Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Nem szedik le a plakátokat

Felszólította a szentesi közterület-felügyelet a helyi Fidesz-csoportot, hogy távolítsa el a szabálytalanul kiragasztott politikai hirdetéseit a városban. A polgári szövetség szándékosan nem tett eleget a kérésnek: az országgyűlési képviselő úgy véli, a plakátok elhelyezéséről szóló helyi rendelet jogszabályellenes.
A polgári szövetség a felszólítás ellenére sem szedte le a plakátjait Szentesen. Fotó: Tésik Attila
Lejárt a közterület-felügyelet által adott határidő, de a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nem távolította el a narancssárga körös plakátjait Szentesen. Mint megírtuk, a hirdetésekre vonatkozó helyi rendeletet értelmezve a közterület-felügyelők arra a következtetésre jutottak, hogy a szövetség szabálytalanul hirdet a városban, mivel kapcsolószekrényekre, beton villanyoszlopokra is raktak hirdetéseket, pedig ezekre a helyekre nem szabad.

A közterület-felügyelők felszólították a pártot, de most, a határidő lejárta után is várnak még. Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera aljegyző azt mondta, polgárbarát önkormányzat a szentesi, ezért először kér: a Fidesszel történő egyeztetés reményében a műszaki osztály mint a témában illetékes csoport, még nem hozott büntető határozatot plakátügyben. A hivatalban azt remélik, hogy a párt megérti, a tetszetős városkép megőrzése érdekében járnak el a helyi rendeletben foglaltak szerint, a hatósági intézkedésnek semmiféle politikai üzenete nincsen.

– A választások után szedjük csak le a plakátokat – jelentette ki Farkas Sándor. A Fidesz országgyűlési képviselője lapunknak elmondta: így biztosak lehetnek abban, hogy a hirdetéseken keresztül politikai üzenetük szűrés nélkül jut el a választókhoz, erre pedig Szentesen máshogy nincs lehetőségük. Farkas hozzátette: már csak azért sem távolítják el a plakátokat, mert a hirdetésekről szóló helyi rendelet több sebből vérzik, több ponton ütközik más, magasabb rendű jogszabályokkal. Ezért a Fidesz a megyei közigazgatási hivatalhoz fordul észrevételeivel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatmillió forint jár az óvodáért Szentesnek

A szentesi Villogó utcai óvodáért csaknem hatmillió forintot kap az önkormányzat két éven belül a… Tovább olvasom