Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Nem porzik a parketta

A szentesi önkormányzat mintegy ötmillió forintot költött a Dózsa-ház felújítására. A Szilver TSE táncosai egészséges körülmények között készülhetnek a zánkai diákolimpiára.
Örülnek a táncosok a felújított tornateremnek Fotó: Tésik Attila
A szentesi Szilver TSE már régebben birtokba vette a Dózsa-ház tornatermét és egyéb helyiségeit, amelyet előzőleg rendbe hozatott a város meg az egyesület, de az Árpád-Agrár Rt. is adott támogatást a korszerűsítéshez. Szatmári-Nagy Szilvia, az egyesület elnöke a korábbiakhoz hasonlóan azóta is szép sikereket ért el tanítványaival a külföldi és hazai versenyeken, mert ideális körülmények között gyakorolhattak.

Ám az idők során kiderült, hogy a padlóburkolat nem felel meg a legalapvetőbb közegészségügyi szempontoknak. A táncteremben a próbák idején ugyanis szállt a por, amely asztmás tüneteket okozott az arra érzékeny fiataloknál. Ennek megelőzésére megkérte a Szilver TSE vezetője az önkormányzat sportbizottságának elnökét, Rébeli Sz. Tamást, járjon közbe a tornaterem felújításához szükséges anyagiak előteremtése érdekében. Az önkormányzati testület korábbi ülésein hosszasan vitáztak az összegről a kormánypárti és ellenzéki képviselők, de meglett az eredménye.

Ezen a héten már beindult a nagyüzem, reggeltől estig táncolnak a párok Németh Anikó és Páli Erik irányításával. Az önkormányzat több mint ötmillió forintot költött a Szilver TSE által használt helyiségek felújítására. Az összegből kicserélték a 200 négyzetméter alapterületű tornaterem parkettáját. Most már nem száll a por, ha gyakorolnak a párok, mert rugalmas padozatot, azaz sportpadlót raktak a korszerűtlen burkolat helyére.

Kifestették továbbá a termet és az öltözőt is. Az egyesület tagjai örülnek a felújított birodalmuknak, ahol augusztus 12-éig naponta negyven fiatal vesz részt a tábori tréningeken Szentesről, Csongrádról és a környező községekből. A fiatalok most éppen a zánkai diákolimpiára készülnek, amelyen a Szilver színeiben 36 páros vesz részt e hónap közepén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzati támogatásra várnak

Szentesen elkezdődött a felsőpárti református templom palatetejének felújítása, amely mintegy… Tovább olvasom