Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Megnyílik Kádár Jánosék egykori vadászterülete

Október közepétől januárig a vadászoké marad, májustól őszig viszont a kirándulók vehetik birtokba a hatalmas derekegyházi vadászterületet. Az egykori pártállami vezetők pihenésének helyszínén nagy munka folyik: ezer hektáron egy vaddisznóskert, valamint túrautak, magaslesek, horgászható halastavak várják a kirándulókat.
A vadászház mellé rendezvényház épült. Fotó: Tésik Attila
A derekegyházi határ alaposan megváltozott az elmúlt hónapokban. Összességében huszonhét kilométernyi gyalogtúrát lehet tenni a falu közelében a kéktúra vonalán, érintve a vadászati területet és a falu központjában lévő, műemlék jellegű malmot. A polgármester nagy levegőt véve azt mondta: új lendületet vehet a turizmus. Szabó István szerint a korábbinál nagyobb vonzerővel bír ezek után Derekegyház, hiszen a Dél-alföldi Erdőgazdálkodási Részvénytársaság fejlesztése ezen a vidéken minden bizonnyal célt ér. Tágabb körben körülbelül 4500 hektárnyi területről van szó, szűkebb körben ezer hektárról. Vass Sándor vezérigazgató megerősítette: a vadászati terület a nagyközönség számára nyitott lesz. Hat halastónál lehet horgászni, mellettük szalonnasütő és esővédő épül. Három magas toronyról figyelhető meg a táj, melynek része egy-két hektárnyi vizes élőhely. A vaddisznóskert érdekes látvány lehet a kirándulóknak, akiket kényelmesre alakított útvonal vár.

A vadászati idény október közepétől január elejéig tart, májusban kezdődik a kirándulási szezon. A szabadidő igényes eltöltésére már most is alkalmas a derekegyházi határ, ahol a vadászházban előzetes bejelentkezés alapján fogadnak vendégeket. Ludányi István, azt mondta, sportszállóvá ugyan nem válik a vadászház, de a túrázók bátran igénybe vehetik a szolgáltatásokat. A hely bérlője szerint nagy előrelépést jelent a rendezvényház léte a kertben.

Gyurcsány már nem vadászott itt

A puha diktatúra éveiben rendszeresen látták vendégül a derekegyházi vadászházban Kádár Jánost, a párt főtitkárát. Járt itt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és sokan a politikai bizottságból. A Dalerd Rt. vezérigazgatója azt mondta, a Kádár által használt szobát nem őrizték meg emlékhelyként. A vezető politikusok látogatásainak sora a nyolcvanas évek végén megszakadt – mondta Vass Sándor – bár sokan a faluban úgy tudják, hogy miniszterelnökként eljött ide vadászni még Medgyessy Péter is. Értesüléseink szerint a baloldalon először Gyurcsány Ferenc szakított a múlttal: az ő programjai között már nem szerepel a derekegyházi vadászat.

Vass Sándor kérdésünkre válaszolva azt állította, hogy mindez százmillió forintból jött létre. A Dalerd Rt. tulajdonosaként az államkincstár hozzájárult, hogy a dél-alföldi erdőgazdálkodók megvalósítsák elképzeléseiket.

A falu közigazgatási területén lévő vadászati területen ökoturisztikai fejlesztést valósítottak meg, mely szolgálja Derekegyház érdekeit is. Szabó István polgármester azt mondta, az önkormányzatnak ebből tényleges bevétele nagyon kevés származik, mégis üdvözli az újjáépítést, hiszen a falubeliek számára így lehetőség nyílik a vendéglátásra. A vadregényes táj pedig viszi a település hírét messze földre. A túraútvonalba bekapcsolódik a Horeftosz Konstantin által megvásárolt malom is, ahol értékes helytörténeti gyűjtemény vár rendezésre. A malom új tulajdonosa az önkormányzattal partnerségben alakít ki múzeumot.

A teljes vadászati terület lényegi munkáival elkészültek, füvet és virágot tavasszal ültetnek az erdő köré. A Derekegyház, Tompahát és Ördöngösmajor által körbefogott vidék minden bizonnyal vonzza majd a turistákat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lábon át méregtelenítenek

A szentesi természetgyógyász azt állítja, hogy különleges eljárással a láb bőrén keresztül… Tovább olvasom