Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Nem találtak lopott húst a fábiáni házban

Szentes - Házkutatást tartottak hétfőn a fábiánsebestyéni Dobos Mihály otthonában. A rendőrségi végzés szerint feltehető, hogy az 53 éves férfi nagy mennyiségű sertéshúst rejteget, amelyet korábban egyik barátjától loptak el.
Az egyenruhások nem találtak semmit, Mihály lelkiismerete pedig tiszta, de a történtek óta sokan rossz szemmel néznek rá a faluban.

A fábiánsebestyéni Dobos Mihálynak még soha nem volt dolga a rendőrséggel, hétfőn kora délután mégis két egyenruhás jelent meg faluszéli kis otthonában, házkutatási végzéssel.

– A határozat szerint: „megalapozottan feltehető, hogy Dobos Mihály bűncselekményből származó sertéshúst, valamint a cselekmény elkövetéséhez használt eszközt rejteget a lakásában" – idéz a szövegből az 53 éves mezőgazdasági dolgozó. – Amikor ezt elolvastam, olyan ideges lettem, hogy remegtem – meséli. – A rendőrök átkutattak minden helyiséget, de csak azt a kis disznótorost találták meg, amelyet a nővéreméktől kaptam a közelmúltban.

Mint kiderült, a rendőrök azt a húst keresték, amelyet múlt pénteken Dobos Mihály egyik ismerősétől loptak el, aki három, 150 kilogramm körüli sertést vágott még januárban.

– Baráti alapon néha segédkezek disznótorokon, ezen is ott voltam, de csak háromnegyedórát: rántani való húst szeleteltem, illetve két héttel később bekötöztem négy sonkát – mondja Mihály. – Hallottam, hogy mi történt az ismerősömmel, de a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy nálam keresik majd az ellopott húst.

Dobos Mihály mélyhűtőjében csak egy kis kóstolót talált a rendőrség. Fotó: Tésik Attila
Dobos Mihály mélyhűtőjében csak egy kis kóstolót talált a rendőrség.
Fotó: Tésik Attila

A házkutatás után elment a néhány utcával arrébb lakó barátjához, megfordult a fejében ugyanis, hogy talán ő gyanúsította meg. A férfitól megtudta, szó sincs erről. A rendőrség megkérdezte, kik segédkeztek a disznóvágáskor, ő pedig közölte a neveket – ennyi történt csupán. A segítők közül még egyvalaki nem volt családtag, nála is járt a rendőrség, úgy tudjuk, őt ma hallgatják ki tanúként a nyomozás vezetői.

– Nagyon megviselt ez az egész – törölte meg könnyes szemét Dobos Mihály. – A faluban hamar híre ment, hogy nálam járt a rendőrség. Úton-útfélen rám kiabálnak, hogy van-e még eladó kolbászom vagy sonkám. A telefonom is folyamatosan csörög, hívnak disznót vágni, de csak akkor, ha aláírok egy nyilatkozatot, hogy két hét múlva nem tulajdonítom el a húst. Tiszta a lelkiismeretem, de úgy érzem, a bélyeg már rajtam van. Egy biztos, több disznóvágásra nem megyek!

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa lapunknak elmondta, konkrét személlyel kapcsolatban folyó nyomozásról nem adhat felvilágosítást. Hozzátette: bármiféle rendőri intézkedéssel kapcsolatban az érintett panasszal élhet, amelynek jogosságáról az illetékes szerv dönt.

Házkutatás

A törvény szerint házkutatást csak abban az esetben tarthat a rendőrség, ha olyan információ jut a birtokába, amely alapján valakiről „megalapozottan feltehető", hogy köze van az elkövetett bűncselekményhez. Ennek mihamarabbi ellenőrzése pedig a nyomozás sikeres lezárásának egyik záloga.

Olvasóink írták

  • 4. ujpest111 2009. március 05. 19:09
    „Varadipal!
    Remélem egyszer a bőrödön fogod érezni mit jelent az ha ellopnak valamit tőled!!!
    Szerinted ha kizárásos alapon a rendőrök nem győződnek meg arról, hogy ez az ember tutira nem lopta el azt a húst és azt nem ellenőrzik személyesen akkor mit mondanak a károsult személynek?
    "Hát kedves uram azt a két embert aki a családon kívül itt volt telefonon megkérdeztük és azt mondta nem ő volt..."
    Te őrült nagy tudású ember vagy az biztos...
    Na az ilyenek miatt tart itt ez az ország...
    Csak a szálkát keresed más szemében...
    Ha meg ellopnak tőled valamit akkor biztos lecsukatnál mindenkit aki a környéken volt kihallgatás nélkül azokkal a rendőrökkel...
    Na ennyit rólad...”
  • 3. csutka 2009. február 17. 05:40
    „A fábiániak 90%-a tudna a gazdáról mesélni.”
  • 2. sörpocak 2009. február 14. 19:34
    „1!
    És akit alaptalanul gyanúsít a rendőrség, nála semmilyen büncselekményből származó dolgot nem talál, azt ki kártalanítja, illetve ki adja viszza a becsüetét?Ez faluhelyen igen nehéz, hiszen mindenki egy ilyen helyzet után ferdén szemléli az illetőt. Biztos, hogy a segítséget kérő gazda nem ludas a dologban? Az ő nevét is tessék kiirni, hiszen ő gyanúsította, mégha akaratán kívül is a segédeket!És tényleg történt lopás, vagy a pálinka is segített az amnéziában ?”
  • 1. varadipal 2009. február 14. 18:17
    „PTK 349 §. A nem vagyoni kár is kár. A károkozó köteles a kárt megtéríteni.
    Ne panasszal éljen a károsult, hanem ügyvédet fogadjon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Calicivírus ütötte fel a fejét a szentesi parkerdő otthonban

Szentes - Calicivírus ütötte fel a fejét a szentesi Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonban. A hányással és hasmenéssel járó megbetegedésen eddig 40 lakó esett át, de a hétvégén újabb 5 embernél jelentkeztek a tünetek. Tovább olvasom