Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Nem áshat bárki munkagödröt

Szentes - A vízműcégek hatalmas társaságokká olvadtak egybe, a szabályok is közösek lettek; a fogyasztó szempontjából néha hátrányos a változás. Szentesen például nagyon drága lett a szennyvízbekötés.
A korábbinál jóval mélyebben kell annak a zsebébe nyúlnia, aki rá szeretne kötni a szennyvízhálózatra Szentesen. A városban mintegy 300 olyan ingatlan van, amely a szennyvizet derítőbe engedi, nekik a talajterhelési díj miatt egy köbméter víz – a vízdíjon felül –1800 forintba kerül. Ha ők is köbméterenként 600 forint alatti összeget akarnak fizetni, rá kell kötniük a hálózatra.

Ez viszont olyan sokba kerül, hogy kevés család tudja összespórolni a rávalót. Információink szerint korábban jó néhány munkafázist meg lehetett oldani házilag, az árkot a családtagok ásták ki, ha át kellett fúrni az út alatt, a megrendelő maga választotta ki a számára legjobb áron dolgozó vállalkozót. Kocsis László, aki az egykori Szentes-Víz Kft. ügyvezetője volt – ma az Alföldvíz Zrt. a munkáltatója –, elmondta: nem volt kapacitásuk arra, hogy mindent maguk végezzenek el, ha rendben találták, átvették a munkát. Folyóméterenként 2-5000 forinttal számolhattak annak idején a tulajdonosok.

Mióta viszont az Alföldvíz Zrt. átvette a vízműcégeket, minden munkafázist a társaság végez. Az átalakulás óta Szentes víziközműveit sok más településsel együtt az Alföldvíz Zrt. 3. számú Területi Divíziója üzemelteti. A divízió vezetője, Krizsán György arról számolt be, hogy a részvénytársaságnál minden tevékenységet, a felhasználói bekötések ügymenetét is a jogszabályok, előírások és ezeknek megfelelő írásos belső szabályzatok szerint végeznek.

Új felhasználó bekötése esetén a tervet véleményezik, írásos szolgáltatói hozzájárulásban közlik a feltételeket, a tervezett műszaki tartalom függvényében kalkulálnak egy árat. Ha az ingatlan tulajdonosa ezzel egyetért, megkötik a bekötésről szóló megállapodást, ezáltal a felhasználó megrendeli az ingatlani közműellátást, azaz a munkát.

– Szabályaink szerint a szennyvízbekötést saját hatáskörben vagy mi magunk, vagy alvállalkozó által minősített cég bevonásával végezzük el. Egyedi esetekben – tekintettel az üzemeltetőváltásra és a folyamatban lévő ügyekre –, ha a felhasználó talál helyben egy olyan, leellenőrizhető kivitelezőt, amelynek el tudjuk fogadni a munkáját, akár erről is tárgyalhatunk. A vezeték lefektetése a gerincvezetéktől a telekhatárig a mi hatáskörünk. Akár négy méter mélyre kell ásni, közművek közt dolgozni, burkolatot bontani, élő, működő rendszerre kell rákötni, a munka szakértelmet és felelősséget kíván, a rendszernek évtizedek múlva is működnie kell, nem beszélve a garanciális kérdésekről. Az árat folyóméterenként 15 ezer és 40 ezer közé tenném – közölte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Selejtezéskor került elő a falu története

Rózsa Gábor mérnök-muzeológus, a szentesi múzeum volt igazgatója írt Árpádhalom történetéről. Ez a kézirat került most elő. Tovább olvasom