Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Nincs állatorvosi ügyelet két járásban

Ahelyett, hogy pénzt adtak volna az állatorvosoknak a hétvégi készenlétre, inkább törvényt módosítottak. Azóta csak az vesz részt benne, aki akar – pihenőnapján, ingyen. Ahol kevés szakember van, mint Csongrád és Szentes környékén, meg is szűnt a lehetőség.
Csongrád és Szentes környékén bajba kerülhet az a kedvtelésből tartott vagy haszonállat, amely hétvégén szorul orvosi ellátásra. A két járásban – utóbbihoz tartozik ellátás szempontjából Mindszent is – a hét utolsó napjain és ünnepnapon sincs kijelölt ügyeletes. A Magyar Állatorvosi Kamara honlapján havonta közzéteszik, kit hívhatnak az állattartók sürgős esetben, Csongrád és Szentes körül annyit jelöltek meg: „kevés létszám miatt nincs megadva".

Félegyházáig rohannak a kutyával
Múlt évben még működött a rendszer, de olykor nagy volt a teher egy-egy emberen. Decemberben volt olyan hétvége, hogy egy szentesi gyógyász 12 település ellátásáért felelt. Egy helyi állatvédő, Sipos Olga kutyás gazdáktól hallotta, hogy mióta nincs ügyelet, nem lehet elérni a gyógyítókat, sürgős esetben a menhely például kiskunfélegyházi rendelőbe rohan a sérült ebbel. Az orvos pedig nagyon hiányzik. Korábban megírtuk: Nagymágocson akár lakást is adnának neki, ha letelepedne náluk. Máshol a kialakult jó kapcsolat húzza ki a bajból a gazdát.

– Nálunk szerencsére van két olyan állatorvos, akit személyesen ismernek a lakosok, és bár nem itt laknak, jönnek, ha hívják őket – számolt be a tapasztalatairól Tömörkény polgármestere, Bánfi Sándor. Ő úgy tudja, a Csongrádi járásban egyelőre azért nem lehet megoldani a hétvégi ügyeletet, mert rövid időn belül három állatorvos is elhunyt, a nyugdíjasokkal együtt sincsenek annyian, hogy elég legyen a létszám.

Inkább eltörölték
a kötelezettséget
Egy szolgáltató, azaz nem hatósági állatorvos a bevételeiből él, azokból tartja el a családját, adókat és egyéb közterheket fizet, fejleszti a praxisát, szaktudását. Nem kap az államtól vagy települési önkormányzattól fizetést, rendszeres havi jövedelmet, a pihenőnapjait arra szeretné használni, amire való. Az ügyelet jogi környezete 2012 szeptembere után módosult. Addig törvény kötelezte a Magyar Állatorvosi Kamarát, hogy megszervezze, és az orvosokat, hogy részt vegyenek benne. Pénzt azonban nem adott az állam, a szakemberek ingyen, a kikapcsolódás rovására álltak készenlétben akkor is, ha egész hétvégén egyetlen hívást sem kaptak.

Balogh Imre egyik malacával. Anyadisznója elpusztult, mert nem talált időben állatorvost. A szerző felvétele
Balogh Imre egyik malacával. Anyadisznója elpusztult, mert nem talált időben állatorvost. A szerző felvétele

A kamara beperelte az akkori Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot és az államot, hogy fizessék meg az ügyeleti díjakat. Az alperesek nem vitatták a kérés jogosságát, de azt az álláspontot képviselték: pénz nincs, viszont az ingyenes ügyeleti szolgálat a kamarai tagságból fakadó kötelezettség. A feszültség nőtt, a megoldás a jogalkotók számára is fontossá vált. El kellett dönteni, hogy rászánnak országosan évi kétmilliárd forintot, vagy megszüntetik a kötelező készenlétet. Utóbbi megoldást választották. – Ettől kezdve a szolgáltató állatorvosi ügyelet önkéntesen vállalt feladat, a kollégák írásban nyilatkoznak, hogy részt vesznek-e benne, ezt bármikor visszavonhatják. A kamara mindaddig ellenzi a kötelező jelleget, ameddig annak központi finanszírozása nem megoldott – foglalt állást a kamara elnöke, Gönczi Gábor. Hozzátette, hogy ők a befizetett tagdíjakból működnek, biztosan nem tudják magukra vállalni a finanszírozást.

Hétvégén senki nem segít a beteg állaton
A gazdák közben a saját bőrükön érzik, mi a baj az ügyelet hiányával. Hiszen nem csak anyagi veszteség az, ha a család asztalára szánt jószág emiatt elpusztul. Egy hete sincs, hogy a felgyői Balogh Imre éppen így járt. – Péntek reggel dolgozni mentem, még jól volt az anyadisznó. Este már láttam, hogy beteg, de se aznap, se másnap nem sikerült orvost hívni. El is pusztult. Orbáncos lehetett, ha időben kap segítséget, még meg lehetett volna menteni. Ilyen bizonytalan körülmények mellett hogy várhatja el bárki, hogy az emberek majd önellátásra rendezkednek be? Előbb-utóbb annyi állat sem lesz, mint most.

A kiszállásért mindig is fizetni kellett, de legalább volt kit hívni. Nagyon kellene az ügyelet – mérgelődött a gazda. Addig is mindenkinek olyan orvost érdemes választani, akiről tudja, hogy bármikor segít a jószágon – hallottuk állattartóktól. Azokon a településeken pedig, vélik mások, ahol nagy rá az igény, az önkormányzat is beszállhatna akár pénzzel, akár egyéb juttatással.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetente kétszer megy a bolt Lapistóra

Mindent lehet kapni, ami fontos egy háztartásban - mutatta örömmel Nagy József. Tovább olvasom