Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Megszólalt a machétás támadás áldozata: ˝Várjál, öreg, még visszajövünk!˝

Szentes - Nem érti, miért támadta meg három fiatal, eddig senkivel nem volt konfliktusa – mondta a machetével megvert szentesi hajléktalan férfi. Műtéttel állítják helyre az arcát.
– Nem gondoltam volna, hogy 62 évesen ilyesmi történik velem. Én soha nem bántottam senkit – mondta tegnap lapunknak az a szentesi férfi, akiről szerdán írtuk meg: romos tanyájában, álmában támadta meg három tizenéves fiú. A hajléktalant egy bozótvágóval, machetével olyan súlyosan bántalmazták, hogy a koponyája több helyen betört. A szentesi Dr. Bugyi István Kórházban műtötték meg, ott beszéltünk vele. Azt mondta: ne írjuk le a nevét, tart attól, hogy a támadói vagy ismerőseik később megkeresik.

Nyílt koponyatörést szenvedett a megtámadott 62 éves férfi. A szerző felvétele
Nyílt koponyatörést szenvedett a megtámadott 62 éves férfi. A szerző felvétele


– Egy hete laktam abban a romos házban. Nemrég tértem vissza egy másik városból, egyelőre nem volt hová mennem, ott húztam meg magam. Vasárnap éjfél körül berontott a három fiú, és valami súlyos tárggyal megütötték a lábamat – emlékezett vissza az eseményekre. – Kiszaladtak a tanyából, de azt kiabálták, hogy „várjál öreg, a k... anyádat, még visszajövünk!" Hamarosan valóban visszatértek. Berontottak, a szemembe világítottak egy lámpával, nem láttam az arcukat. A fejemen egy erős ütést éreztem, és elvesztettem az eszméletemet.

A férfi emlékezete szerint már hajnalodott, amikor magához tért. Tompa fájdalmat érzett a fejében, és észrevette, hogy valami nedvesség borítja. Később kiderült: több helyen betört a feje, illetve az arccsontja, de a kezén is keletkeztek sérülések. Ahhoz, hogy a bal szemét egyáltalán ki tudja nyitni, a napokban műtéttel állítják helyre a csontokat. A mentőt a fiúk hívták ki, azzal: ők csak rátaláltak a sérültre.

– El sem tudom képzelni, miért tettek ilyet – mondta a támadóiról. – Fel sem foghatom, miért rontottak hárman egy védtelen emberre. Nem hallottam eddig ilyen esetről itt, Szentesen, engem sem ért hasonló atrocitás.

A megtámadott férfi elmondta, lesz hová hazamenni a felgyógyulás után. Korábban talált egy olyan helyet, ahol lakhat az ott elvégzett munkáért cserébe. A fiatalokat még aznap elfogták. Ellenük életveszélyt okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. nanenáné 2012. július 07. 22:53
    „egyik rézbőrű, másik elméje nem tiszta, harmadik ? szép kis baráti kör...”
  • 34. AgnusDei 2012. július 06. 16:50
    „Az egyik "fiatal"elkövető a közvetlen szomszédom...Nekem csak az autómat karcolta össze, ill a pincémből vitte el a borgyűjteményem a kis rézbőrű barátaival. A saját anyját is meglopta a kis csibész: eladta a család "kompjuterét"... Bízom a magyar igazságszolgáltatásban ...muhaha”
  • 33. czindi 2012. július 05. 09:28
    „Egyébként érdekes, hogy erre: "Ünnep és üzlet"
    JEGYZET - "A rutinos gazda mára túljutott mindenen: befürdött hitellel, becsapta szállító és kereskedő egyaránt." senki nem reagált...talán ebbe nem lehet annyi politikát belevinni, meg fikázni a kormánypártot, vagy az ellenzéket, kinek-kinek pártállása szerint...”
  • 32. czindi 2012. július 05. 09:26
    „Mi meg fizethetjük a még több adót, hogy eltarthassuk őket...bár valami már alakul: dolgozniuk kell. Ez még nem az igazi, én a bányákat nyittatnám újra: lenne olcsóbb szén, urán, meg minden...tudom, tucatnak ez egy kicsit fájni fog, de hát...Istenem!”
  • 31. mihaly1963 2012. július 04. 10:57
    „Remélem valamelyik Őrült agykurkász megmagyarázza, hogy miért van ezeknek a tizenéveseknek ilyen "problémája".
    Miért kellene őket letartóztatni. Jaj hát egy kicsit eltévelyedtek, kivel nem fordult még elő!
    Hogy miért éppen bozótvágó késsel bontakoztak ki? Szeretik az egyedi stílust.
    Én viszont nagyon maradi vagyok, nem gondolnám, hogy ezekből lesz valaha is
    normális ember. Azt még egy 5 éves kisgyerek is megérti, hogy ha húzza a haját valakinek az fáj.
    Ezeknek nem tünt fel, hogy ordít a szerencsétlen!? Lesz lakó börtönökben az elkövetkezendő években is.”
  • 30. czindi 2012. július 03. 21:27
    „amen.”
  • 29. tucat 2012. július 02. 20:58
    „28. czindi 2012.07.02. 17:49
    Igen, kedves Czindi... Ha közelebb hajol, szégyellősen a fülébe súgom, hogy régebben én is füstölögtem ezen: egyesek hosszú éveken át, kisebb részletekben, jókora összegeket fizetnek be a közös kockázatviselés kasszájába (biztosító), hogy a kockázatok anyagi terheinek a fedezetét megelőlegező károsultakat kisegíthessék a bajból, ha a szükség úgy kívánja. Eközben a terheket nem viselők is részesülnek egy másik, nagyobb, de úgyszintén közös kalapból, olykor sokkal egyszerűbben, vita nélkül, és akár teljes körű kártérítés formájában is. Mer´ a biztosítási kultúra alacsony foka..., meg a potyautasok... Nem, kedves Czindi. Noha bizonyára voltak, vannak és lesznek ilyenek is mindig (az emberi természet, a közösségeket megtartó értékek interiorizációja nélkül már csak ilyen), a magyarázat az esetek többségében mifelénk manapság és jó ideje nem ebben keresendő - gondolom, nem kell kifejtenem, mert tudja jól Ön is, miről van szó.
    Na, de ne hergeljük szegény moderátort se ebben a hőségben ezekkel a témán kívüli bejegyzésekkel! Talán még annyit, ha megengedi, hogy az empátia táplálta, belátó intelligencia egyik termékeként a valódi, nem kikényszerített, mélyről fakadó szolidaritás nemcsak a közösség biztonságérzetéhez és valódi biztonságához járul hozzá igen nagy erővel, hanem - részben e csatornán keresztül is visszahatva - az egyén lelkiismeretére is szerfelett kedvező hatást gyakorol. Az pedig, s ezzel aligha mondok újat Önnek, csupa kedvező mellékhatásokkal jár: mosolygós, harmonikus derűvel árasztja el a lelkét, amely, ilyen állapotában a teste egészségére is jó gazdaként ügyel. Például, hacsak nem szenved örökletes hajlamokon nyugvó betegségben, az ideális 3,9-5,6 mmol/l értékek közt tarthatja a vércukrát, a vérnyomása 120/80 közelében lesz, a nyugalmi pulzusa 60-70 között, a bőre szép sima, a szeme tiszta, ragyogóan hófehér kötőszövetben cikázva kutatja a világ szépségeit, a csontozata ép, rajta erőtől duzzadnak a testét kívánatossá varázsoló, formás izmok..., hőségben és zord téli fagyban is. Próbálta már? Biztosan, ha nem is tudatosan (pl. amikor boldog szerelmes volt), és most nem emlékszik hirtelenjében.

    Nagy a hőség, nyilván ezért van, hogy egészen más, tündérmesékbe illő világról fantáziálok.
    Én is kívánom, hogy a lelke legyen derűs, de az égre felcibálhatnánk most már néhány felhőcskét is. De úgy tűnik, az is derűs, derült lesz még hosszú napokig. Így hát, ha a testét nem is tudja mindig megpihentetni, a lelke nyugalmára azért igyekezzen vigyázni! Úgy könnyebb lesz átvészelni a forró napokat is. :)”
  • 28. czindi 2012. július 02. 17:49
    „Kedves tucat, bezony. Nagy a hőség. Vigyázok, nem iszok jeges teát és nem köpök hideg kőre, és a humoromnál is megmaradok, tényleg felvidított. Annak ellenére, hogy egy kicsit elbeszélünk egymás mellett..."Az élet veszélyes dolog, előbb-utóbb mindenki belehal." Nos én arról próbáltam győzködni, hogy a SZÁNDÉKOSAN okozott károkért kelljen felelni: macsétás támadás! Vagy a nem szándékosan, de hibából eredő károkozás: karambol. Vagy pl. részeg randalírozás, a kórházi kezeléseket fizesse ki! (mint említém, ha van biztosítása, az majd rendezi - ha jogos a kérelme: de ha ittasan karambolozott, a biztosító tuti nem fizet! )
    A másik kedvenc témám a négyszintű E.ü. ellátó rendszer, ami közelít az igazságos teherviseléshez.
    Engem pl. fölháborít az, hogy állambácsi X millió forintot utal át viharkárok miatt, a megrongált házak helyreállítására. ( nekem meg packázott a groupama egy pártízezer ft-os kár kifizetésével!! ) Akkor miért fizessek évekig komoly biztosítási összegeket, ha az állam anélkül is megoldja a gondomat? Sajnálom a károsultakat, de a lehetőség nekik is adva volt!!!
    Hú, ez a hőség....derűs hetet!”
  • 27. tucat 2012. július 02. 09:58
    „A "Végül, hátha ettől..." kezdetű strófa szövegéből kimaradt egy gondolatjel, s ez nagyon zavaró lehet. Helyesen tehát a szövegrész:
    "...ha nem éri ez a sérelem - természetű kár..."
    Elnézést! Máris nagy a hőség. Mi lesz még itt! :)”
  • 26. tucat 2012. július 02. 09:34
    „Ugyan nem emeltem ki, de Ön, kedves Czindi, bizonyára ki tudja bányászni ezt is az alábbi, javarészt "off"-os meddőhányóból: azon gyógykezelés költségeinek a megtérítését, amely a sértettnek, az ellene elkövetett bűncselekmény következtében keletkező egészségkárosodása okán vált szükségessé, az ellátást nyújtó intézmény (fenntartója, így tehát a TB is) akár peres úton is követelheti. Nem mindig teszi. Bár az intézményt, lévén gyógyító, nyilvánvalóan nem a büntetés szándéka vezérli - feltéve, hogy nem Ön a gazdasági igazgatója :D -, hanem az, hogy a kiadásai megtérüljenek, és folytathassa a működési céljának megfelelő tevékenységét.

    Akkor hát, nem zavarom tovább, mert a fricskáim nélkül is elég baja lehet ebben a hőségben. ;) De ezt komolyan, és ha hiszi, ha nem, tisztelettel, s talán némi, csibészes szeretettel is mondom: tényleg vigyázzon magára! :)”
  • 25. tucat 2012. július 02. 09:00
    „Kedves Czindi!
    A szándékos, vagy gondatlanságból elkövetett szabálysértési és bűncselekményekkel okozott közvetlen és közvetett, járulékos károk, szintúgy az ilyen módon megszerzett anyagi haszon vissza/megtérítésével kapcsolatos kötelezettséget ismeri a magyar jog. A szabályozás elég bonyolult, itt-ott kacskaringós korlátok között tekereg, és ez lehet az egyik oka annak, hogy nem mindig megy végig egy-egy eljárás azon az úton, amely az ilyen cselekményekkel okozott károk megtérítéséhez vezetne. De a bizonyított cselekmények (a jogerőre emelkedett bírósági/szabálysértési hatósági végzéssel lezárult eljárások által vizsgált cselekményeket kell itt érteni) esetében szinte mindig megállapítják a cselekmény elkövetői által okozott anyagi kárt (a nem anyagi természetűek megtérülése érdekében valóban gyakran másik, általában polgári peres keresettel megindított eljárást kell kezdeményezni). Egy tipikus példa a rongálás (de ilyen a vagyon elleni bűncselekmények és szabálysértések mindegyike), amikor is éppen az okozott kár megállapítása és a megtéríttetése a büntető-, vagy szab. sértési eljárás egyik fontos célja, de egy sor más, jogsértő cselekménnyel kapcsolatos hatósági eljárás is magában foglalja az okozott kár mértékének és megtérítési kötelezettségének a megállapítását...
    Ha azonban az egészségügyi ellátórendszerből elkezdjük szisztematikusan kiszorítani azokat, akik így vagy úgy, de bizonyos logika mentén, közvetve (közvetlenül csak akkor nyilvánvaló az ilyesmi, ha valaki például, bizonyítottan saját elhatározásából, láncfűrésszel vékonyka szeletekre vágja önmagát) felelőssé tehetők az elszenvedett egészségkárosodásukért, a heveny, vagy krónikussá váló betegségükért, akkor elég gyorsan eljutunk oda, hogy felszámolhatjuk a társadalmi szolidaritás elvét már amúgy is alig tükröző egészségbiztosítási rendszerünket. Egy rosszindulatúnak látszó, melanoma-szerű képződmény vizsgálata kapcsán például eléggé kézenfekvő feltételezni, hogy a kialakulásáért a páciens is felelős, mert a naponta elhangzó figyelmeztetésekre éveken, évtizedeken át fittyet hányva, sosem használt se fényvédő készítményeket, se védőruházatot, miközben a tűző napon, extrém UV sugárzás közepette tömte a kátyúkat a nyolcvan fokosra hevített, képlékeny, büdös aszfalttal, amelynek a kigőzölgése egyéb, nála még nem jelentkező problémákat is okoz. A másiknak meg hiába mondták, hogy éljen rendszeres életet, ügyeljen a napi ritmusára, ne idegeskedjen se a vállalkozása csődje miatt, se az állása elvesztése, vagy a gyereke sorsa-jövője miatt, aludja ki magát rendszeresen kényelmes vízágyon, mert ha nem teszi, az idegrendszere bizony menthetetlenül paraszimpatikus irányban kezdi hangolni az egész szervezete anyagcseréjét, amelyről köztudott, hogy krónikus vérnyomás-emelkedéssel, súlyos gasztroenterológiai problémákkal, elhízással, keringési rendellenességekkel, idegműködési zavarokkal, diabétesz mellitusszal, és mindezek egyéb, önmagukban is súlyos, drága, elhúzódó kezeléseket igénylő szövődményeivel járnak. Tett az egészre, s most a kardiológián fekszik, mert már le merték hozni egy hét után az intenzívről, ahol egyetlen napi kezelése egy egész vagyonba került, és az utókezelés sem lesz éppen filléres mulatság... Emennek meg, itt, hiába mondták, hogy vegye meg azt a nem éppen olcsó napszemüveget, mert nemcsak a retinája károsodik már rövid idő alatt is az UV-B-től, hanem súlyos és visszafordíthatatlan elváltozások alakulnak ki a szemlencséjében, makula, degeneráció..., és a látását gyorsan elvesztheti. Dehogy vette meg! Most meg itt pitizik a méregdrága, a felelőtlensége okán amúgy is kétes kimenetelű műtétért, meg a szintén nem olcsó segédeszközökért, az anyja kiskésit! Amannak a pökhendi "majd azt én tudom" alaknak is hiába magyarázták, hogyan táplálkozzon, nem tartotta a diétát, és tessék, egymás után kétszer is meghaladták a laborvizsgálata értékei a 8 millimol/literes vércukor értéket. Most aztán mehet, amerre lát, mert lemondhat az analóg inzulinról, hacsak nem nyúl a zsebébe, vagyis mosolyogva halálra ítéltük. Úgy kell neki, nem? Igaz, a hosszú, gyötrelmes (anyagi okokból is kényszerű) diétától elfogyott, mint a gyertyaszál, hypoglikémiás kóma környékezi most, de nincs kegyelem!
    Mondjam még, drága Czindi? Tudom, ha akarja, akár jövő Újévig. Nem kell, ugye?

    Végül, hátha ettől megnyugszik, ennek, a brutális módon, valószínűleg nem is teljesen beszámítható tudatállapotban (esetleg nem is ép elmével) elkövetett bűncselekménynek az áldozata is igényt tarthat kártérítésre, amely talán nem is csekélyke összeget jelent. Ennek egy része lehet a bizonyítottan (lásd fentebb) keletkezett anyagi kárának, a másik része pedig a nem anyagi természetű, szintén bizonyított kárának a megtérítése. Ha a bűncselekménnyel neki közvetlenül okoztak anyagi kárt (akár a ruházatában, személyes tárgyaiban), azt a bíróság az ügy részeként fogja megvizsgálni az eljárás során, míg a nem anyagi - és ez itt sokkal nagyobb összeg lehet, akár súlyos százezrekre is rúghat, ha pl. az derülne ki, hogy a sértett hosszú időn át nem lesz munkaképes, s így komoly jövedelemtől, bevételtől esik el, amelyet bizonyosan megszerzett volna, ha nem éri ez a sérelem természetű kár megtérítésének az igényével valószínűleg polgári peres úton próbálkozhat majd, ha akar, és lesz elég lelki ereje, támogatója, meg némi induló tőkéje, pl. az illetékek megfizetéséhez...:(

    Na, nem gyötröm tovább ebben a pokoli melegben. Remélem, sikerült világosan érzékeltetnem, miért nem vagyok híve az extrém kaszárnyarendnek egy polgári társdalom civil életében. Emberek, vagy affélék vagyunk, kedves Czindi, élünk, és ez nagyon veszélyes játék, szinte lehetetlen isteni tökéletességgel, (ön)hiba nélkül csinálni. Persze, fogást folyton kereshetünk egymáson, hogy ellökdöshessük egymást a lassan elapadni látszó forrásoktól, de meg is osztozhatunk a csordogáló, éltető fiziológiás oldaton. Ha ezt tesszük, mind megmaradhatunk, s tán nem is bánjuk majd, ha harcolni kezdünk egymás ellen, akkor sokan elhullanak, s a megmaradók közérzete se lehet túl rózsás. Legalább ezeregy, ha ugyan nem ezerkettő okból...
    Én így látom, azt hiszem, elég tisztán, a dolgainkat.

    Vigyázzon nagyon ma! Tudja, ismeri a hőség idején érvényes óvó rendszabályokat! Nehogy önhibájából túl szaporán, a szervezete kalcium ionháztartását veszélyeztetve, vagy éppen túl lassan, a szerveit, főleg az agya épségét az oxigénhiány romboló hatásainak kitéve lélegezzen! A tűző nappal is vigyázzon: kerülje! De túl hűvös helyre se meneküljön, mert a szervezet hőszabályozási egyensúlya akár komoly, veszélyes tünetekkel tiltakozhat! A légkondicionált helyiségeket meg aztán nagy ívben kerülje, hacsak nem akarja kitenni magát komoly bakteriális fertőzéseknek! A hideg folyadékot engedje felmelegedni kicsit, meg a fagyit is hagyja inkább kásássá olvadni, nehogy a szájürege és a garatja hirtelen lehűlő nyálkahártyáján robbanásszerűen elszaporodjanak a veszélyes, és mindig jelen lévő kórokozók! De igyon sok ásványvizet, persze, langyosan! Az étkezésére is kínos gonddal ügyeljen: szigorúan a dietetikusok által készített és jóváhagyott kalória- és tápanyagtáblázattal a kezében fogjon hozzá ételt készíteni! Tudja, ha gondatlanul elvéti - a szándékos fegyelmezetlenséget nem is merészelem feltételezni Önről -, az kiderül, és akkor aztán méregdrága lesz büntetésből a kezelés meg a gyógyszer, lehet, hogy ki sem tudja fizetni majd! Ha ugyan ki nem zárják a jó érzésű, egymást és Önt is ismeretlenül is oly igen szerető polgártársai által összehordott pénzen megvalósuló ellátásból, maga kis huncut haspók! ;) :D

    Bocsásson meg a fenti fricskákért! Tekintse úgy, hogy megpróbáltam egy kicsit jobb kedvre deríteni. Ha nem sikerült, akkor csak abban bízom, hogy legalább nem ártottam sokat az egészségének, mert bizistók semmi kedvem kártérítési eljárás alperesének lenni, meg nem is tudnék akkora összeget fizetni, amennyit az egészsége ér. Szóval vigyázzon rá Ön is, kedves Czindi! :)

    És legyen derűs, vidám, boldog a napja! Mindegyik, amennyi csak hátra van. ;) :)”
  • 24. czindi 2012. július 01. 23:01
    „tucat, természetesen. Hál´ Istennek semmi bajom, fölvetéseim - bár elméleti jellegűek, - nagyon is valós gondokat jeleznek. Csak azt kívántam jelezni, hogy rengeteg olyan gondot kell az E.ü.-nek megoldani, ami az emberek hibájából, felelőtlenségéből keletkezik, és NEM FIZETTETJÜK MEG VELÜK!!! Bár van rá példa: pl. Stohl Buci esete: a kórházi kezelési költséget is ki kellett fizetnie, -hogy ez a kórházhoz került-é, vagy a közel 100 esztendős, de nagyon munkaképes bácsi - ill. rokonai - kezébe került-é, az már másik kérdés. Pl. én elütök valakit, eltörik a lába, szegelés, kezelés, stb. mondjuk százezer ft. Ezt nekem kell(ene) kifizetni a kórháznak, és nem az OEP-nek! És ha nekem van biztosításom, az majd megtéríti nekem. Ha nincs, az meg az én gondom (lenne). Ezt a gondolkodást próbálom megértetni...”
  • 23. tucat 2012. július 01. 15:55
    „Üdvözlöm, Kedves Czindi!
    Remélem, nem veszi rossz néven, ha ezúttal, a látóköre szélesítését támogatandó, röviden és általánosítva válaszolok Önnek.
    Mint higgadt perceiben bizonyára Ön is tisztán látja, ez az ország és társadalma millió fájdalmas, kezeletlen gonddal, bajjal, betegséggel küszködik. Az Ön, vagy családtagja, barátja, életminőséget és közérzetet rontó, olykor bizonyára komoly testi-lelki fájdalmakkal is járó mozgásszervi betegsége, noha érthető okból az ön figyelmének a fókuszában áll, sajnos csak egy a tengernyi közül. Ha ezt, a remélhetőleg jól kezelt és csillapított fájdalmai közepette kész észrevenni, akkor nemcsak az indulatai csitulnak, hanem, ennek mintegy a kedvező mellékhatásaként, jobban érzékelheti a szűkebb-tágabb környezetében zajló eseményeket is, amelyeknek így aktív, alkotó részese is lehet. Ez, az önbecsülést és önértékelést reálisan alakító folyamat pedig önmagában is gyógyító erejű, de legalábbis a kellemetlen tüneteket visszaszorítja, és jelentősen megváltoztatja az életérzését. Pozitív értelemben, természetesen.
    Ne higgye, hogy ironizálok! Nagyon is komolyan gondolom! Kívánom is szívből, hogy így legyen! :)”
  • 22. czindi 2012. július 01. 09:51
    „Kedves 21. tucat, nem tudom, melyik ötletemre gondolt, kifejtené bővebben? Netán arra, hogy a szülő nem felelős a gyermekei tettéért? Akkor téved, nem is kicsit. Vagy az orvosi ellátás kifizettetésére gondol? Akkor majd gondoljon akkor is rá, ha Öntől megtagadják a csípőprotkó , vagy pl. a szívműtétet, mert már elfogyott a keret...A hűsölés az tényleg jó, bár akinek van agya, az a melegben is tud gondolkodni, -sőt kell is neki....”
  • 21. tucat 2012. június 30. 15:34
    „Tegnap 22:30 körül elküldtem, vagy csak akartam, mindegy valamiért nem jelent meg. Megpróbálom újra:

    16. info 2012.06.29. 21:55
    Ebben az országban is meg fogják őket büntetni, efelől ne legyenek kétségei. Mindegyiket aszerint, hogy milyen szerepe volt a gaztett elkövetésében, persze, sok egyéb körülményre is figyelemmel. De a társadalom felháborodását és rosszallását kifejező, csípős és a fickókat remélhetőleg "megtérésre" késztető büntetés nem marad el.
    Igaza van, nem kell őket sajnálni. De azért nem is tilos, ha valaki úgy érzi, van miért. Az viszont kőkemény ténynek látszik, hogy ezúttal a szerencsétlen áldozat semmilyen módon nem hatott közre a sértetté válásában, hacsak azzal nem, hogy rossz helyen volt rossz időben. Persze, vele valóban könnyebb együtt érezni, és nemcsak az őt érő brutális erejű támadás és az ennek során elszenvedett, remélhetőleg nem maradandó sérülései okán, hanem azért is, mert ilyen helyen kényszerül az éjszakáit tölteni. De ez már más, sokkal összetettebb, és a köz lelkiismeretét erősen meggyötrő probléma - kellene, hogy legyen.

    De Ön aludjon békésen! Egyszerűen, mert (még) megteheti. Nem, dehogyis fenyegetés ez! Csak óvatos intés arra, hogy nem is oly nehéz mifelénk mostanában ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Hogy? Ön soha? Irigylem kissé a magabiztosságáért. :)

    Jó éjt! :)

    19. czindi 2012.06.30. 08:42
    Az indítványa, ha komolyan veszem, ijesztő, vagy, ha derűvel szemlélem, felettébb vicces. :)
    Mindenesetre egy óriási laktanyában, vagy egy 93000 négyzetkilométeres alapterületű fegyházban megvalósíthatónak látszik. ;) Engem kissé nyugtalanít, de Önt lelkesítheti: a jövő elkezdődött (szerencsére folyamatosan kezdődik ;)), és éppen az Ön által kívánt irányba halad. :D

    Hűsöljön vízben, vagy árnyékban! Vigyázzon magára ebben a hőségben! :)”
  • 20. vuk 2012. június 30. 15:06
    „Raadasul "csoportosan" es "felfegyverkezve" tettek mindezt, valamint, mivel nem bosszantotta fel oket senki es visszatertek, siman rajuk huzhatjak a "kulonos kegyetlenseggel"-t is, vagy akar a "elore megfontolt szandekkal"-t.
    Az egyetlen enyhito korulmeny talan a koruk es az h kihivtak a mentoket, vagy az hogy beismertek.

    Nem valoszinu, hogy megusszak letoltendo nelkul. Legalabbis en remelem, hogy nem. Az tenyleg az igazsagszolgaltatas csodje lenne.
    Megerte?”
  • 19. czindi 2012. június 30. 08:42
    „Korra, nemre, felekezetre és bőrszínre tekintet nélkül meg kell büntetni őket, börtönnel, fegyházzal, intézettel, bármivel, hogy gondolkodjanak el, mit tettek, de legyen lehetőségük a megbánásra is, és főleg a megváltozásra. mindenkinek jár - nem még egy, mert annak soha nem lenne vége, - hanem második esély, - több nem. És igen, büntetni kell a szülőket is!!! És még valami, ami igen fontos: A TELJES KÓRHÁZI KEZELÉS KÖLTSÉGÉT KI KELL FIZETTETNI VELÜK! Meg a részegen kórházba kerülőkkel, meg az orvosi utasítást be nem tartókkal, a balesetet okozókkal, stb. és akkor nem lenne ilyen szegény az E.Ü. kassza, jutna azokra is, akik önhibájukon kívül lettek betegek!!!!”
  • 18. StencilAtya 2012. június 29. 22:21
    „<moderálva>”
  • 17. pisti19768 2012. június 29. 22:07
    „Na majd bent a börtönben lehet bizonyítani "nagymenők", nem lánykollégiumban lesztek!!!”
  • 16. info 2012. június 29. 21:55
    „Némelyek fröcsögnek itt össze vissza az eltévedt gyerekekről, remélem azt is tudják, hogy más országokban valóban meg is büntetik őket ilyen és hasonló tettekért. Aki más életére tör az igenis kemény börtön büntetést érdemel, hogy legyen ideje gondolkodni ha van mivel ha nem üres a feje, hogy mit is tett valójában. Ezzel a tettével kísérti végig életét, ha csak nem válik megrögzött bűnözővé. Az ilyet nem kell sajnálni.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haranglábat és csobogó kutat avatnak

A Kéktói Fesztivál egyik programjaként péntek délután 15 órakor Derekegyház-Tompaháton kopjafát, sziklatömböt, haranglábat és csobogó kutat avatnak. Tovább olvasom