Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Négyen szeretnének kórházigazgatók lenni

Négyen pályáztak a szentesi kórház főigazgatói állására. A megyei közgyűlés december 14-én dönti el, hogy ki lesz a kiemelt egészségügyi intézmény vezetője. Lapunknak sikerült kiderítenie, hogy a pályázók körül hárman jelenleg is a szentesi kórházban dolgoznak.
Erre a székre négyen pályáznak Fotó: Tésik Attila
A szentesi Dr. Bugyi István Kórház fenntartója, a megyei önkormányzat pályázatot írt ki az egészségügyi intézmény főigazgatói állására. Ismeretes: még a tavasszal bocsátotta el a megyei közgyűlés dr. Borzi Mártát. Ezután kapott megbízást Fenyves Ernő, aki korábban már önkormányzati biztosként dolgozott az intézményben az anyagi helyzet stabilizálásáért. A pályamunkákat november 20-áig nyújthatták be a jelöltek. A megyei önkormányzat sajtóreferense, Péter Árpád lapunkat arról tájékoztatta, hogy négy pályázat érkezett.

Ezeket egy bizottság értékeli majd, ám személyi kérdésekről lévén szó a jelöltek nevét nem árulhatta el. Az is elképzelhető, hogy zárt ülésen dönt a megyei közgyűlés a szentesi főigazgató személyéről. A beérkezett pályamunkákat értékelő grémium tagja Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke, Baláspiri Csaba, az egészségügyi bizottság fideszes elnöke, Bánfi Tamás, a szocialista párti alelnök, Bertalan Zoltán és Halmai Lászó megyei képviselő, utóbbi a szentesi kórház felügyelőtanácsának tagja. A vonatkozó törvény szerint vesz részt a pályázatokat elbíráló bizottság munkájában Hajnal Ferenc professzor, az orvosi kamara megyei elnöke és Berta Izabella, a szentesi kórház közalkalmazotti tanácsának elnöke. Az általuk alkotott testület tesz javaslatot az egészségügyi intézmény jövőbeni főigazgatójának személyére, de a döntést a megyei közgyűlés hozza meg december 14-i ülésén.

Megkereste lapunk Szűcs Lajos szabad demokrata megyei képviselőt, Szentes alpolgármesterét, hogy milyen főigazgatót látna szívesen a kiemelt intézménynek számító kórház élén. Szűcs is kezdeményezte ugyanis: a pályázatokat elbíráló grémiumban a szentesi önkormányzat is hadd képviseltesse magát. Indítványuk azonban nem kapott többségi támogatást. Az alpolgármester szerint olyan vezető kell a kórház élére, aki a kiemelt intézménnyel szemben támasztott új feltételeknek meg tud felelni, valamint képes tovább csökkenteni az adósságot. A megyei közgyűlés szentesi fideszes képviselőjét, Vidovicsné Szabó Tündét is megkérdeztük, milyen elvárásai vannak a leendő főigazgatóval szemben.

A megyei közgyűlés szakgrémiumának tagja azonban azt közölte: csak akkor fogalmazza meg álláspontját, ha az egészségügyi bizottság már tárgyalt a pályázatokról.

A pletyka

A pletykák szintjén terjedt Szentesen, hogy a kórház jelenlegi dolgozói közül hárman is pályáznak a főigazgatói állásra. Megkérdeztük a híresztelésről Fenyves Ernő megbízott vezetőt, aki elmondta: benyújtotta pályázatát. Fenyves azt is közölte lapunkkal: döntését hivatalosan bejelentette a kórház vezetőségének. Lapunk érdeklődésére dr. Papp Zoltán sebész, érsebész főorvos is azt nyilatkozta, hogy beadta a pályázatát. Dr. Tóth Edit jelenlegi orvosigazgató is megpályázta az állást. A gyermekosztály vezetője hozzátette: úgy érezte, ennyivel tartozik a kollégáinak is, akik kérték, hogy pályázzon. A kiszivárgott hírek szerint a negyedik pályázó az orosházi kórház igazgató főorvosa. Dr. Gervain Mihály urológiai osztályvezető főorvos azt közölte lapunkkal: nem pályázott.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A belváros is szagolja a füstöt

A belvárosi emeletes házak lakói is szívják a kerti égetés miatt keletkezett füstöt. Saját… Tovább olvasom