdette a kampány kezdetét, a Fidesznek Szentesen nincsen más lehetősége arra, hogy hirdesse magát.
– Kénytelenek vagyunk ilyen eszközökhöz nyúlni, hogy üzenetünk eljusson a választókhoz – mondta. – A polgári szövetség választókerületi elnöksége kedden este ül össze, hogy kialakítsa álláspontját a város reakciójával kapcsolatban – szögezte le Farkas.

A képviselő úgy véli, a Fidesz megítélésében kettős mércével mér a hatóság: más, kulturális hirdetmények esetében nem járnak el ilyen szigorúan. Az önkormányzattól a helyi médiumokban a demokráciában méltányos és elvárható segítséget szeretnék megkapni a kampány során a választások előtt.
– Amennyiben erre nem mutatkozik készség, úgy kénytelenek leszünk végérvényesen tudomásul venni, hogy az MSZP irányításával Szentesen diktatórikus rendszer működik – fogalmazott Farkas.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződött a templom felújítása

Befejeződött a száz éve átadott szentesi evangélikus templom felújítása, amely mintegy húszmillió… Tovább olvasom