Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Nyári táborok Szentesen: kettőtől huszonötezer forintig

Szentesen negyven nyári tábor várja a szünidős diákokat, a szabadidő eltöltésének azonban ára van. Egy nyáron át akár százezer forintot is kiadhatnak a szülők az önfeledt játszadozásért cserébe.
A forróságban a hűsölés látszik a legmegfelelőbb elfoglaltságnak, ez azonban egy gyermek számára önmagában nem elegendő. A város központjában lévő Művészetek Háza pincéjében 18 fokot mutat a hőmérő, ami kifejezetten kellemes. Ebben a teremben állítják ki azokat a munkákat, amiket a gyerekek az első szinten alkottak meg – még itt is jó az idő. Az ifjú nemezelők táskákat készítenek a kézművestáborban, más termekben agyagoznak, fajátékokat vagy mandalát csinálnak – tudtuk meg Kálmánné Szabó Erzsébet táborvezetőtől. A reggeli vajas kenyeret a házban kenik a fiataloknak, menüt a közeli étteremben vesznek, uzsonnára pedig péksüteményt esznek. A napi háromszori étkezés az elfoglaltsággal és a szaktanári felügyelettel együtt tízezer forintot jelent öt napra. Ez az ár átlagosnak tekinthető Szentesen.

Nem kell igazolás

A megkérdezett táborvezetők egyike sem kér orvosi igazolást a gyerekektől, a szülő telefonszáma nélkül viszont nem veszik fel a szünidős diákokat az ideiglenesen szerveződött közösségekbe. Végh Erika gyermekorvos szerint teljesen felesleges igazolást kiadni – amikor iskolába mennek a gyerekek, akkor sem visznek magukkal orvosi papírt.

Olcsóbbnak tűnik Paulovics Tamás úszótábora a strandon, ide hetente 5400 a beugró ebéddel, úszásedzéssel és délutáni játékkal együtt. A belépő csoportosan napi 200 forint. A strandot a szülő nem ússza meg zsebpénz nélkül, a gyerek viszont garantáltan fáradtan érkezik haza, közben folyamatosan erősödik. Napi háromezerért lehet lovagolni és ebédelni Korcsik Jánosnál a ligeti lovaspályán, az uszoda közelében három héten át reggelente egy órát teniszezni nyolcezerért.

A legolcsóbb nyári tábor a közeli Szegváron megrendezett alkotótábor egy hétre 2400 forint napi háromszori étkezéssel. A legdrágább variációkban utaztatják a gyerekeket Magyarország legszebb részeire vagy Erdélybe ásványt gyűjteni egy hétig huszonötezerért. A közel 11 héten át tartó nyári szünidő minden pillanatát táborral kitöltve legkevesebb százezer forint egyetlen gyermek elfoglaltsága, miközben a szülők dolgoznak. A polgármesteri hivatal által regisztrált nyári táborok az iskolák, művelődési házak, egyesületek szervezésében feltehetően minden kívánságot kielégítenek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazatért a szentesi tengerészgyalogos

Tíz hetet töltött az amerikai hadsereg észak-karolinai kiképzőközpontjában egy szentesi műszaki… Tovább olvasom