Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Nem tudták elrettenteni a lógósokat

Csongrád megye - A diákokat egyelőre nem tudta elrettenteni a lógásoktól az a szeptemberben bevezetett szigorítás, hogy 50 óra hiányzás után felfüggesztik az iskoláztatási támogatás kifizetését. Szegeden 25, Vásárhelyen 19, Szentesen 5, Csongrádon 4 ízben indult emiatt eljárás.
Akinek a gyermeke sokat kerüli az iskolát, az ne számítson állami segítségre. Ennek szellemében vezették be szeptembertől, hogy felfüggesztik a korábban családi pótlékként emlegetett, ma már iskoláztatási támogatásnak hívott összeg kifizetését, ha egy tanuló 50 órát hiányzik. A szankció nem előzmény nélküli, hiszen ha a diák 10 órát igazolatlanul hiányzott, szüleinek végzést postáz az illetékes polgármesteri hivatal, amelyben figyelmeztetik a családot a további következményekre. Ilyen figyelmezetésből Csongrádon hatot, Szentesen 11-et, Hódmezővásárhelyen 23-at, Szegeden pedig 94-et küldtek ki az érintetteknek.

– Egyelőre nem látszik, hogy visszatartó ereje lenne a szigorításnak – számolt be a szentesi tapasztalatokról Aradi Noémi, a polgármesteri hivatal illetékese. A lógósok túlnyomó többsége középiskolás. Bár a cél az lenne, hogy érvényt szerezzenek a tankötelezettségnek, notórius hiányzóknál legtöbbször az a folyamat vége, hogy kikerül az iskolából a gyermek, vagy más státuszba kerül, vagyis magántanuló lesz. Aradi Noémi szerint nem szerencsés, hogy ha az eseti gondnokot – aki a felfüggesztés ideje alatt folyamatosan gondoskodik a támogatás megfelelő felhasználásáról – a családon belül jelölik ki. Szentesen 50 órán túli hiányzás miatt 5 eljárás indult, ebből egy esetben már jogerőre is emelkedett a felfüggesztés, amit leghamarabb a döntés után 3 hónappal vizsgálnak felül.

A szőregi általános iskolában nem divat a lógás. Fotó: Schmidt Andrea
A szőregi általános iskolában nem divat a lógás.
Fotó: Schmidt Andrea

Szegeden október végén még csak 11, most már 25 darab 50 órás hiányzást regisztráltak. 14 esetben jogerőre emelkedett a felfüggesztés, 2-nél napokon belül hatályos lesz, 9-nél pedig még folyamatban van az eljárás. Hódmezővásárhelyen október végén 10, mostanra már 19 diák lépte túl az 50 órás hiányzási keretet. Hét esetben már jogerős a felfüggesztés, 6-nál még nem lépett érvénybe, másik 6-nál pedig nem zárult le az eljárás.

Csongrádon 4 tanuló hiányzott 50 óránál többet, közülük kettőnél jogerőssé vált a felfüggesztés. A tapasztalatokról Fehér-Lakatos Márta, a polgármesteri hivatal felelőse azt mondta, a tagintézmény-vezetők szerint javult a helyzet az iskolákban, mégpedig úgy, hogy az új gyakorlat nem hárít különösebb terhet a pedagógusokra.

A tanár is bevásárolhat a lógós gyereknek

Pedagógusokat is megkérdeztünk az új szabályozásról, és azt mondták, erős túlzás, hogy nem kíván meg tőlük külön munkát a szeptemberben bevezetett eljárásrend. Szentesen például az érintett tanároknak – osztályfőnököknek, tagintézmény-vezetőknek – 6 oldalas dokumentumot kell kitölteni a hiányzás okairól, körülményeiről, és megoldási javaslatot is meg kell fogalmazniuk. Folyamatosan levelezni kell a szülőkkel és a hatóságokkal. Ezenfelül részt kell venniük az esetkonferencián, ahol egy adott diák ügyét vitatják meg szakemberek. Továbbá az sem kizárt, hogy eseti gondnoknak egy pedagógust jelöljenek ki – olyankor neki kell bevásárolnia a hiányzó gyermek számára.

Olvasóink írták

  • 6. novaklaszlo56 2010. december 31. 19:38
    „Én pedig úgy gondolom, kedves ValakiaSOKKözül, hogy azok a megállapítások teljesen általános érvényűek, minden emberi lényre egyformán igazak. Vagyis, téged idézve: "míg a felnőtt generációjuk olyan amilyen, addig a gyerekekkel nem lehet mit kezdeni..." Ez sem cigány kérdés, ahogyan semmi sem az, hisz mindenkire általánosan érvényes: a társadalmunk összképéhez annak minden rétege, és a rétegződés bonyolult okrendszere is hozzátartozik, ezek nélkül a kép teljesen értelmezhetetlen... Persze, kiegészülhetne még pár szemponttal az az általad is üdvözölt megállapítás (cigány, nem cigány, keresztény, muzulmán, nem hívő, hetero, homo, szegény, jómódú, gyorsan/lassan fejlődő...), de nem érdemes bonyolítani, mert attól elég gyorsan zavarossá válik, és - a mifelénk megszokott módon - kifordítható és fegyverként használható eszköz lesz belőle. Mi ehhez nagyon értünk. Pedig jobb lenne a fegyverkovácsokat mielőbb kohásszá átképezni, vagy, ha ez nem lehetséges, akkor korkedvezménnyel nyugdíjba küldeni, hogy soha többé ne adjanak fegyvereket a dolgozni és cirógatni is tudó kezünkbe... ;) De ez még odébb lesz, ha lesz.
    BUÉK!”
  • 5. ValakiaSOKKözül 2010. december 31. 17:30
    „1. hozzászólás novaklaszlo56 2010.12.31. 10:52

    Meg kell mondjam, hogy nagyon okos gondolatokat soroltál fel! Gratulálok!!!
    A cigányokkal nem lehet mit kezdeni, mert míg a felnőtt generációjuk olyan amilyen, addig a gyerekekkel nem lehet mit kezdeni.....a magyar gyerekekre tekintve, viszont nagyon jó goldolatokat fogalmaztál meg!”
  • 4. dodó 2010. december 31. 12:19
    „A cigány iskoláztatási támogatással és anélkül is cigány marad. Majd más jogcímen megigényli (és meg is kapja!)”
  • 3. jay_és_néma_bob 2010. december 31. 11:17
    „szerintem csak nem hallottak erről és még mindíg abban a tudatban élnek, h kapják a pótlékot (vagy még sem?), és arra várnak, h majd egybe megkapják”
  • 2. novaklaszlo56 2010. december 31. 11:09
    „Azt is tudjuk, hogy a problémák (melyeknek csak az egyik manifesztációja az iskolakerülés!) mely iskolatípusokban vannak jelen elsősorban, meg azt is, hogy miért. Meg azt is, hogy a suli a társadalom sűrített tükörképe. Ha pedig ilyen az a tükörkép, akkor talán a tükör előtt állónak kéne kiigazítania a külsejét, de még inkább belül kellene változnia. A külső azt követni fogja. Lehetetlen? Nem, de baromi nehéz, főleg, ha voltaképpen senki sem akarja. Márpedig én úgy látom, hogy senki sem MERI akarni (sokan azt sem értik, mi a fenére gondol ez a "grafomán" - ala CID - kommentelő). Addig pedig marad az EL-RET-TEN-TÉS! Ehhez is boldog (?) új esztendőt! Jó lesz ez így! Az elrettentés, mint a társadalom boldogságának a kikényszerítése! Hát, ez tényleg igazán remek!
    BUÉK! xD”
  • 1. novaklaszlo56 2010. december 31. 10:52
    „Persze, hogy nem tudták, és nem is tudják "ELRETTENTENI".
    Annyira szomorú ez az egész (ország), emberek! Büntetni, (tetszés szerinti igekötő)taposni, elrettenteni, megfélemlíteni, kényszeríteni... Amíg a kényszer "kívülről" jön, addig ez az ország semmilyen VALÓDI eredmény felmutatására nem lesz képes. Miért olyan nehéz ezt megérteni? A fenti témában a "belső" kényszer kialakítása elméletileg roppant egyszerű dolgot jelent: vonzóvá, embernek valóvá kell tenni az iskolát. Olyan hellyé, ahová a kölykök szívesen járnak, mert otthon érzik magukat benne, mert baráti légkörű, mert hasznos - jól szolgálja és szélesíti a kölykök jövőbeli perspektíváit, amelyeket a társadalom felkínál nekik (Jaj istenem! Mondtam, hogy csak elméletileg egyszerű!), mert naponta élik meg a jól végzett munka jutalmául járó sikerélményeket, amelyek - szellemi redbullként :D - szárnyakat adnak nekik...
    Na, szóval, milyenek is ezek, a mi iskoláink, emberek? Ugye, nem egészen ilyenek? Nem igazán embernek való helyek. Mert ha azok lennének, akkor mind a kiugróan tehetséges, mind pedig a kevésbé jó adottságú kölykök jól éreznék magukat benne, és az aggódó (??) felnőtt társadalomnak sem a kölyökbörtönök építése, sem az elrettentésük egyéb, fondorlatos módszereinek kiagyalása nem nem adná így fel a leckét, amelyet, úgy tűnik, sehogyan sem sikerül megoldania. Vajh miért...? :)
    BUÉK!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útlezárás a belvíz miatt Csongrád megyében

Lezárták az utat Csongrád megyében a 451-es és 4521-es út csomópontjában. Az utat a rendkívül csapadékos téli időjárás okozta belvíz miatt zárták le. Tovább olvasom