Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Méhek költöztek a kéménybe

Szentes - Több kilónyi méhet távolított el az egyik Jókai utcai ház használaton kívüli kéményéből Keresztes-Nagy Ádám méhész.
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Nagy-György Attila lapunknak elmondta, hogy csak az elmúlt héten három hasonló bejelentés érkezett hozzájuk a megye területéről, de az esetek száma ennél akár nagyobb is lehet, hiszen vannak, akik nem a tűzoltókat, hanem közvetlenül a méhészeket hívják segítségül a fullánkosok ellen.

Nagy-György Attila tűzoltó őrnagy, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megerősítette, hogy szentesi tűzoltó kollégái a méhész technikai megsegítésére vonultak ki a helyszínre. Mint mondta, minden szükséges védőfelszerelés a rendelkezésükre állt, de erre nem volt szükség, mert a gyakorlati munkát a méhész, Keresztes-Nagy Ádám végezte el. Nagy-György beszámolt arról is, hogy az elmúlt héten három hasonló esetben kérték a tűzoltóság és a katasztrófavédelem segítségét az egyre vadabb méhek, darazsak ellen a megyében.

A méheket végül Keresztes-Nagy Ádám „pucolta ki" a kéményből. A méhésztől megtudtuk, hogy egy egész raj telepedett meg a füstelvezetőben, ami két-három kilogramm, vagyis nagyjából 5-6000 méhet jelent. Keresztes-Nagy végül a kémény melletti ablakon át mászott ki a tetőre, ahol előbb egy zsákot eresztett le a kürtőbe, majd ezt felfelé húzva igyekezett kiterelni a rovarokat. Közben locsolni is kellett a méheket, hogy ne tudjanak kirepülni, de ez a módszer nem vezetett eredményre, a rovarok ugyanis a kémény téglái közötti résekbe húzódtak be, így a szakember végül a kikénezés mellett döntött. A kémény tetejét ekkor teljesen leborították, a kürtőben meggyújtott kénlapokat helyeztek el, ami végül elpusztította az állatokat.

– Nyár elején, repcevirágzáskor gyakori, hogy egy egész raj telepedjen meg hasonló zugokban. Most méhekről volt szó, de előfordul, hogy darazsak is befészkelik magukat az ember közvetlen közelébe. Ebben az időszakban akár 5-15 rajnyi méhet, darazsat is el kell távolítanunk - mondta Keresztes-Nagy Ádám. – Kedden délelőtt egy Köztársaság utcai lakásba hívtak mentesíteni, szerencsére nem volt komoly a baj, védőfelszerelés nélkül sikerült elűzni a darazsakat.

Hazánkban általában a francia darázs, a német darázs, valamint a lódarázs okoz gondot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koncertek, kakaspörkölt, kutyaszépségverseny Nagyhegyen

A Szentesi Vasutas Sport Club 2,5 millió forint Leader-pályázati összegből rendezte meg a hétvégén a Nagyhegyi Nyári Napokat. Tovább olvasom