Délmagyar logó

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -1°C | 3°C Még több cikk.

Odett volt a legszebb

A Szentesi Üdülőközpont harmadszor hirdette meg szépségversenyét 16 és 30 év közötti hölgyek számára, a legszebbnek ismét helybeli lányt választottak: a 17 éves Szabó Odettet. Erről is olvashat a Szentesi Élet legfrissebb számában.
Molnárné Tóth Györgyi szerint adminisztrációs baki miatt nyilvánították eredménytelennek a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola igazgatói pályázatát. Pintér Etelka marad a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola élén, amelynek tantestülete erősen megosztott vele szemben. Az új gimnáziumi igazgató, Tóth Tamás nem tervez drasztikus változásokat.

Szabó Odett.
Szabó Odett.

Már üzemszerűen működik az a 19 kamera, ami a város közterületeit pásztázza, további kettő pedig Eperjesen állt szolgálatba. Havi kétszáz óra működést finanszíroz az önkormányzat. A kamerákat saját kódjuk megadása után tudják kezelni az erre a feladatra kiképzett rendőrök. A képek alapján körülbelül 200 méter távolságról még felismerhető a személy.

Tizenkét szentesi sportvezetőt, edzőt és sportolót kérdeztünk meg arról, hogy saját sportágában eredményekre számít a szombaton kezdődő olimpián.

Nem volt szentesi katona azok között, akiket vasárnap Szarajevóban helyi futballhuligánok támadtak meg - tudatta lapunkkal a honvédelmi tárca sajtóirodája.

Részleteket és további információkat a Szentesi Élet július 27-án, pénteken megjelenő számában olvashatnak.

Olvasóink írták

  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. augusztus 03. 14:21
    „Van ám tüdő! XD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétnapos motorostalálkozó

Szombat délelőtt 10 órakor Szarka Attila polgármester ünnepélyes megnyitójával kezdődik Árpádhalmon a kétnapos motorostalálkozó. Tovább olvasom