Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 07. kedd - Tódor, Rómeó

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > Magyar József: Nem merem vállalni

Magyar József: Nem merem vállalni

Szentes - 100 embert és 150 millió forintot veszített a szentesi Hungerit a Négy Manccsal folytatott harcban szeptember elseje óta. Az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója egyelőre nem indítja újra a hízott liba vágósorát, amelynek leállítását a bécsi székhelyű állatvédő szervezet „intézte el".

Szabó C. Szilárd - 2008.10.06. 03:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Magyar József, a Hungerit tulajdonos-vezérigazgatója lapunknak adott interjújában azt mondta: meglepődne, ha az ország vezetése hagyná, hogy a Négy Mancs miatt olyan vállalatok menjenek tönkre, amelyek biztos megélhetést adnak az embereknek.

– Három hete kértünk öntől interjút, háromszor kaptunk időpontot is, de csak most (október 2-án – a szerk.) tudott velünk leülni beszélgetni. Ez idő alatt sok minden történt a Hungerit kontra Négy Mancs ügyben: demonstráció a fővárosban, ötpárti összefogás a libamájért, jelzés a csomagoláson. Nem akart addig nyilatkozni, amíg nincs kézzelfogható eredmény?
– Nem erről van szó. Sokat voltam Budapesten és Németországban.

– Németországban a bojkottról is tárgyalt? Megírtuk, hogy Németországban és Ausztriában nem veszik a Hungerit termékeit a Négy Mancs-kampány következményeként.
– A bojkottról is tárgyaltam. Egyébként a düsseldorfi élelmiszeripari vásáron voltunk, ahol két partnerünk is kiállított.

Magyar József: Megdöbbentő, hogy mit meg nem enged magának a Négy Mancs. Fotó: Vidovics Ferenc
Magyar József: Megdöbbentő, hogy mit meg nem enged
magának a Négy Mancs. Fotó: Vidovics Ferenc

– Szétnézett a német áruházakban, látott Hungerit-termékeket a pultokon?
– A kollégáimmal hat-hét hipermarketben jártunk, s nem találtuk a termékeinket. Tudni kell azonban, hogy a nagyáruházak Márton-nap környékén töltik fel libával, kacsával a pultokat. Egyetlenegy üzletláncban találtunk hat magyar libát, de az nem szentesi volt.

– Mit mondanak a Hungerit német partnerei az állatvédők kampányáról?
– Nagyon nehezen kezelik ezt az egészet. Annyira félnek a sajtóbotránytól, s az olyan nyilvánvalóan hazug mondatoktól, hogy például „erőszakkal tömött állatokat szállítanak a magyar vágóhidak", hogy inkább nem tartanak ilyen árut.

– Hatályba lépett azonban egy rendelet, amely megoldhatja a problémát azzal, hogy a vásárlóra bízza a döntést. Eszerint ugyanis jelölni kell a termékek csomagolásán, hogy hízott baromfiból készült-e az áru. Mikor kezdik el újra vágni a hízott libát?
– Az agrártárca jóvoltából hihetetlen gyorsan, két és fél hét alatt született meg a rendelet. Máskor ez hónapokat vesz igénybe. Ennek ellenére a Négy Mancs nem vette le a feketelistáról a feldolgozócégeket, sőt! Tudomásom szerint írt egy kiáltványt, amiben egyebek mellett az áll (Magyar József részleteket olvas fel a kiáltványból – a szerk.), hogy „a minisztérium elárulja a magyar baromfiipari dolgozókat és az állatokat, ezért a Négy Mancs úgy döntött, hogy a kampányát nemzetközi szinten megerősíti, mert nem fogad el több erőszakot az állatokkal szemben. Nem fogad el többé olyan megoldást, mint a termékek félrevezető megjelölése. A magyar baromfiipar nem megbízható és nem felelős partner egészen addig, amíg zsírmáj előállítása jelen van. (...) A magyar baromfiipar megoszlik azok között, akik a jövőbe néznek, és azok között, akik belevesznek a sötét kommunizmus múltjába. Igaztalan információk terjesztésével és az együttműködés elutasításával nem lehet megállítani a nemzetközi fejlődést. (...) A magyar baromfiipari termelők rabjai a francia és izraeli befektetőknek." A kiáltványt Markus Müller propagandafőnök jegyzi. Megdöbbentő, hogy mit meg nem enged magának ez a társaság! Ez a nemzetközi jog szerint diszkrimináció. A minisztérium – amely ma (október 2-án – a szerk.) tárgyalt volna a Négy Manccsal, de addig nem ül le velük, amíg nem veszik le a vállalatokat a feketelistáról – tervezi, hogy emiatt az Európai Unióhoz fordul.

Magyar József: A Négy Mancs miatt száz embert már elküldtünk, és százat küldtünk volna el októberben és novemberben. Fotó: Vidovics Ferenc
Magyar József: A Négy Mancs miatt száz embert már elküldtünk, és százat küldtünk volna el októberben és novemberben.
Fotó: Vidovics Ferenc

– Még egyszer megkérdezem: mikor kezdik el újra vágni a hízott libát?
– Ezek után biztos nem. Nem merem vállalni az újabb cirkuszt.

– A fővárosi demonstráción elhangzott, de ön is nyilatkozta még a botrány kirobbanása előtt, hogy 200 dolgozójától kénytelen megválni szeptembertől. Az okok között szerepelt a forint erősödése, a takarmányárak drágulása miatt növekedő költségek és a Négy Mancs kampánya. A felsoroltak közül melyik játszott a legnagyobb szerepet abban, hogy meg kell válnia ennyi embertől?
– Nem arról voltam híres, hogy embereket bocsátok el. A tavalyelőtti 760 milliós beruházásunk 84 ember munkáját váltotta ki, de a 84 embert nem küldtük el, hanem más munkahelyre csoportosítottuk át. 25-30 ezer hízottáruról le kellett mondanom a Négy Mancs miatt azért, hogy a többi terméket el tudjam adni. Emiatt 100 embert már elküldtünk, és 100-at küldtünk volna el októberben és novemberben. Azért a feltételes mód, mert sikerült olyan termékeket szereznem, amiket fel kell dolgozni, így a 100 embert nem küldjük el, sőt a korábban elbocsátottakból vissza is veszünk valamennyit – december 15-éig.

– Mennyit veszített eddig a Négy Manccsal folytatott harcban?
– Szeptember elsején függesztettük fel a hízott liba vágását, azóta mintegy 150 millió forintot veszítettünk. Tavaly a 32 milliárdos forgalmunk egynegyedét tette ki a hízottliba-áru. Ennyire számítottunk az idén is.

– Ön szerint mi lesz ennek a történetnek a vége?
– Az országban 5000 család él meg a libázásból. Nagyon meglepődnék, ha Magyarország – amely milliárdokat fizet ki azért, hogy nagy külföldi cégeket telepítsen le itthon – hagyná, hogy a Négy Mancs miatt olyan vállalatok menjenek tönkre, amelyek biztos megélhetést adnak az embereknek.

Tömni vagy nem tömni? A hogyan a kérdés

Magyar József elmondta: a Négy Mancs engedélyezi a kézi libatömést. Ám amikor kézzel tömtek, az állatok 16-18 százaléka megdöglött, mert nem csupán a nyelő-, hanem a légcsőbe is került kukorica, amitől megfulladt a jószág. A gépi tömésnél az állatok 2 százaléka pusztul el. Melyik a kíméletesebb tömés? – tette fel a kérdést Magyar, hozzátéve: ugyanígy azt is mondhatnák az állatvédők, hogy a teheneket nem lehet géppel, csak kézzel fejni. De akkor hová jutnánk így?
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.232 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123456 következő >> végére >>> 53 hozzászólás
Moderálásra küldöm 53. Tudatlan 2008.10.11. 16:39

Magyar József és a kormányzat nagyobb károkat okoz a Hungeritnek, mintha megegyeztek volna a Négy Manccsal.
Kezd nagyon unalmassá válni az állatvédők mocskolása.

Délmagyar július 2-i cikkében:

"A cikk szerint 2008 elején, amikor a Hungerit az export-szerződések zömét kötötte, nem számolt a forint megerősödésével. Időközben azonban erősödött a forint, ami jelentős veszteségeket okozott a cégnek. Noha a Hungerit teljes termelésének csak húsz százalékát teszi ki a hízott árú, annak 90 százaléka exportra megy, és ebből az exportból származik a cég bevételének több mint fele, nagyjából 55 százaléka. A lap Magyar Józsefet, a Hungerit vezérigazgatóját idézte: a forint megerősödésének következtében a Hungerit minden eurómillión húszmillió forintot bukik, így a veszteség havonta 80-100 millió forint. A cikkben arról is szó esik, hogy a veszteségek miatt július elején a cég ötven-hetven ember elbocsátását tervezte."

Aki az állatvédőket támadja, az támadja az állategészségügyet, az… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 52. takarodj,,te kis bérec 2008.10.11. 11:14

Magyar nép álljon a sarkára és üzze ki az országból ezt az élősködő szervezetet,.:Magya ur indítsa ujra az üzemet, még a piacot el nem veszíti, kell a munka , kell megélhetés ,mert a legszegényebb réteg megy tönkre, családok földön-futóvá válnak,,,,és kérem Magyar ur is olvassa az itt leirt véleményeket,

Takarodj ki az országunkból te 4mancsnak titulált kis ingyenélő ,még a nép haragja fizikai támadásba nem kezd,!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Moderálásra küldöm 51. sada37 2008.10.11. 07:48

Kérem Magyar úr ne legyen már ilyen bátortalan indítsa újból a hízott liba vágásá,hiszen ön is látja hogy az osztrák szervezetnek ez a célja hogy leállítsa.Ön mellett vannak az emberek is és a kormány is.És én is aki az ön gyárában dolgozik mint munkás.Kérem tegye meg és biztosan nem fogja megbánni:Hiszen tudja aki mer az nyer.A négy manccsal meg nem kell foglalkozni,elvégre megmutatták már hogy milyen kétszinűek.Köszönöm egyébként önnek hogy kiállta munkásaiért.

Moderálásra küldöm 50. sada37 2008.10.11. 06:36

Jó napot kivánok!Én Magyar úrnak azt üzenném hogy igen is merje vállalni a hízott liba vágását.hiszen a kormány is már látja hogy mire megy ki a játék,és azt gondolom most már több támogatást kap a kormánytól és mellé fognak állni a hungeritnek.Természetesen ezáltal az emberek mellé is.Kérem a hungerit igaazgatóját indítsa újból a hízott kacsa és liba vágását.Ezt 1 munkása üzente,és gratulálok hozzá hogy a harcból győztesen fog kikerülni köszönet jár önnek is ezért.

Moderálásra küldöm 49. abcdefg 2008.10.10. 14:27

Ez az állatorvosi kamara az elmúlt években kétszer annyit dolgozott a libatömés ügyön, mint a kormányzat. Kétszer semmi az semmi.

Moderálásra küldöm 48. 47 cím vége 2008.10.10. 08:25

47 cím vége:és bele ugat a magyar gazdaságba,.....bocs .

Moderálásra küldöm 47. ki ez a kis bige ,akinek még doktori diplomája sincs az állattartásról, és bele ugat a magyar gazda 2008.10.10. 08:20

NÉGY MANCS miért nem válaszol az írásokra?
Szakorvosi megállapítás.

Magyar Állatorvosi Kamara: nem állatkínzás a libatömés


Nem állatkínzás a libatömés a Magyar Állatorvosi Kamara szerint. S mivel nem hisszük, hogy a Kamara akár valótlant is állítana a magyar érdekért, bizonyítást nyer, amit eddig is hangoztattunk: nincs itt szó másról, mint egy újabb aljas magyarellenes támadásról.

Az ügyben Lorászkó Gábor, a Kamara Állatvédelmi Bizottságának elnöke és Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Anatómia Tanszékének vezetője részletes anatómiai, élettani és etológiai vizsgálatokat végzett.

A szakemberek közölték: a kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a szakszerű libatömés nem káros a víziszárnyasok egészségére, fájdalmat a libáknak nem okoz, a libatömést tehát lehet úgy végezni, hogy az ne jelentsen állatkínzást. Hozzátették: a libatömés miatt megnagyobbodott máj bizonyíthatóan nem jelent szenvedést az állatnak.

A kutatók a kényszertömés… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 46. Állatvédő 2008.10.09. 21:29

A magyar baromfiipari termelők rabjai a francia és izraeli befektetőknek - ez az idézet nagyon odavágott, melyet Markus Müller propagandafőnök jegyez a 4Mancs nevében!
MMMMMMMMMMMMMiiiiiiiiiiiiiiiiiiii VVVVVVVVVVVVAAAAAAAAANN?

Elvesztettem a fonalat:
- magyar emberek tömegének a megélhetése került veszélybe
- konkrétan egy Magyar (József) tulajdonú eddig stabilan foglalkoztató és fizetőképes!!! céget próbálnak ellehetetleníteni
- a magyar termékeket vették le a polcokról, külföldi áruházláncoknál (amik tudjuk kiknek a tulajdona általában)

Szerintem el fogják veszíteni az emberek toleranciáját és tűrőképességét hamarosan a Négy Mancsos "alkalmazottak" és akkor nem kell Franciaországba menniük, hogy beléjük rakjuk a kapát MI MAGYAROK! - akik francia és izraeli befektetők rabjai vagyunk a saját hazánkban!

Moderálásra küldöm 45. orrunknál fogva 2008.10.08. 13:10

Akarva-akaratlanul a hozzászólásaitokban megtalálhatók azok a féligazságok, amelyekről nem igazán nyilatkoznak az érintettek:
"nem a Négy Mancs miatt bojkottáltak a kereskedelmi láncok"
"az egész kampány nem a hízott libamájért folyt..."

Kínai libaprogramról már beszélhetünk!

,,...a Hortobágyi Lúdtenyésztő Rt. első embereként megismert - no meg a Medgyessy Péterrel közösen űzött kacsavadászatokról elhíresült - Varga Ferenc segítségével indították be a kilencvenes évek végén. (Kína a Kozák professzor rendelkezésére álló adatok szerint jelenleg évi 150 tonna májat termel. Ugyanő viszont azt mondja, hogy a statisztikák néha csalfák, Kína termelő- és fogyasztókapacitásait tekintve pedig a határ a csillagos ég.) A termelést Európából ,,kitelepítő" megoldás semmiben nem sértené a tőkekivitelben - vagy mai elegáns kifejezéssel élve reexportban - érdekelt multinacionális vállalatok piaci pozícióit. Annál inkább tönkretenné a magyar hízottliba-máj előállításában… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 44. májas 2008.10.08. 13:00

Kedves Európai Úniós Polgártársak!

Állatvédő úniós társaink hagyományain elindulva újabb,az európai mezőgazdaságban önös, haszonszerző érdekek miatt kínzott állatok jogaiért szeretnénk kiállni,így hát megalapítjuk a "Négy Tőgybimbó" nevű közhasznú társaságunkat.
A gerincesek törzsén belül helyezkedik el az emlős állatok osztálya, melyek közös jellemzője az elevenszülés,majd az egyedfejlődés korai korszakában történő anyatejes táplálás.Az emlősök hasi felületén található ún.tejlécből fajonként változatos számú emlőmirigy fejlődik ki járatrendszerével,kivezető csövével együtt,A szülés körüli hormonális változások beindítják a tejelválasztást-másnéven a laktációt-melynek egyes egyedüli célja az utód tápanyagokkal,folyadékkal, ellenanyagokkal stb. történő ellátása.A tejelválasztás fő stimulusa az emlőbimbó mechanikai ingerlése, a termelt és tárolt tej rendszeres szoptatással történő eltávolítása.Amennyiben a szoptatás ezen ingere elmarad, a tejelválasztás normál esetben néhány… Tovább olvasom »


53 hozzászólás123456 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...