Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Marta Dorin, Vásárhely császára

Szentes – A határozott és technikás centerhalf, Marta Dorin (49) Csongrád megyében focizott Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Csongrádon és Mindszenten. Jelenleg Szentesen él a családjával, és szerződéses katonaként szolgál – ehhez le kellett mondania román állampolgárságáról.
– Felveszi még néha a stoplis cipőt?

– A foci az életem, nekem ez a játék szent. A megyében megfordultam szegedi, vásárhelyi, szentesi, csongrádi és mindszenti csapatban is, utóbbiban már levezetésként. Azért nem játszom már nagypályán, mert nem tudnám ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint korábban. Szeretném átadni a tudásomat, tapasztalatomat, de ez a generáció, ezek a gyerekek már mások, mint amilyenek mi voltunk. Megváltoztak. Pedig fegyelem, a sportág iránti alázat nélkül nincs eredmény. Tisztelni kell a focipályát is, így tanultam Romániában.

– A megyében több város együttesében szerepelt, mégis a legtöbben Hódmezővásárhelyhez kötik a nevét.

– Nem véletlen! 1991-ben Vásárhelyre jöttem át Romániából, a következő évben átkerültem Szegedre, ott azonban nem éreztem jól magam, vissza is mentem Hódmezővásárhelyre. Ott el- és befogadtak, kedveltek az emberek. Az NB III-as gárdának az általam szeretett, tisztelt Pataki Tamás volt az edzője, feljutottunk az NB II-be. Sorolom a kezdőt: Kopschitz – Földvári, Marta, Talmácsi, Lévai – Kiss, Kemenes, Bress, Szécsényi – Barna, Botlik. A másodosztályú gárdából távozott Földvári, érkezett viszont Rosu, Mihálffy, Újvári és Koltai a Vasasból.

Marta Dorin: Tisztelni kell a focipályát is, így tanultam Romániában. Fotók: Frank Yvette
Marta Dorin: Tisztelni kell a focipályát is, így tanultam Romániában. Fotók: Frank Yvette

Hagival is játszott

Marta Dorin Bukarestben született, 7 éven keresztül a „helyi Ferencvárosnak" számító Rapidban rúgta a bőrt. 14 esztendősen – az U14-től az U18-ig – a román ifjúsági válogatott tagja volt, együtt szerepelt a meccseken a világklasszis, „a Kárpátok Maradonájának" nevezett Georghe Hagival. Ezen kívül tagja volt még annak a keretnek Belodedici, Popescu és Mészáros is. A felnőtt nemzeti együttesben már nem kapott szerepet. A Rapidon kívül még több román klubban, például az FC Bihorban és a Zilajban, is játszott, de pályafutása jelentős részét Magyarországon töltötte. Ezen kívül csak a németországi Leinbergben játszott rövid időt félprofiként: 3000 márkáért, ellátásért és szállásért. 2003-ban, 39 évesen akasztotta szögre a stoplist. Szentesen él, szerződéses katona.

– A legtöbb kedvelt sportoló kap becenevet, az öné, úgy tudom, Dorka. Jók az értesüléseim?

– Igen, de csapaton belül Kaisernek, vagyis Császárnak hívtak. Három oka volt: a példaképem, Beckenbauer a Császár, szeretem a Kaiser sört, de a legfontosabb, a csapaton belül mindig főnök voltam. Nem tűrtem a lazítást, a lógást.

– Hogyan kezdődött a sportpályafutása?

– Édesapám 5 évesen vitt le először a pályára, edzésre, azt mondta, azért, hogy tanuljak valamit, és egészséges legyek. Kitalálta a gondolatomat, ugyanis már 7 évesen tudtam, profi labdarúgó leszek, és abból élek majd, amit nagyon szeretek. Ekkortól, 1971-től naplót vezettem, amelyben helyet kapott minden meccsem összeállításokkal, gólszerzőkkel, bírókkal, rövid krónikával. Most is emlékszem: az első meccsemen 9–0-ra nyertünk, és az első gólomat fejesből szereztem.

– A Ceausescu-éra alatt nem lehetett egyszerű az élet az élsportolóknak sem.

– Valóban, de mi mégis jobban éltünk, mint az átlagpolgárok, akik például alig juthattak el külföldre; mi évente minimum háromszor-négyszer utazhattunk a különböző tornákra, de a Securitate azért minket is szemmel tartott, megfigyelt. Az 1989-es forradalom után örültünk, hogy végre jön a demokrácia.

– A családi kötelékek Vásárhelyhez és Szenteshez is kötik.

– Hódmezővásárhelyre még a romániai famíliát hoztam át, majd a válást követően alapítottam családot Szentesen, ez 1998-ban történt. Ebből a házasságból két gyermekem született, a 12 éves fiú, Dorin – ő is focizik, annál az egyesületnél, a Szentesi Farkasoknál, ahol edzőként dolgozom –, valamint az 5 éves lányom, Lili. Az előző házasságomból két lányom született, Karina 27 éves, és Angliában él, dolgozik, míg Dorianna 26, Hódmezővásárhelyen lakik, és neki köszönhetően már egy 2,5 éves kicsi nagyapja vagyok. Velük jobb lenne kicsit szorosabb kapcsolatot tartani, de mivel büszke – és talán egy kicsit bolond is – vagyok, nem teszem meg az első lépést.

A válást követően alapítottam családot Szentesen.
"A válást követően alapítottam családot Szentesen."

A hét embere

Sorozatunkban olyan közismert vagy épp ismeretlen embereket mutatunk be, akik köztünk élnek, és sokat tesznek környezetükért, életükkel, történetükkel példát mutatnak a közösségnek. Olvasóink segítségét is várjuk ehhez: arra kérjük önöket, javasoljanak szerkesztőségünknek interjúalanyt – a szomszédból, a másik faluból –, ha úgy látják, az illető megfelel ezeknek a kritériumoknak. Javaslataikat e-mailben a szerkesztoseg@delmagyar.hu címre, postai úton a Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre várjuk.

– Hogyan került képbe a katonaság?

– Mindig szerettem a rendet, a fegyelmet – szerintem csak így lehet normálisan dolgozni, alkotni –, és a katonaságnál mindkettőt megtaláltam. A szerződéses katonai szolgálatot 2004-ben Vásárhelyen kezdtem, fél év elteltével átkértem magam Szentesre, a családomhoz. A mai napig – szakaszvezetői parolim van – a laktanyában, gépjárművezetőként dolgozom, jelenleg a zacskós vizet szállítom ki az elosztó központokba. Kedvelem ezt a munkát, jól érzem magam
„angyalbőrben".

– Ez a váltás, az új hivatás választása nem volt egyszerű...

– Arra gondol, hogy emiatt le kellett mondanom a román állampolgárságomról? Valóban, ez nem volt könnyű döntés, de a családom miatt megtettem. Tulajdonképpen már minden Magyarországhoz, Szenteshez köt. Azért van esély arra, hogy visszaszerezzem a román állampolgárságot, a nagykövetséggel is egyeztettem már erről.

– A foci, a katonaság és a család után a negyedik paletta: úgy hallottam, pultosként is dolgozott a vásárhelyi Teleki kisvendéglőben. Ez igaz?

– Jók az értesülései, sejtem, hogy honnan származnak... Ez 1993-ban és 1994-ben történt, amikor a válást követően a két lányom Romániában élt a szüleimnél, ők gondoskodtak róluk. Ráértem, az edzések mellett – előtte és utána – volt időm, és amikor egy állás megüresedett a sörözőben, a barátom – akit azóta is annak vallhatok –, Szenti Ferenc megkérdezte, vállalnám-e. Igent mondtam, és bár az elején akadtak döccenők, buktatók, fokozatosan belejöttem, végül már a nyitást és a zárást is rám bízták. Nem felejtem: az első napomon bejött egy vendég, és „fél moslékot" kért. Kerestem az itallapon, nem találtam, végül a szakácsnőtől, Katikától kérdeztem meg, mit jelent, mi ez. Ő mondta, fél deci kevertet adjak. Megtanultam. Egyébként alapítója voltam a Teleki Söröző kispályás labdarúgócsapatának, sok szép sikert értünk el.

Félgőzzel semmit sem lehet csinálni, a kerék mindig forog. Nem lehet és nem szabad felejteni sem.
"Félgőzzel semmit sem lehet csinálni, a kerék mindig forog. Nem lehet és nem szabad felejteni sem."

– Ismét szóba került a foci, és futólag már említette, nem ismert tréfát, lazítást, lógást. Mit jelentett ez a mindennapokban?

– Profi voltam, és igyekeztem így, ilyen mentalitással készülni a mérkőzésekre. Ez azt jelenti, hogy már két órával a találkozó előtt lementem a pályára, ellenőriztem a cipőmet, a mezemet, próbáltam ráhangolódni a meccsre. Nem értettem azokat a játékostársaimat, akik a kocsmában felesekkel és sörrel „melegítettek". Akadt, aki elégedetlen volt a teljesítményével, és a félidőben az öltözőben letépte magáról a mezt, a földre dobta, ugrált rajta, taposta. Odaléptem hozzá, és azt mondtam: öreg, nem a mez tehet arról, hogy rosszul játszottál. Ha a pályán vagy, nem létezik más, csak a foci, és nyerni, mindig nyerni kell!

– Szigorúan hangzik...

– Félgőzzel semmit sem lehet csinálni, a kerék mindig forog. Nem lehet és nem szabad felejteni sem. Ma is akadnak tehetségek, de meg kell érteniük, a labdarúgás nem egyszerűen sport: kultusz, vallás – legalábbis számomra. Csak így lehet hozzáállni. Igyekszem nekik mindent átadni, amit tudok, és tudom, soha nem fogok elszakadni a focitól, mert mindent annak köszönhetek az életben. Ezért is fáj, hogy a vásárhelyiek az utóbbi években nem hívtak sehová, semmire, kispályás, baráti meccsekre sem, és a klub, pontosabban a vásárhelyi labdarúgás centenáriumi ünnepségét szervezők is megfeledkeztek rólam. A „tüskéket" is a focitól kaptam, de elsősorban nem ezekre emlékezem.

* * *

Korábbi interjúink A hét embere-sorozatunkban

Akit Jimi Hendrix juttatott rendőrkézre
Keserves gyönyörűség a sebészet

A hét embere: Ribizsár Péter, az autószerelő lovag
Bojtos Ferenc a természet szerelmese
Lelkes, a vásárhelyi polihisztor
Aki mindig színesben látja a világot
Harminc év a törvény szolgálatában
Aki az aszfalton éli mindennapjait
Az örök érdekvédő és a józan paraszti ész
Élet a rács másik oldalán
Egy régi vágású kocsmáros a Diófa árnyéka alatt

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2013. június 10. 07:32
    „A magyarázat? Előbb kellet volna a kettős állampolgárságot kérnie.”
  • 1. pachakuti 2013. június 09. 17:43
    „Érdekes ország a miénk.
    Egy szerződéses szakaszvezető nem lehet kettős állampolgár, az ügyész, a bíró, a médiamogul és az országgyűlési képviselő igen. Méghozzá úgy, hogy aki rákérdez, még akár rosszindulatú felforgatónak minősülhet. Valószínű, kis hazánk még kisebb operetthadseregében egy szakaszvezető gépkocsivezető is komoly állambiztonsági titkokhoz férhet hozzá.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legenda a kapuban

A szentesi vízilabdázás jelenlegi ikonja, Horváth Tamás, több mint 350 OB I-es mérkőzésen őrizte a Szentes kapuját. Tovább olvasom