Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Mobil körforgalom a szentesi főutcán

Szentes - Körforgalmi csomópontot alakítanak ki a szeptemberi tanévkezdésig a szentesi Kossuth utcán. A mobil építmény mintegy 6 millió forintba, míg a Petőfi Szállónál lévő útkereszteződésbe tervezett körforgalom 20-30 millióba kerül.
A szentesi Kossuth utca forgalmának „csillapításáról" régebben döntött a képviselő-testület. Ennek jegyében vezették be még tavaly nyáron a fizetős parkolási rendszert. Mint arról beszámoltunk: határozat született arról is, hogy a Kossuth utca balesetveszélyes csomópontjaiban körforgalmat alakítanak ki. Eredetileg hat ilyen építményt terveztek a főutcára. Az egyik legkritikusabb kereszteződés kétségtelenül a Tóth József utcánál van. Ráadásul ennek közelében négy oktatási intézmény – a Zsoldos Ferenc középiskola, a Horváth Mihály gimnázium, a Szent Erzsébet Katolikus és a Kiss Bálint Református Általános Iskola – működik, így a reggeli csúcsforgalomban nem veszélytelen a diákok közlekedése. Ezért is döntött úgy az önkormányzati testület, hogy ide telepítik a főutca első körforgalmát.

A polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetője ezt mobil csomópontnak nevezte. Czirok Jánosné elmondása szerint előre gyártott betonelemekből készül a fél méter magas építmény. A körgyűrű közepébe növényeket ültetnek, akárcsak a szintén betonelemekből összeállított terelőszigetek közé. Ez a mobil csomópont mintegy hatmillió forintba kerül, amelyet a város költségvetéséből fedeznek. A városrendezési bizottság alelnöke érdeklődésünkre elmondta: a Tóth József utcai kereszteződésben a minap már ki is jelölték a szakemberek a körforgalom helyét. Móra József tájékoztatása szerint a szeptemberi tanévkezdésre elkészül az építmény is.

A Tóth József utcai kereszteződésben szeptemberre elkészül a város első mobil körforgalmi csomópontja. Fotó: Tésik Attila
A Tóth József utcai kereszteződésben szeptemberre elkészül a város
első mobil körforgalmi csomópontja. Fotó: Tésik Attila

Az alelnök azt is elmondta: ugyanilyet szeretnének elhelyezni a főutca másik forgalmas kereszteződésébe, a Klauzál utcai csomópontba. A képviselő-testület döntése szerint hozzákezdenek a tervezési munkához, ennek során figyelembe veszik majd a Tóth József utcánál kialakított körforgalom használatakor szerzett tapasztalatokat is. A Klauzál utcai körforgalom kialakításának költségeire már a jövő évi büdzsében különítenek el forrást. Móra József hozzátette: a mostani közlekedési lámpák helyére is körforgalom kerül majd. Ez nem mobil építmény lesz, a terveit a Petőfi Szállót felújító Pendola Kft. készítteti. Egy ilyen csomópont kialakítása 20-30 millió forintba kerülhet.

Olvasóink írták

  • 3. zombor 2008. augusztus 13. 21:36
    „Most nézd meg!!! Feldúrva...”
  • 2. Megyeháza(a régi) 2008. augusztus 09. 21:39
    „köszi:)”
  • 1. polip 2008. augusztus 09. 01:23
    „Nagyon szép a régi Megyeháza!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új igazgatójelölt Szentesen

Szentes - A szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatójelöltjét, H. Szabó Rékát tegnap délután előbb a pedagógusok képviselőinek, majd a sajtónak is bemutatták. Tovább olvasom