Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 18. szombat - Erik, Alexandra

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > Pásztorokat ajándékoztak, boszorkányokat is űztek pünkösdkor

Pásztorokat ajándékoztak, boszorkányokat is űztek pünkösdkor

Szentes - Termékenység- és egészségvarázslás, búcsújárás, sőt boszorkányok rontásának elhárítása is kapcsolódik pünkösdhöz, derült ki Mód László néprajzkutató előadásán.

Darók József - 2012.05.27. 08:50
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Az Együtt Szentesért Egyesület felkérésére beszélt a muzeológus az ünnep különböző - köztük szentesi - vonatkozásairól, néprajzi szempontból közelítve a témához. Szerteágazó, gazdag hagyományvilágot vonultat fel a pünkösd, melyek egységben éltek, illetve élnek a felújított szokásokban, mondta Mód László. A hallgatóság megtudhatta tőle: az elnevezés a görög pentékoszt szóból származik, mely ötvenet jelent, s a pünkösd „vándorló" ünnep, a húsvétot követő 50. napon tartjuk. A katolikus és a református vallásban is jelentősége van, a bérmálással, illetve a konfirmálással kapcsolható össze.

Búcsújáróhelyekhez is ekkor zarándokoltak a hívek, a szentesi katolikusok jellemzően a máriaradnai kegyhelyet keresték fel.
Hiedelmek is kapcsolódnak a pünkösdhöz, ide tartozik a boszorkányok rontásának megakadályozása.Ennek egyik formája a harmatszedés, melyet lepedőbe gyűjtöttek össze, azt a tehénnek is adhatták, de kenyérsütésre is használhatták. Kevesen tudják, de a szegedi boszorkánypereknek szentesi vádlottja is akadt.

A lányok ezen az ünnepen küldtek mátkatálat a legényeknek.
A lányok pünkösdkor küldtek mátkatálat a legényeknek.

Szintén itteni vonatkozása lehetett az ünnephez kapcsolódó szokáskörnek, hogy pásztorokat ajándékoztak meg ekkor kenyérrel, borral. Minthogy az 1850-es években több alkalommal is összeírták a szentesi pásztorokat, feltételezhető, hogy ez a szokás itt is dívott.
Az egészségmegőrzésre irányuló megállapítását egyszersmind jó tanácsként is adta Mód László: aki pünkösdkor bort iszik, egészséges lesz. Bálak, táncmulatságok ideje is a pünkösd, városunkban is tarthattak ilyeneket. A lányok ezen az ünnepen küldtek mátkatálat a legényeknek, de a májusfa állításnak is az egyik jeles alkalma volt a pünkösd.
A néprajzkutató beszélt még az ügyességi versenyen választott pünkösdi királyok kiváltságairól: például részt vehetett lakodalmakon, s ha tiltott helyen legeltetett, nem fizetett büntetést.

Mód László néhány ritkaságszámba menő archív flimrészlettel elevenítette fel a csíksomlyói búcsú eseményeit. Mint a civil szervezet rendezvényein már megszokhattuk, ezúttal is ajándékba adtak egy receptet, bár kifejezetten pünkösdi ételt nem nagyon lehet találni. A húsvéthoz hasonlóak az étkezési szokások ilyenkor, s nem maradhat el az ünnepi asztalról a kalács sem. A recept alapján sváb fonott kalácsot süthetnek a háziasszonyok.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...