Kulbert György műve Szegeden, a megyeházán. Az alkotó szerint ez a szobor a pénzről szól Fotó: Frank Yvette

A Szentesen élő és Szegváron alkotó faszobrász az amatőrök számára rendezett kiállításon hozta eredeti formáját, és ámulatba ejtette közönségét. Kulbert György mégsem tartozik a kilencek közé, akik műveikkel a válogatóból továbbjutottak a budapesti esszenciatárlatra.

Erről ő azt mondja: nem baj, nem biztos, hogy arra visz az út. Türelmes embernek vallja magát a fanyűvő, aki az öregektől úgy tanulta, mindennek megvan a maga ideje. A negyvenesztendős alkotó először a népies stílushoz vonzódott, a második fejezetét káosznak tekinti, hozzátéve, „az apokalipszisben feltárul a mindenek ereje". Most, a harmadikban járva úgy érzi, egyre inkább letisztul művészete. Az önkielégítő párt ábrázoló szoborral kapcsolatban azt mondta: ez a mű a pénzről szól. Pénzért bármit meg lehet kapni, nőt is, a csengő gazdagsághoz pedig szerinte érettnek kell lenni. Vannak, akik a pénz birtokában „könnyen elszállnak". Szerinte ez a bolygó az anyag világa, melyben a szellem könnyen eltévedhet, a javakkal pedig meg lehetne tanulni jól bánni. A Hatástorzulás tükre című művéről alkotója egyebet nem akart mondani, de a tárlatlátogató érzi: ennél azért többről is szól.

A korlátokat bátran és őszintén, határozott erővel feszíti szét ez a szobor, mely feltűnést keltett, hiszen egy olyan jelenetet ábrázol, melyről álszemérmesen hallgatni illik, pedig a valóság egy létező szelete. A tudatra alattomosan rászövődött finom háló olyan erős, hogy azt vágni kell. Ez a szobor pedig tép. „Nem én csinálom, ezt küldik velem" – fogalmazott. – Egy közvetítő vagyok, ezen a nyelven mondom el, a fa anyagát használom, teszem, hogy lássátok. Vagy vigyétek, ha tetszik."

Tóth Attila művészeti író szerint a Kulbert-műveknek címet sem kellene adni, annyira erőteljesen kifejezők. Lapunknak adott értékelésében azt mondta, Kulbert György művészetét nem lehet tanulni, az, ahogyan ő alkot, megismételhetetlen és gyengén utánozható. Ha ősidőben élt volna, valószínűleg sámán lett volna, aki üzeneteket hoz és archetípusokkal kódoltan eligazít a szellemvilágban.

A fa organizmusából a legtöbbet emeli ki és ad hozzá még értelmet, mely félreismerhetetlenné teszi őt. Tóth Attila úgy véli, az a kultúrkör, melyben Kulbert György alkot, túlterjed Szegvár határain, ennek a körnek ő a motorja, és éppen ezért ezt az időt illik most már Kulbert-korszaknak nevezni.

A tárlaton való szereplés a vernisszázson beszédet mondó művészeti író szerint nem hoz fordulatot az alkotó életében, aki látható módon egyensúlyban van magával. Ezt igazolja a faszobrász megnyilatkozása: „Mindenképpen boldog leszek. Akkor is, ha Isten megadja, amit kérek, s akkor is, ha nem."