Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Nyugdíjas hagyta el a 100 ezer forintot - most visszakapta

Szentes - Egy hét elteltével jelentkezett a szentesi nyugdíjas az elvesztett 100 ezer forintjáért. A megtaláló azóta sem tudja, pontosan ki volt az illető, a nagy izgalomban elfelejtették a nevét megkérdezni.
Akár egy jól kitalált marketingfogás is lehetne egy szentesi történet – talán nem véletlen, hogy volt, aki ezzel vádolta meg az eset egyik érintettjét. Pedig nem előre megrendezett jelenet hozta lázba a szentesi Facebook-közösséget: valaki elhagyott 100 ezer forintot, az pedig, aki megtalálta, visszaadta neki. A bő hete történt bájos esetbe érdekes fordulatokat vitt a sors, a megtalálót ugyanis szinte mindenki ismeri a Kurca-parti városban, a másik félről azonban egyelőre nem tudni semmit.

– A kamera, amely rögzítette, amint kiesett a néni zsebéből a tárcája, a háta mögött volt. Más vevő nem volt a boltban, az eladó pedig a pulttól nem látta, hogy valami a földre esett. A következő vásárló vette észre és adta oda az alkalmazottnak – mesélte az Ady Endre utcai zöldségbolt tulajdonosa, Gáspár András.

– Belenéztem, kerestem az iratokat, gondoltam, elvisszük a lakcímére. Úgy tűnt, van benne 20-30 ezer forint, mondtam a többieknek, ha visszajön a néni, adják neki oda. Édesanyám is dolgozik időnként az üzletben, pár nap múlva izgatottan kérdezte, tudom-e, mennyi pénz van a talált tárcában. Akkor derült ki, hogy 100 ezer forint – mesélte.

A nyugdíjas hölgynek az üzlet előtt adta vissza a pénzt Gáspár András. Mivel nem kérdezhettük meg tőle, vállalná-e a nyilvánosságot, arcát felismerhetetlenné tettük. Fotó: DM
A nyugdíjas hölgynek az üzlet előtt adta vissza a pénzt Gáspár András. Mivel nem kérdezhettük meg tőle, vállalná-e a nyilvánosságot, arcát felismerhetetlenné tettük. Fotó: DM

Akkor már nem is emlékeztek pontosan, melyik napon történt az eset, apránként, szinte személyenként nézték vissza a filmet, mire meglett a felvétel. Gáspár András azt mondta, fogalmuk sem volt, mit csináljanak. Kesztyűt, esernyőt gyakran találnak, de ilyesmit még soha. Ráadásul azt sem tudták, kit keressenek.

– Megmutattam a videofelvételt az eladóknak, még a régebbi alkalmazottaknak is, akik már nem nálam dolgoznak. Senki nem ismerte, egyöntetűen azt állították, a néni nem járt ott korábban. Arra tippeltünk, talán nem is szentesi. Attól kezdve az utcán is lassan mentem az autóval, figyeltem, hogy felismerem-e a kabátot és a sapkát, amit a felvételen viselt – idézte fel.

Nagyjából egy hét telt el, mire a néni ismét betért az üzletbe, és érdeklődött a tárca iránt. Az eladó azonnal hívta Andrást telefonon, odasietett, és látta, hogy ez bizony ugyanaz a 70 év körüli asszony a filmről ismert ruhában.

– Azt mondta, akkor vette ki a bankból, gondolom, valamire szánta. Az látszott a videón, hogy külön tárolta, mert a boltban vásárolt holmit egy másik pénztárcából fizette. Kérdeztem, hogy miért nem jött hamarabb. Azt válaszolta: „otthon sírtam".

A nyugdíjas asszony nagyon boldog volt, megengedte, hogy fotó készüljön a visszaadás pillanatáról. Azt viszont a nagy izgalomban mindenki elfelejtette, hogy legalább a nevét megkérdezzék, mesélte András. – Azóta nem láttuk. De a lényeg, hogy a dolog szerencsésen alakult, és ennek mindannyian örültünk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sütiznek, kirándulnak a szegvári nyugdíjasok

Kirándulni szeretnek legjobban a szegvári nyugdíjasok, de szívesen fürdőznek az ország strandjain, vagy süteményt készítenek mások örömére. Tovább olvasom