Évtizedek óta álmodoznak arról a szentesiek, hogy fedett uszoda létesüljön a ligeti strandnál. A témában markáns véleményt fogalmazott meg Horváth István, a Pálmások Szövetségének képviselője az önkormányzati testület korábbi ülésén. Azt taglalta, hogy ha hosszú távra terveznek, akkor – mint fogalmazott – nem ponyvás fedett uszodára kellene költeni, hanem egy minden szempontból nívós létesítményt lenne jó építtetni. A gondolatmenet kissé sarkítva úgy folytatható: belátható időn belül ötcsillagos szálloda lesz a Petőfi a felújítás után, s attól nem messzire hogyan nézne ki egy ponyvával befedett uszoda. Egy kanadai cég ugyanis ilyen technológiával készített Varsóban sportcsarnokot, amelyről úgy tűnt, hogy kevesebbe kerül, mint a hagyományos fedett uszoda.
A képviselőkből alakult küldöttség nemrégiben elutazott Varsóba, hogy tanulmányozza a sportlétesítményt. Horváth István érdeklődésünkre elmondta: a lengyel fővárosban egyetemi sportközpontot néztek meg. Az uszodát ott is szilárd héjazattal látták el, csak a csarnokot fedték ponyvával. A fedett sportcsarnok komfortfokozata azonban légtechnikai és energiatakarékossági szempontból kívánnivalót hagyott maga után. A szentesiek a varsói tanulmányutat követően elmentek Hódmezővásárhelyre, ahol tapasztalatokat szereztek a fedett uszodáról. Horváth István úgy látja, hogy az információk összegzésekor a képviselőtársai is inkább a hagyományos megoldást kezdik előnyben részesíteni a sátortetős helyett.
 |
| Most még a sátor alatt úszhatnak télen a szentesiek. Fotó: Tésik Attila |
A pénzügyi bizottság fideszes elnöke, Kozák János tájékoztatása szerint megkérdezték Varsóban, hogy az uszodát ott miért nem sátorral fedték. Elgondolkodtatta őket a válasz, hogy a mintegy 500 millió forintos létesítmény hőszigetelése nem felelt meg a céloknak. A vásárhelyihez hasonló fedett uszoda a becslések szerint 1,7 milliárdba kerülne mai árakon. Kozák szerint azonban Szentesen kevesebből is ki lehetne hozni, mert itt nem kellene például tanmedencét építeni. A ligeti uszodában csak egy 50 méteres versenymedencére és nézőtérre lenne szükség, amely kalkulációk alapján 8-900 millió forintból felépíthető. Az elnök hozzátette: ezzel a megoldással maradandót alkotnának, és nem fogja szidni őket a fiatalabb generáció.
Varsó és a szomszédA városfejlesztési bizottság MSZP-s elnöke, Baranyi Imre lapunknak elmondta: hasznos volt a varsói tapasztalatszerzés, mert abban erősítette meg őket, hogy a vásárhelyi példát kellene követniük. Optimális esetben szerinte 2009-ben elkezdődhet a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas fedett uszoda építése.