Munkatársunktól - 2007.12.04. 04:00
A szentesi önkormányzat a rendelőintézet tulajdonosaként még a tavasszal kezdett hozzá az épület felújíttatásához. Mostanra befejeződött a korszerűsítés első üteme, amelyre 80-90 millió forintot költöttek állami forrás és önerő felhasználásával.
Szűcs Lajos, az egészségügyért is felelős alpolgármester tájékoztatása szerint a teljes modernizáció 3-400 millió forintba kerül. Ennek előteremtésére a város újabb pályázatokat nyújt be: azt még nem döntötték el, hogy milyen alapokból szándékoznak pénzhez jutni.
 |
| A tetőtérben tárgyalótermet és szociális helyiségeket alakítanak majd ki. Fotó: Tésik Attila |
Sikeres pályázat esetén jövő év végére befejeződhet a hetvenes években épült rendelőintézet teljes rendbetétele. Mostanra már befejeződött a beruházás leglátványosabb szakasza: a lapos tetőre újabb emeletet húztak. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy jövőre felújítják az elavult fűtési rendszert, az elektromos- és vízvezetékeket. A modernizálás harmadik ütemében pedig szeretnének új műszereket és berendezéseket beszerezni a járóbeteg-ellátó intézetbe, amelynek a fenntartója a megyei önkormányzat.
A felújítás előnyei
A beruházás eddig elkészült munkái után két változást tapasztalhatnak a betegek. Működik végre a rendelőintézetben a lift, amely megkönnyíti a nehezen mozgó páciensek helyzetét. A másik előny pedig az, hogy a tetőtér beépítésével a második emeleti fogászati rendelőkben nem lesz elviselhetetlen a hőség nyaranta.
|
A rendelőintézet igazgatója, Földesi Irén arról tájékoztatott, hogy a dolgozók szociális helyiségeit a tetőtérbe költöztetik majd, ahol egy nagy tárgyalótermet is kialakítanak. Az alsóbb szinteken felszabaduló helyiségekben újabb szakrendelők lesznek. Azt tervezik, hogy reggel 7-től este 7 óráig fogadják majd a járó betegeket. Így az aktív korúaknak sem jelentene gondot, hogy felkeressék szakorvosukat. Az igazgatónő reményei szerint a beruházás befejezéséig megváltozik a járóbeteg-szakellátás szerkezete, lesz társadalombiztosító által finanszírozott elegendő óraszám a két műszak bevezetéséhez.