Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Lidike néni 100 esztendeje

Szentes - A szentesi református idősotthonban ünnepelte 100. születésnapját Berényi Benjáminné. Lidike néni elmesélte, hiába volt városi gyerek, még a varrást sem tanulhatta ki az iskolában, mert 10 évesen már dolgoznia kellett.
- Mindig gyenge és vérszegény voltam – mondta magáról 100. születésnapján Berényi Benjáminné, akit családja mellett Szirbik Imre polgármester és Kovách Péter református lelkész is felköszöntött 100. születésnapján. Lidike néni járókeret nélkül csoszogott a református otthon udvarán, amikor lefényképeztük.

Lapunknak elmesélte, törékeny volt ugyan, de már kiskorában ki kellett vennie a részét a családi munkamegosztásból, mert édesapja, akinek – hármójuk közül – ő volt a legkedvesebb gyermeke, orosz fogságba került, és nem is tért haza az első világháborúból. Tízéves sem volt még, amikor már neki kellett dagasztania a kenyeret. Pedig városi lány volt, nagyapját, Kalmár Istvánt még városházi képviselőnek is megválasztották. Volt házuk Szentesen, tanyájuk Dónáton, lábára pedig cipőt kapott, ami nagy szó volt, hiszen akkoriban mezítláb rótták a gyerekek a sáros utcákat. Bár szeretett volna, de nem tanulhatott, még varrónőnek sem, mert édesanyja nem engedte – segítenie kellett a gazdaságban.

Berényi Benjáminné szeretett volna, de nem tanulhatott – dolgoznia kellett. A szerző felvétele
Berényi Benjáminné szeretett volna, de nem tanulhatott – dolgoznia kellett.
A szerző felvétele

Lidike néni Derekegyházra házasodott, a D-oldalnak nevezett tanyavilágban élt két gyermekével és férjével. Legtöbbször otthon dolgozott, de bejárt a varrodába is némi munkáért. – Aki iparkodik, annak nehéz az élet. Nekem sem volt könnyű. Hogy hogyan bírtam ilyen sokáig, magam sem tudom – felelte, amikor a 100 esztendő titkáról kérdeztük. Két éve költözött be az otthonba, és úgy érzi, jó döntést hozott, mert Bacsó Béla utcai házánál már egyedül nem boldogult. A közösségben jól érzi magát, sokat beszélget, olykor tévézik, de már nem olvas. Kék szeme igazán akkor csillan fel, ha 3 unokája és 6 dédunokája meglátogatja.

Olvasóink írták

  • 3. klaviaturawomen 2010. május 21. 20:50
    „kedves maminak látszik.:)Isten éltesse sokáig:)”
  • 2. pillecukor 2010. május 18. 19:46
    „csatlakozom az előttem kommentelőhöz. :-)”
  • 1. niemand 2010. május 18. 19:18
    „Sok erőt és örömet kívánok Lidike néninek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esőben keresték az aranyat

Szentes - A szakadó eső, a pillanatok alatt csuromvizessé váló ruha sem szegte kedvét A Megye… Tovább olvasom