Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Pécelről kerékpározna Rióba Cseuz László

Szentes - Nyugdíjasként nem talált állást városában a szentesi Cseuz László testnevelő tanár, munka nélkül azonban 70 évesen sem tudja elképzelni az életét. Ezért tavaly októbertől Pécelen dolgozik sportreferensként. Elképzelhető, hogy a Pest megyei városból indul kerékpáros túrájára a riói olimpiára.
Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

Cseuz László (70) nehezen viseli a nyugdíjaslétet, mindenképpen dolgozni akart. A szentesi pedagógus városában nem talált lehetőséget. Már 2 évvel ezelőtt is több helyre nyújtott be pályázatot a Nógrád megyei Nézsától a budapesti Mester utcai általános iskoláig.

– A legtöbb helyen válaszra sem méltattak, gondolom, meglátták az életkoromat, és rögtön kiestem a kosárból – mondta Cseuz László. – Pedig legalább azt elvárhatná az ember, hogy valamilyen formában jelezzék – akár a takarítónő is telefonálhatna –, hogy nincs rá szükség. A péceliekkel szerencsém volt, 6 éve ismerkedtem meg egy társasággal, én biciklivel, ők Roburral utaztak a pekingi ötkarikás játékokra, majd 2012-ben Londonban is találkoztunk. Sokat beszélgettünk, az is szóba került, dolgozni szeretnék, és ők ajánlottak be Szöllősi Ferenc polgármesternél, hallgasson meg.

A „vizsga" sikeres volt, és tavaly október 1-jétől Cseuz sportreferensként tevékenykedik az önkormányzatnál, hozzá tartozik az iskolai, a tömeg- és az egyesületi sport. Rögtön munkához látott: kerékpáros túrákat szervezett, és októbertől már 13 rendezvényt tartott, a terematlétikai versenytől az asztalitenisz-megmérettetésen át a kluboknak rendezett játékos, tréfás szuperbajnokságig. És nem pihen, tele van tervekkel, például lesz „Tavaszi hadjárat", a közelben lezajlott isaszegi csata apropóján túráznak majd a környéken.

Cseuz László 2012 nyarán. Akkor még Szentesre ért haza a londoni olimpiáról. Fotó: Králik Emese
Cseuz László 2012 nyarán. Akkor még Szentesre ért haza a londoni olimpiáról. Fotó: Králik Emese

– Tudom, a legtöbb pályakezdő sem talál állást, és furcsa, hogy nyugdíjasként, 70 éves fejjel törekszem arra, hogy dolgozhassak. Munka nélkül azonban már régen depressziós lennék. A napi mozgás – 20-30 kilométer kerékpározás, úszás, konditermi erősítés – és az olvasás nem köti le az energiáimat; ha itthon élne velem a lányom az unokákkal, az más lenne. Pécelen élek, lakást bérlek, igyekszem lelkiismeretesen ellátni feladataimat, az életkoromat a legtöbben nem tudják, én pedig titkolom. Nem látszom annyinak, valamint úgy érzem, be- és elfogadott a város – közölte az örökifjú pedagógus.

Cseuz László eddig hat olimpiára kerekezett el, az elsőre, az 1992-es barcelonaira még lányával, Cintiával. Majd jött sorban Atlanta (1996), Sydney (2000), Athén (2004), Peking (2008) és legutóbb, 2012-ben London. A következő ötkarikás játékokat 2016-ban a brazíliai Rio de Janeiróban rendezik, és amennyiben az egészségi állapota engedi, arra a kalandra is vállalkozik.

– Egy változás azonban lesz: ha még az olimpia idején is Pécelen dolgozom, akkor úgy gondolom, tartozom annyival a városnak, hogy onnan induljak a riói „kerékpártúrára". Szentest sem felejtem el, de így lesz tisztességes – zárta gondolatait Cseuz László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogta a rendőrség a szerszámos csalót

Egy szolgálaton kívüli rendőr ismerte fel a körözött férfit Szentesen. Tovább olvasom