Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Nem sokáig bírta: még nincs egy éves, de már foltozgatják a fábiáni utat

Fábiánsebestyén - Nincs egy éve, hogy átadták a Gádoros és Fábiánsebestyén között felújított utat. A közlekedők akkor nagyon örültek a sima aszfaltnak. Most viszont nem értik, hogyan lehet, hogy több helyen már javítani kellett.
– Látta, hogy Újváros után, ahogy elhagyjuk a Gráfik-kanyart, már nagy foltok kerültek az aszfaltra? Szétnyílt az út, ki kellett javítani. A múlt héten csinálták meg – mondta Setényi János eperjes-újvárosi lakos, aki a Békés megyei Gádorosról biciklizett haza.

Azért mentünk szemlére, mert egy olvasónknak feltűnt, hogy még nincs egyéves a fábiáni út, már javítgatni kell. Ottjártunkkor láttuk a foltozásokat és azt is, hogy több helyen keresztben is megrepedhetett az aszfalt, legalábbis a zökkenés és a javítás vékony csíkja erre utalt.

Tavaly október közepén adták át a felújított utat a Békési megyehatártól Fábiánsebestyénig. Előtte a közösségi oldalon az ország legrosszabb közútjának kiáltották ki a szakaszt. Kátyú kátyút ért. Az ember elharapta a nyelvét, ha végigzötykölődött rajta. A biciklisek pedig nem győzték javítani a 8-ast a kerekükben. A felújításkor az alapot nem erősítették meg. Aszfaltmarás után 10 centi vastagon került új burkolat a szakaszra. Rendezték a padkát, felfestették a burkolati jeleket, amiket arrafelé évekkel korábban láttak utoljára. Kitisztították a vízelvezető árkokat is. A beruházás 1 milliárd forintba került.
Nem sokáig bírta a szép új aszfalt. Fotó: Kovács Erika
Nem sokáig bírta a szép új aszfalt. Fotó: Kovács Erika

– Ahhoz képest, amilyen volt, álomút lett a fábiáni. De nagyon féltjük. A mi életünkben már biztos nem húznak rá új aszfaltréteget. Jó lenne, ha minél tovább sima maradna – mondta Setényi János. Az orosházi Madarász István traktoros is megosztotta velünk a véleményét. – A terményszállítás idején járok erre. Ég és föld az út, ahhoz képest, amilyen volt. De nézze meg, milyen lyukacsos. Erre még kellett volna egy kopóréteg. A víz télen belefagy a kis lyukakba és szétnyomja. Néhány év, és ugyanolyan kátyús lesz sajnos, mint volt. De ne legyen igazam! – mondta a férfi.

Olvasóinknak az is feltűnt, hogy ezen az útszakaszon nincsenek fényvisszaverős útjelző oszlopok, pedig jó szolgálatot tennének, például ködös időben.

A Közútnál rákérdeztünk az úthibákra és arra is, hogy az 1 milliárdos beruházásba miért nem fértek bele az oszlopok. Két napig vártunk a válaszra, ami egyelőre nem érkezett meg.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

5 éve nem hasznosították a visszakért ingatlanokat

Szentesen egyelőre nem sikerült megmutatni, hogyan kell jobban csinálni. Tovább olvasom