Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Nagytőke: Staberecz az egyetlen jelölt

Sorozatunkban a Csongrád megyei kistelepüléseken igyekszünk felmérni a politikai erőviszonyokat az önkormányzati választások előtt. Ki lesz a falu vezetője? – latolgatjuk helyi politikusok segítségével, ezúttal Nagytőkén.
2004 áprilisában időközi választáson nyerte tisztségét Staberecz Ferenc, miután Kis Nándor lemondott a falu vezetéséről. Staberecz megválasztása után néhány héttel élte át Nagytőke történetének egyik legmegrázóbb fejezetét, amikor az ivóvíz fertőzöttsége miatt hónapokig nem ihattak vezetékes ivóvizet a falubeliek. Staberecz átvezényelte a községet ezen az időszakon, sikerült megoldania a probléma egyik részét, hiszen új szolgáltatóval kötöttek szerződést és felújították a falu egyetlen kútját. A vezetékes hálózat felújítására is felkészültünk – mondta a polgármester –, hiszen készen vannak az erre vonatkozó tervek.

A harmincnégy esztendős buszsofőr társadalmi megbízatásban, munkaidőn túl látja el a polgármesteri teendőket. Úgy döntött, hogy indul a helyhatósági választásokon a polgármesteri címért, mert szeretne tovább haladni a megkezdett úton. A nagytőkeiek az időközi választásokat megelőző időszakban a békétlenség szigetének érezték falujukat, konfliktusok sora tarkította a helyi közéletet. Staberecz személye alapvetően változtatott a közhangulaton, kiegyensúlyozott fejlődést biztosítva. A testület öt tagjával az együttműködés megfelelő volt az elmúlt két évben, hiszen a legfontosabb célokban mindenki egyetért, azok mindenki számára világosak. Az óvodát a jövőben is meg kell tartani, a művelődési ház felújítását és az ivóvízprogramot pedig tovább kell folytatni.

Egyelőre nincs hír arról, hogy Staberecz mellett bárki is ringbe szállna a polgármesteri székért az ötszáz lelket számláló, Szenteshez közeli településen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balogh Szabó lett a megbízott vezető

Földvári N. István szentesi rendőrkapitány szolgálati viszonya tegnap óta szünetel. A megyei… Tovább olvasom