Délmagyar logó

2016. 05. 29. vasárnap - Magdolna 16°C | 29°C

Márta kevés pénzért is szívesen dolgozik

Márta kevés pénzért is szívesen dolgozikBozóné Jakab Márta örül a rehabilitációs munkának, akkor is, ha azért a közmunkabér felét kapja. Fotó: Kovács Erika
Nagymágocs-Rehabilitációs közmunka indul áprilisban Nagymágocson. A megváltozott munkaképességűek a napi négy óráért körülbelül 30 ezret kapnak majd, ami nem sok, de több a semminél. Bozóné Jakab Márta szerint az is fontos, hogy érezzék: szükség van a munkájukra.
Heteken belül munkába áll a megváltozott munkaképességű emberek egy része Nagymágocson. A faluban közel 100-an vannak, többen 30 ezer forint körüli rehabilitációs járadékból élnek. Dolgoznának, de nehéz az egészségi állapotuknak megfelelő munkát kapniuk, erről lapunkban is írtunk (2015. október 26.: Betegen is megdolgoznának a pénzükért).

Sokan keresik fel az önkormányzatot munkalehetőség reményében. – Összeszerelő munkát szeretnénk Nagymágocsra hozni, ezt ülve is lehet végezni. Sajnos még nem jött össze, de dolgozunk rajta
– mondta Szebellédi Endre polgármester. – Április 1-jétől azonban a közmunkaprogramon belül nyílik lehetőség rehabilitációs munkára. Négy dolgozót veszünk fel, akik napi 4 órában segítik a hivatal és az intézmények munkáját olyan munkakörben, ami megfelel az egészségi állapotuknak és a végzettségüknek is.

A polgármester elmondta, lesz, aki a hivatal adminisztrációs munkájában vesz részt, és olyan is, aki a művelődési házban takarít, illetve a rendezvényeken segít. A munkára csak azok jelentkezhettek, akiknek van rehabilitációs kártyájuk. Több kártya nélküli érdeklődő is akadt. Nekik nem tudtak segíteni.

Bozóné Jakab Márta is bekerült a csapatba. A fiatalaszszonynak két gyermeke van, a 9 éves Vanessza és 6 éves Angelika. Korábban Szentesen dolgozott egy baromfi-feldolgozó cégnél. – Amikor Angelika óvodás lett, visszamentem dolgozni. Akkor jöttek elő a betegségeim, a hűtőházban végzett munka miatt. Leszázalékoltak. Az 50 százalékos rokkantságom tavaly minősítették vissza 40-re. Azóta havi 33 ezer forintos rehabilitációs járadékot kapok, és kártyám is van – mondta. Ebből és a férje fizetéséből élnek.

– Jól jön majd a rehabilitációs közmunkabér, még ha kevés is. A 4 órás munkára 30 ezer forint körüli összeget fizetnek majd. Ami ennél is fontosabb, hogy dolgozhatok. Reggel elindítom a gyerekeket az óvodába, iskolába, takarítok, főzök, 10-re elkészülök. Úgy érzem néha, hogy a leszázalékolás és a folyamatos otthonlét miatt leértékelődtem. Jót tesz a lelkemnek is a munka, már nagyon várom! – mondta az asszony.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegváriak vágya: sokan legyünk, mint az apróbab!

Szegváriak vágya: sokan legyünk, mint az apróbab!
Egy éve alakult a szegvári Fuszulyka klub, és máris rengeteg terve van. Most színpadra készülnek a nyugdíjasok, de a falu felvirágoztatásából is kiveszik a részüket. Tovább olvasom