Új kivitelezőt keresett a szentesi MÁV-lakásszövetkezet, így rendeződik a 2009 óta húzódó házfelújítási ügy a Drahos utca 2. és a Kossuth utca 30–32.-ben.
Megírtuk: az előző kivitelező egyrészt az engedélyezettől eltérő légbevezetőket épített be, másrészt a gépészeti munkálatokat a megrendelő többszöri felszólítása ellenére sem kezdte meg. A korábbi tervek engedélye az időhúzás miatt lejárt. Úgy tudjuk, hogy a két fél között emiatt jelenleg jogi vita zajlik. A gázszolgáltató szerint az ingatlanokban a levegő-utánpótlás nem elég, a szolgáltatás kikapcsolása is szóba került. A napokban egy gyűlésen arról tájékoztatta a lakókat a szövetkezet elnöke, Fábján Sándor, hogy találtak egy új, szegedi kivitelezőt, akivel már alá is írták a szerződést. Ez egyrészt jó hír a tulajdonosoknak, másrészt bosszúság: újabb bontásnak-építésnek néznek elébe.
– Tudom, hogy az elmúlt hónapokban min mentek át, még egy kis türelmüket kérem – nyugtatta a lakókat a kivitelező Domi Kft.-t képviselő szakember. – Hamarosan elkezdjük a lakások felmérését. A konyhákba légbevezetőt és páraelszívót teszünk be, ahol kell, a szükséges mértékben átalakítjuk a vezetékeket, illetve új készülékekre is szükség lesz.
Mivel a kialakítandó szellőzőcsövek miatt a már elkészült homlokzatot meg kell bontani, a házakat felállványozzák. A hírt a tulajdonosok nem fogadták örömmel, mint ahogy azt sem, hogy – a tűzoltóság előírása szerint – a konvektorok parapetjei körül a poliuretán hőszigetelést egy szűk négyzetméternyi területen kőzetgyapotra cserélik a szakemberek. A lakások egy rövid időre biztosan gáz nélkül maradnak, de hogy meddig, erre a szakember nem tudott pontos választ adni. Az érintetteket leginkább foglalkoztató kérdésre, hogy terheli-e őket az eddig már befizetett önrészen túl valamilyen költség, úgy tűnik, megnyugtató válasz születik. Valamennyi fizetnivalójuk biztosan lesz, de lényegesen kevesebb, mint a korábban prognosztizált százezres nagyságrend. A munkálatokkal augusztusra lesznek készen.