Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Papírból fon ajándéktárgyakat a volt kézilabdás

Szentes - Nem csak a labdával bánik ügyesen az egykori kézilabdázó, Debreczeniné Maruzsán Eszter. Adventi koszorúalapokat, kenyérkosarakat, gyümölcstálakat, kínálókosarakat, fenyőfát, kaspót, szemetest, sőt kis szánkót is készít – újságpapírból.
Mivel lefesti, és le is lakkozza, gyakorlatilag fel sem tűnik a szemlélőnek, hogy az Eszter kezéből kikerülő tárgyak nem gyékényből, vesszőből vannak, hanem bizony papírból. Nem dobja ki a színes újságpapírt, illetve szórólapokat, hanem ötletes módon újrahasznosítja a korábbi sikeres sportoló. Mint elmesélte, látta valakitől, aztán az interneten rákeresett, s tulajdonképpen a monitorról leste el a fortélyokat. Két-három hónapja foglalkozik a kosár - és egyéb tárgyak fonásával, s már számos kisebb munka várja, hogy ajándékba adja valakinek a készítő, vagy megvásárolják. Eszter mindkét célra készíti a kis remekeket, ám az ismerőseinek az első darab mindig ajándék.


A szalma, a gyékény, és a koszorúfonás technikái ötvöződnek ebben, magyarázta Eszter, aki már korábban is érdeklődött a kézműveskedés iránt, de egy pár órás tanfolyamon csupán egyszerű dolgokat, stoppolást, egymáshoz illesztést mutattak be az érdeklődőknek.

Egy tálhoz hat megyei lap szükséges, továbbá festék, (ő ruhafestékkel dolgozik, olcsósága miatt), s egy kevés ragasztó a végeihez, tudtuk meg. Kerékpárküllőre pedri a papírt, kihúzza, s máris kész a vessző, amiket sorozatban csinál, majd összeilleszti azokat, így végteleníteni, magyarázta.

A tálak mellett előkerül egy karácsonyfa is, amiről megtudtuk tőle, két részben készítette el: a szárát és a talpát egyben, majd szalmafonással csinálta meg a felső részét, végül összeépítette, ragasztó sem kellett hozzá. Maradva a karácsonyi ajándéktárgyaknál, megmutatta, legújabban min dolgozik: egy kis szánkóval próbálkozik, a talpa már megvan, de hogy lesz-e elé fogva rénszarvas, azt még nem tudja, mondta mosolyogva. Ebből valószínűleg csak egyetlen darabot készít, tette hozzá. Van már megrendelése nagyobb szállítókosárra is, de elsősorban apróbb tárgyakat készít, azok hamarabb gazdára lelnek.

Nem ördöngösség egyébként a papírból fonás, Eszter úgy jellemzi: tanulható. S tanítja is, ha megkeresik ilyen igénnyel. Elmesélte: egyik volt kézilabdás társa, aki tanárnő, a diákjainak is megmutatja az iskolában a tőle tanult koszorúfonást.
Eszter mintegy 15 évig tartó aktív kézilabda játékos karrierje után sem szakadt el a sportágtól, még ugyanennyi ideig tevékenykedett edzőként, illetve felváltva játékosként, mint afféle ÖTYE, (Öreg Tyúkok Egyesülete) a Szabadidős Sportklub égisze alatt. Azonban most már „pihenteti" a sportot, mert a fiatalokhoz már túl lassúak, a korosztályukban pedig alig van ellenfél, fogalmazott.

A fonást alapvetően hobbinak tekinti, egy-egy nagyobb méretű tárgyon két napig is dolgozik, szabadidejét a fonással tölti. Azonban munkahelyén, a Dr. Papp László sportcsarnokban is letette már keze nyomát ezzel a tevékenységgel: a gyékénykosarakhoz megszólalásig, (de még érintésig is) hasonlító szemeteskosarak sorakoztak beszélgetésünk alatt a fal mellett. A csarnok számára készítette ezeket az egyen kukákat, az intézményre jellemző kék színű festék száradt éppen a papírcsíkokon. Masszívnak, stabilnak tűnnek a kosarak, amiket kézbe vettünk, s ahogy Eszter mondta, ha nem áztatják el a termékeit, örök élet.

Apróbb ajándéktárgyaival mutatkozik be a volt megyeházán is más helybeli alkotók mellett, a december 14-15-én rendezendő népművészeti vásáron.

Olvasóink írták

  • 1. jadewka 2012. december 07. 08:42
    „Eszter mindig tartogat meglepetéseket. :) Boldog Karácsonyt Neki és a családjának!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katonazenészek a Nagytemplomban

Kamarazenével és kórusénekkel hangolódhattak az ünnepekre azok a szentesiek, akik ellátogattak a vásárhelyi Helyőrség Katonazenekar és a Honvéd Együttes Férfikar 5. alkalommal megrendezett közös hangversenyére.
Tovább olvasom