Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Népies tragikomédia Szentesen - véli a közgyűlés alelnöke

Szentes - Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés oktatásért felelős alelnöke túldimenzionáltnak nevezte a szombati demonstrációt, amely mögött szerinte az önmagát az iskolák megmentőjeként feltüntető Szentes MSZP-s polgármestere áll. VIDEÓVAL
A több száz résztvevő így tiltakozott a megyei közgyűlés csütörtöki döntése ellen, amely nem a tanári karok által támogatott pedagógusokat nevezte ki igazgatónak az összevont két intézmény élére.

Transzparenserdő volt szombaton délben a szentesi Kossuth téren Horváth Mihály szobra előtt. Az ifjúsági parkból ide vonultak a békés demonstráció résztvevői, hogy ily módon is kifejezzék: nem értenek egyet a megyei közgyűlés csütörtöki döntésével. Mind a négy oktatási intézményből jöttek tanárok és diákok, de szimpatizánsok is voltak. A megyei közgyűlés döntéshozói – mint ismeretes – nem vették figyelembe, hogy a Pollákkal összevont Zsoldos-középiskola élén az eddigi megbízott igazgatót, Dongó Lászlót akarják látni, míg Tóth Tibort, a gimnázium pedagógusát a Horváth Mihály Gimnáziumban és tagintézményében, a Boros-szakközépiskolában. Mindkét intézménybe csongrádi tanárt neveztek ki direktornak.

Horváth Mihály szobra előtt transzparensek sokasága hirdette, mit kívánnak a szentesi tanárok és diákok. Fotó: Schmidt Andrea
Horváth Mihály szobra előtt transzparensek sokasága hirdette, mit kívánnak
a szentesi tanárok és diákok. Fotó: Schmidt Andrea

A transzparenseken a több száz tüntető kívánsága volt olvasható: „Dongót vissza!", „Demokráciát akarunk!", „Ki a pártpolitikával az iskolákból!", „Az igazgatóinkat akarjuk!" „Nő-e virág iskoláink romHALMAIn?" Egy pedagógus pólóján pedig azt a feliratot láttuk: „Szabad HMG-ért felszabadítási front." Nagy taps kísérte a gimnázium eltávolított drámatanárának, Keserű Imrének azon mondatát: „És nem sejthetem, hogy mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg". Papp László, az egyik budapesti művészeti iskola, egyben a szentesi gimnázium tanára bejelentette: ő nem fogja meghosszabbítani a szerződését az itteni drámatagozaton, mert Keserűt elbocsátották. Hozzátette, hogy a megyei közgyűlés többsége négy középiskola tantestületét és az egész várost alázta meg. Részleteket olvasott fel a kinevezett igazgató, Magyar Lászlóné pályázatából, amely Papp László elmondása szerint azt taglalta hosszan, hogy mit lehet tenni az antiszociális magatartást tanúsító gyerekekkel, miközben a gimnáziumról csak pár sor szerepelt benne.


Betelt a Keserű pohár!


Bedő Katalin, a gimnázium pedagógusok-szakszervezetének (PSZ) a titkára azt mondta: a demonstrációval persze hogy azt szeretnék elérni, változtassa meg a megyei közgyűlés a döntését. Ha azonban „a földön marad", akkor ugyanarra a hatalmi arroganciára számít a tanárnő, mint amivel az új igazgatókat kinevezték. A PSZ országos elnöke, Árok Antal lapunknak úgy fogalmazott, fontos a szentesi demonstráció, mert felhívja a törvényhozók figyelmet arra, hogy mi történik az iskolákkal. Úgy véli az elnök: vissza kellene hozni azt az 1992-ig alkalmazott jogszabályt, amely alapján csak olyan személy lehet igazgató, akit a tantestület több mint fele támogat. Madarász Ildikó, a Zsoldos-középiskola pedagógusa azt felelte érdeklődésünkre: reményei szerint ennyi ember lelkes kitartása meghozza az eredményt.

Tanárok, diákok, szimpatizánsaik demonstráltak Szentesen. Fotó: Schmidt Andrea
Tanárok, diákok, szimpatizánsaik demonstráltak Szentesen.
Fotó: Schmidt Andrea

Kovács: Népies tragikomédia

Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés oktatásért felelős alelnöke lapunk érdeklődésére túldimenzionáltnak nevezte a demonstrációt, amely mögött szerinte az önmagát az iskolák megmentőjeként feltüntető Szentes MSZP-s polgármestere, Szirbik Imre áll. Szóba hozta: a megyei közgyűlés most is megszavazott támogatást a drámatagozat franciaországi útjához. Magyar Anna elnöknek egyébként semmiféle rokoni kapcsolata nincs a gimnázium és a tagintézménye élére kinevezett új igazgatóval, a csongrádi Magyar Lászlónéval. Kovács népies tragikomédiának nevezte a demonstrációt, és azt üzente a rendezvény szervezőinek és a „hátuk mögött lévő MSZP-s politikusoknak": a gimnáziumnak nyugalomra van szüksége. Szerinte nem tüntetni kellett volna, hanem ünnepelni a 30 éves drámatagozatot. Erre az alkalomra azonban sem őt, sem Halmait Lászlót, az iskolaszék tagját nem hívták meg.

Olvasóink írták

60 hozzászólás
  • 60. közöd? 2008. július 03. 11:24
    „Nesze neked, itten van a tragikomédia! Az egyik visszalép, majd másnap vissza-visszalép, a másik meg bújkál napok óta és senki sem tudja, hol van. Keresztülverik a jelöltjeiket, akik a pompás diadalt követően összeomlanak. A káosz teljes...
    KI AZ IGAZGATÓ A HMG- Boros-ban?”
  • 59. Hmvh.-Szentes 2008. július 02. 14:09
    „Lázár Jánostól,Hmvh.fideszes polgármesterétől kérdezték:
    "Boka: Bizonyosan hallott a szentesi középiskolás tanárok tüntetéséről. Ön szerint helyesen járt-e el a Megyei Önkormányzat, hogy szembe ment a tanárokkal, illetve iskolákkal. Ön mit tett volna?

    Lázár János: Nem így döntöttem volna. Szerintem megegyezésre kell jutni. A fenntartó érdekeinek is érvényesülnie kell, ahogy az iskolák érdekeinek is. Szerintem hibák sorozatát követte el a megyei önkormányzat. A vásárhelyi Klauzál iskola a jó példa. A tantestület fele az egyik jelöltet akarta, a fele a másikat. Az önkormányzat döntött, az egyikük igazgató lett, a másik helyettes. Ha a fenntartó veszi a fáradságot, hogy beszélgessen, meggyőzze a pedagógusokat, nagyon jó kompromisszum köthető."”
  • 58. anonimus 2008. június 30. 19:11
    „szerintem volt ünneplés ... ha ezt nem tudja´kedves´ k.kálmán!”
  • 57. team-building 2008. június 27. 21:57
    „Kedves Szülő211!
    Ha az Ön gyermekét bevonták a tanárok a politikai játékba,ezt törvényellenesnek tartja,Ön tehet feljelentést Dr.Aáry T.L.,oktási ombutsmannál.
    Tegye meg!
    Vizsgálat indul.Döntés születik.
    Bizonyitani viszont ott is kell.”
  • 56. Szülő211 2008. június 27. 20:16
    „Dörmi írta:
    " Dörmi 2008.06.27 11:35
    Nem gondolhatják komolyan ezek a ,,szabadszellemű" pedagógusok, hogy itt ők képviselik a ,,közt"? Ki a ,,köz"?

    Úgy tűnik, hogy a történelem nálunk ugyanolyan alábecsült tanítómester, mint a pedagógustársadalom. Ha a sajátunk üt nem fáj, ha fogcsikorgatva is, de tűrjük. Ha a másik oldal simogatna, durván elutasítjuk. A ,,mieink" hazudozhatnak, ,,amazoknak" nincs joguk jót tenni, igazat mondani. A közéleti tudathasadásnak feltehetően egyik oka, hogy hazánkban mindig azok váltottak rendszert, akik valójában saját magukat váltották le.

    ,,Szabad akaratból" ma már mindent megtehetnek, és meg is tesznek, amiben nincsenek megakadályozva, visszaélhetnek, csalhatnak, a harácsolhatnak, sikkaszthatnak, stb."

    T.Dörmi! Maximálisan egyetértek Önnel! Ebben a kis országban ma már minden megtehető! Forduljanak az Oktatási Ombutsman Hivatalához ha nem tetszik valami, de a gyerekeket ne vonják be politikai játékaikba!”
  • 55. egy polgár 2008. június 26. 20:20
    „Szomorú, hogy nem az Ember- adiák , a pedagógus- a legfontosabb. Szomorú, hogy a megyei vezetés az 50-es évek pártállamára emlékeztet. Nincs demokrácia. Van HATALOM. A HATALOM ott van, a pártkatonákat, abból is csak a javát (szerintük) beültetik a SZékbe. Hogy az iskolával mi lesz, hogy a gyerekek, tanárok lelkével, sok évtizedes jó hírnevükkel mi lesz, kit érdekel??? Őket biztos, hogy nem. Azért is, juszt is megmutatják ki az ÚR. Gratulálok, csak így tovább. Egy volt szimpatizáns”
  • 54. Városlakó 2008. június 26. 20:07
    „Ez eredeti hanganyag:
    http://www.alemil.extra.hu/tuntetes1.htm
    Lehet értelmezni ! Tüntetés ? Demonstráció ? Hangulatkeltés ? Ki ellen, mi ellen, miért, hogyan ? Mi módon ? etc., etc. ! Ki-ki szájíze, és/vagy józan esze szerint !”
  • 53. t-tmiklósról 2008. június 25. 17:47
    „Együttérzek a kollégákkal a,a diákokkal.Szomorú,hogy egy ilyen választáson a pályázó mintha hurokba dugná a fejét-az is szomorú,hogy nem számít a szakmai elképzelés,az sem , hogy 20 éves munkájával érdemelt 85%-os támogatottságot ajelölt.Személyesen tapasztaltam,hogy egy ilyen esetben csak a vélemény szabad.A döntés megváltoztatását csodaként tudnám értelmezni.”
  • 52. nemdrámais 2008. június 25. 14:29
    „Hja: ezt a hajrázást meg hagyjuk már! Szerintem ne így tedd nevetségessé magad! Hiszen nyilván politikailag elfogulatlan vagy.”
  • 51. nemdrámais 2008. június 25. 14:25
    „Elolvastam a pályázatot és annak alapján rengeteg érv hozható fel az egyik jelölt ellen (a másik pályázatot nem ismerem). Mivel nem merte a nyilvánosság előtt vállalni, amit leírt, nem idézhetek abból a zagyva, amatőr rettenetből, amit összehordott.
    Ezt az egészet pedig ne szűkítsük már a HMG-re (az az EGYIK iskola Szentesen) és azon belül a drámaira (az EGYIK szentesi iskola EGYIK tagozata). Nem kel megpróbálni rájuk verni a balhét.
    Amúgy rosszul tudod: részt vettek. Egyre kevésbé szórakoztat, hogy mindenféle nemtudomkicsodák megmondják nekem, ki áll a hátam mögött, mit miért teszek, min nem vettem részt és mit kellene csinálnom.”
  • 50. Ottokár 2008. június 25. 13:14
    „Mondjon már valaki egyetlen érvet ,hogy miért nem megfelelőek a kinevezett igazgatók!? Nélkülözhetetlen ember nincs sehol a világon! Az természetes,hogy a pedagógusok a saját köreikből kikerülő jelölttel szimpatizálnak,de azt senki nem tudhatja,hogy ők is a jobbak!
    Másik kérdés az,hogy miért vizionálják a "kedves" tüntetők,hogy itt a vég a drámai tagozat számára!? Ezt soha egy szóval nem említette az új igazgató egyetlen nyilatkozatában sem.Már legalábbis én nem hallottam! Valaki igen?
    Keserű? Ugyanannyi érv szól mellette,mint ellene! Ő szintén nem a nélkülözhetetlen kategória! Nélküle nem lesz drámai oktatás? Rajta kívül nincs aki az órát megtartaná? Biztosan van és az is valószínűsíthető,hogy még jobb,érdekfeszítőbb lesz az az óra! :))
    Úgy tudom,hogy a demonstráción a Pollákból és a Borosból nem vettek részt! Sőt el is határolódtak az egésztől! jó lenne ha mindenki beállna mögéjük és a munkával a tanítással,neveléssel foglalkozna! Hajrá Magyarok! Hajrá Szentes!
    Egy JOBB világ reményével!”
  • 49. KM21 2008. június 25. 12:47
    „A kialakult helyzettel kapcsolatban a véleményemet itt nem tehetem közzé, de felháborítónak tartom azt ami a gimivel, illetve ami Szentesen a középiskolákkal történik.
    Véleményem szerint talán megfontolandó lenne felkeresni az oktatási minisztert és a segítségét kérni, hogy a kinevezett hölgyek nem léphessék át az iskolák küszöbét !!!
    Üdvözlettel: volt gimis”
  • 48. ignác 2008. június 25. 12:12
    „Fergeteges, hogy milyen vérlázítóan ostoba emberek irányítják ezt az országot, ezt a megyét, ezt a világot... És a legborzasztóbb, hogy egyszerüen kénytelenek vagyunk lesüllyedni az ő bal vagy jobb oldali, vagy isten tudja, milyen pártállású nevetséges, óvodás lökdösődéseik szintjére, mert nem hagyják élni és dolgozni azokat, akik valami olyasmit tesznek ezért a világért, aminek TÉNYLEG volna értelme...”
  • 47. ttibi szentesről 2008. június 24. 17:21
    „Attól tartok, hogy nagyon kezd átpolitizálódni ez az egész téma. A lényeg, hogy a politika betette a lábát az iskolákba és mi ez ellen demonstráltunk szombaton. Szó sincs jobb és baloldali szembenállásról ezügyben. Valószínűleg ha most balos lenne az önkormányzat és elkövetett volna egy ilyen lépést, akkor az ő szemüket szúrná ez a tüntetés. Pontosan az a cél, hogy a politika és az oktatás között ne lehessen egyenlőségjelet tenni, az, hogy ne legyenek jobbos meg balos iskolák. Szerintem ennyi.

    "Négy középiskola kér szakmai döntést!"
    "Csak a szakma, a diákok és a szülők nem számítanak?"”
  • 46. jacque 2008. június 24. 15:35
    „a szappanoperának vége, a függöny legördül...”
  • 45. GaTa 2008. június 24. 13:00
    „´Szorul, feszít drámais zekém,
    Nevét, ha hallom Magyarnak.´

    Kb. a legtöbben ennyire bizakodnak mostanság.”
  • 44. Maxim 2008. június 24. 12:34
    „Szentesen volt egy "Öszödi beszéd elleni tüntetés" !
    A TV-székháznál meg mindenki tudja,hogy provokáció volt! A szomszéd sarkon ott állt az az egység ami 10 perc alatt rendett teremtett volna ,de akkor nem lehetne mivel ijjesztgetni a baloldali szavazókat! Mindég az a helyzet,hogy kiprvokálják az erőszakot ,és aztán a megmentő bácsi jóságos szerepében tetszelegnek!Aki megvédi az embereket a fasisztáktól!Nevetséges! :)”
  • 43. csecsszopo 2008. június 24. 12:05
    „Édua, értem a logikádat, az hiteles személy, aki nem csak a középiskolák ügyében tartott balos(nak vélt) tüntetésen vett részt, hanem mondjuk ott volt a tv székháznál is. Akkor te ott tüntettél most velünk, ugye? Vagy te sem vagy hiteles?
    De akkor a kiegyensúlyozottságról megint lemaradtunk, mert mi nem gyújtottunk föl semmilyen középületet...”
  • 42. közöd? 2008. június 24. 11:47
    „A legutóbbi hozzászóló szerint az lehet csak politikamentes, aki részt vett politikai tüntetéseken???
    Ez nem tiszta.
    Másrészt nem értem, miért érdekli ennyire Alföldi szexuális élete.”
  • 41. Édua 2008. június 24. 10:56
    „Nem is olyan sok az a 100-200 ember ahhoz képest ,hogy több ezret vártak a "rendezők" ! Kíváncsi lennék arra a kimutatásra,hogy hány ember az aki mondjuk az"Öszödi beszéd" elleni tüntetésen is ott volt ,ill. hány fő aki a Trianoni megemlékezésen is részt vett? Kedves drámaisok ha mindhárom "rendezvényen résztvettél akkor vagy a szememben hiteles és 2politikamentes" ! Egyébként nem! Kíváncsi lennék Keserű tanárúr kampányára a kettős álampolgárság melletti népszavazás idején! Kíváncsi lennék a véleményére amikor Gyurcsány a fiataloknak külföldre való " elhúzást vízionál munkahely teremtés helyett!
    Jaaa és hagyjuk már ezt az új Nemzeti Színház igazgatói ajánlást! Legalább annyian nem szeretik a buzikat ,mint ahányan rajonganak értük! Vagy talán még egy kicsit talán többen is vannak! Remélhetőleg! :))”
60 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldog, szomorú drámástalálkozó Szentesen

Szentes - Kitörő tapsviharral köszöntötték a tagozat megalapítóját, Bácskai Mihályt, Keserű Imrétől pedig könnyes szemmel búcsúztak diákjai. Tovább olvasom