Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Öt görög képviselő az önkormányzatban

Mindössze harminchárom szentesi vallja magát ma görögnek, de a városban most először kisebbségi önkormányzat is alakult. A Horeftosz család rangidőse, a harminchét esztendős Konstantin vezeti a közösséget, az öttagú testületből négyen a családhoz tartoznak.
Kétszázötven éve jöttek Szentesre Konstantin ősei. Háttérben templomuk, amely a város legrégebbi épülete. Fotó: Tésik Attila
Kétszázötven éve száz görög család menekült a török uralom elől Szentesre, és a város befogadta őket – emlékeztet a kisebbségi önkormányzat elnöke. A történetírás szerint akkoriban öt-hat gyerek is volt egy családban, így mindenképpen jelentékeny népességet alkotott a görögség ezen a településen. Horeftosz Konstantin úgy véli, érdemes lehet megvizsgálni a családfákat visszamenőleg. Valószínűleg kiderülne: a ma Szentesen élők felmenői között bizony szép számmal akadnak görögök. A menedéket lelt csoport a városban iskolát, könyvtárat, istápolyházat működtetett, templomot emelt. A Szentes kellős közepén álló görögkeleti templom a város legrégebbi épülete, a helyi kulturális örökség egyik legszebb darabja – állítja Konstantin.

A fiú nem követte apja hivatását

A kisebbségi elnök civilben kereskedő – nem folytatta az édesapja által választott hivatást, nem lett pap. Úgy érzi, családja számára nehéz évek múltán elfogadható és méltó módon kell kezelni a görögök kultúráját a városban. Horeftosz Konstantin egyáltalán nem akart arról beszélni, ami apjával történt – aki ellen büntetőeljárás kezdődött sok éve, és ma sem lehet tudni, hol van. Konstantin figyelmeztetett arra az etikai alapvetésre, mely szerint a gyermekek nem vonhatók felelősségre szüleik cselekményei miatt.

Ma mindössze harminchárom szentesi vallja magát görögnek. Elsősorban azok, akik látogatják is a templomot, kötődnek az egyházhoz. Ők szavaztak ebben az esztendőben először a helyhatósági választások napján a kisebbségi önkormányzat képviselőire. A testület alakításának ötlete Konstantin családjától származik. Ezért fordulhatott elő – magyarázza –, hogy az öttagú testületben négyen vállaltak tisztséget közülük. Horeftosz Konstantin, felesége, Szilvia, fivére, Krisztián és édesanyjuk Kerekes Eszter. Cziczka Krisztián az ötödik képviselő.

Mindnyájan úgy érzik, a régi görögök nyomdokain szeretnének járni, elsősorban a kultúra, a nyelv ápolásának tekintetében. A kisebbségi önkormányzat arra jó, hogy keretet adjon ennek a folyamatnak. Terveik szerint felveszik a kapcsolatot Kozáni és Sziatiszta várossal, ahonnan a régiek Szentesre költöztek. Szeretnének kétnyelvű könyvet kiadni gyerekek számára, táncházat szervezni. Konstantin azt mondja, a kisebbségi önkormányzat megalakulásának a városban sokan örültek, mert ez azt jelzi: Szentes tényleg sokszínű kultúrájú város.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szentesi növénynemesítő hagyatéka

Az európai hírű szentesi növénynemesítő, Szalva Péter kandidátus hagyatékát meg kellene őrizni az… Tovább olvasom