Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Pályázatot írnak ki az orvosi ügyeletre

Szentes - Kikérte magának a mentőszolgálat a szentesi orvosi ügyeletre vonatkozó kritikákat. Eddig úgy látszott, a város képviselő-testületének tagjai párthovatartozás szerint állnak a kérdéshez, de pár napja úgy döntöttek, nyílt pályázatot írnak ki.
Mindent Szentesről
Orvosi ügyelet Szeged, fogorvosi ügyelet Szeged, gyógyszertári ügyelet Szeged
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
Orvosi ügyelet Szeged, fogorvosi ügyelet Szeged, gyógyszertári ügyelet Szeged
Kavicsot dobott az állóvízbe Chomiak Waldemar önkormányzati képviselő, háziorvos, amikor ősszel azt mondta: nem jó a szentesi orvosi ügyelet a jelenlegi felállásban, változtatni kellene rajta. A feladatot most a mentőszolgálat látja el Szentesen és a térségben. Az orvosok a kapott pénzt – levonások után óránként 800 forintot – és a feltételeket sem találják megfelelőnek, vállalkozóval kellene végeztetni az ügyelet szervezését – javasolta a képviselő. Azt akkor is hangsúlyozta: köszönet illeti a szentesi mentőállomás vezetőjét és munkatársait, a probléma nem az országos szervezettel van – de hátha más hatékonyabban végezné ezt a feladatot. A város havonta 3,2 milliót hív le erre a feladatra az OEP-től, ebből 800 ezret kap a közreműködő mentőszolgálat. A felvetésekre akkor Zentay Attila, a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet orvos igazgatója lapunkban úgy reagált: Szentes és térségének központi ügyeletét közel két évtizede az Országos Mentőszolgálat szervezi kifogástalanul, biztonságosan. Mindössze a helyi orvosok kényelmét szolgálná az ügyeleti rendszer „szétbombázása", és mivel a tevékenység közfinanszírozott, ezért külső szolgáltató esetén sem lenne magasabb az orvosi díjazás.

A városatyának, aki a képviselő-testület szociális bizottságának elnöke, akkor azt javasolták a testületi ülésen: állítson össze egy határozati javaslatot, ha az kész, akkor majd ismét napirendre tűzik.
Pénteken a soros ülésen került terítékre a téma, érzelmektől és indulatoktól sem volt mentes a vita. Eleinte arról is szó volt, hogy leveszik napirendről, de a többség a folytatás mellett állt. Chomiak Waldemar elöljáróban leszögezte: az, hogy az ellátás a nehézségek ellenére is működik, a mentőállomás dolgozóinak köszönthető. – Folyamatos az orvoshiány, ami nem a helyi háziorvosi közösségnek róható fel. Ha egy munkáért nem fizetnek bizonyos bért, ezt a munkát senki nem akarja elvállalni. A kezdeményezésem leginkább tehát arról szól, hogy a szentesi orvostársadalomnak jogában áll-e a munkájáért méltányos bért kérni, és úgy vállalni a gyógyítás feladatát, hogy az az elképzelhető legmagasabb szintű lehessen – véleményezte.

A városatyák egy része – kivétel nélkül a baloldalról – határozottan a jelen rend mellett kardoskodott. Volt, aki azt mondta: a 800 forintos órabér csupán legenda. Más tulajdonképpen lustának nevezte az orvosokat, akik egyszerűen csak nem akarnak ügyelni. A jobboldalról azt firtatták, miért kell erőből lesöpörni egy javaslatot, anélkül, hogy kapna egy esélyt. Az, hogy egy vállalkozás hogyan tudna jobban kijönni a finanszírozásból, legyen az ő gondja, próbáljuk meg – javasolták. A testület úgy döntött: nyílt pályázatot hirdet, a legjobb ajánlatot tevő jelentkező szervezheti meg a jövőben a térség orvosi ügyeletét.

Kerestük Zentay Attilát, azt mondta: kérdéseinkre a napokban válaszol.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnapolták a tárgyalást a hídi haláleset ügyében

Az érintettek ítéletre készültek tegnap a szentesi bíróságon, de Berkes Tamás bíró jövő péntekre elnapolta a tárgyalást . Tovább olvasom