Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Pert indított a Hungerit Zrt.: 3 országban is sarokba akarják szorítani a Négy Mancsot

Szentes - Egyedül, az állam és a Baromfi Terméktanács nélkül indított pert a Négy Mancs Alapítvány osztrák, német és magyar szervezete ellen a Hungerit Zrt. Jó hírnevének megsértése, 2,5 milliárdos kára miatt fordult bírósághoz a szentesi cég, amelyet az állatvédők honlapja régóta állatkínzással vádol.
Budapesten, a Fővárosi Bíróságon nyújtotta be keresetét a szentesi Hungerit Zrt. a Négy Mancs Alapítvánnyal szemben – adta hírül lapunk és az országos sajtó tegnap. A kereset a jó hírnévhez fűződő jogok sérelméről, kártérítési igényről szól, és arra kéri a bíróságot, hogy tiltsa el az állatvédő szervezetet a jogsértéstől. – Sarokba akarjuk szorítani a Négy Mancs hazai, ausztriai és németországi szervezetét is, ezért mindhárom ellen, vezetőjüket megnevezve indítottuk el a pert – indokolta a lépést lapunknak nyilatkozva Magyar József, a részvénytársaság igazgatója.

Az a cél, hogy a vállalat lekerüljön a Négy Mancs Alapítvány honlapján szereplő „feketelistáról". Ez olyan cégek adatait közli, amelyek – az állatvédők mércéje szerint állatkínzó – töméses hizlalásból származó libát, kacsát dolgoznak fel és forgalmaznak. A Négy Mancs a listával Ausztriában és Németországban 2006 óta kampányol a töméses hizlalás ellen. Az akció hatott az ottani vásárlókra és az áruházláncokra, amelyek 2008-tól nem is rendeltek árut a listán szereplő cégektől. Ezzel a Hungerit elvesztette piacának egy részét, és leállította egy időre a hízottáru-feldolgozást, elbocsátásra is kényszerült. Miután így sem került le a feketelistáról, újraindította a termelést, és talált új piacot magának. – Ettől függetlenül az a 2,5–3 milliárd forint veszteség, amely ebből származott, a mi kárunk. Most az is célunk a kártérítés mellett, hogy visszaszerezzük a német és az osztrák piacot – mondta Magyar József.

Egy ideig úgy volt, hogy a legnagyobb magyar baromfiexportőrként számon tartott szentesi feldolgozó helyett a Baromfi Terméktanács fog pert indítani. Hiszen az állatvédők akciója az egész ágazatot, a jószágtartókat is rosszul érintette, és felmerült a gyanú: a történtek mögött külföldi versenytársak állnak, amelyeknek érdekében állt a Hungerit ellehetetlenítése. Ám jó ideig nem sikerült eldönteni, hogy a kormány segítségével vagy anélkül, Németországban, Ausztriában vagy itthon induljon a per. Magyar József erről most azt mondta, megállapodtak, hogy mivel az ő cégüket érte a legnagyobb kár, ők perelnek, a terméktanács kimarad az eljárásból.

A Négy Mancs Alapítványnak nem ez az első hatósági ügye. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezésére a Fővárosi Főügyészség szeptember közepe óta folytat törvényességi vizsgálatot. Budai arra kíváncsi, hogy az állatvédők milyen pénzből finanszírozták a „közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt".

Egyelőre szabadságon van az a munkatárs, aki válaszolhatna a kérdéseinkre – tudtuk meg a Négy Mancs Alapítvány budapesti irodájától, de amint tudnak, reagálnak.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. RobinGood 2012. március 07. 20:48
    „1. A Hungeritnek továbbra is joga van az állatokkal úgy bánni, ahogy azt a magyar törvények megengedik.
    2. Az állatvédőknek jogukban áll ez ellen szót emelni.
    3. A külföldi áruházláncoknak jogukban áll nem megvenni a Hungerit termékeit.
    4. A kommentelőknek jogukban áll anyázni és hőzöngeni.”
  • 46. Power 2011. október 10. 21:00
    „Az mondják az állatvédők, hogy aki az állatokkal nem bánik helyesen, az a természettel, a környezettel, az embertársaival sem bánik jól. A multikra pontosan ráillik ez a leírás.”
  • 45. zoli0209 2011. október 10. 10:36
    „Hajrá Hungerit.
    Egy kissé furcsának találom,hogy nagy Magyar demokratáink nem védik államilag a Magyar érdekeket.Talán ha nem a zseb(-be)pénzre koncentrálnának akkor jutna idejük védeni a Magyar piacokat
    Sicc Négy mancs menjetek vissza ahonnan ide jöttetek.”
  • 44. Morpheus_RexXx 2011. október 10. 08:32
    „A négy mancs sorolja már fel nekem, hogy hány állatot mentett meg, és konkrétan hogyan, milyen költségekkel, és milyen műtétekkel, rehabilitációkkal? (ez lenne a dolguk) Szerintem egy ilyen kimutatás is hamar rámutat dolgokra. Csak vetítésként "állat védenek", miközben szélsőségesen gondolkodnak, beszélnek és ha érdekük úgy diktálja, tesznek. Sok érdekes felfogású és gondolkodású emberrel találkoztam közülük, akik nem éppen emberbarátok, inkább antiszociálisak... amíg hasznuk van belőle jópofiznak és mosolyognak az adományért, majd hátba döfnek póznával ha "kell"...”
  • 43. igazságkereső 2011. október 09. 17:03
    „Legalább ennyire kellene sarokba szorítani a magyarországi összes bankokat, kik valamennyien megsértették ügyfeleikkel szemben a Ptk. 209. §-át, melyet bárki elolvashat a törvénytárban! Nem is értem,hogy ez a népszerű lap, a Délmagyarország és a délmagyar.hu elektronikus újság miért nem foglalkozik e napjainkban nagyon fontos és súlyos kérdéssel?!! Vagy Szegeden és térségében senkit nem érint a banki gátlástalanság?”
  • 42. Power 2011. október 09. 12:50
    „39. abai 2011.10.08. 23:54
    Abban egyetérthetünk, hogy ha a a profit-orientált gazdag vállalkozókon és multikon múlna nem lenne se állatvédelem, se természetvédelem.

    http://hetivalasz.hu/itthon/bajban-a-vallalkozo-42074

    http://greenr.blog.hu/2011/02/18/audi_faszkorbacsot_a_fidesznek”
  • 41. vidékipolgár 2011. október 09. 11:39
    „Az ilyen és hasonló nemzetellenes gazdasági bűncselekmények elkövetőit miért nem lehetetleníti el a NAV a rendőrség
    a TET az apeh a mindeféle hatóság a gázszerelő és a sarki fűszeres...stb? Mit keres még itt ebben az országban mancsostól családostól eltávolítani! Vagy csak a normális emberek életét lehet megnehezíteni a bürokráciával és a többi antimagyar intézkedéssel. (Elnézést ha szókimondó voltam.)”
  • 40. ascendum 2011. október 09. 08:49
    „Mindannyian tudjuk, hogy a Négy Mancs egyedüli célja az egyébként világviszonylatban is jelentős magyar libatenyésztés totális elpusztítása. Eddigi tevékenységükkel is elképesztő károkat okoztak már a mezőgazdaságunknak, az abban dolgozó kisembereknek, vállalkozóknak. 100%-ig biztos, hogy üzleti érdekeket képvisel!”
  • 39. bambinaXX 2011. október 09. 03:39
    „37! Egyetértek!!”
  • 38. abai 2011. október 08. 23:54
    „Zsák ügy. Ahová az Audi terjeszkedett. ott előtte katonai lőtér volt. És akkor senkit sem érdekelt, hogy a természetvédelmi terülten lövöldöznek a légvédelmi tüzérek? Amúgy ez nem menti az illetékes kormányt, hogy ode engedte a német gyárat. A másik oldalra is terjeszkedhetett volna. ja, hogy ott most út van és nincs elég terület?”
  • 37. Power 2011. október 08. 22:21
    „A multi nincs tekintettel sem az emberekre, sem az állatokra, sem a természetre, csak a pénz érdekli. Egy hasonló példa:
    http://greenr.blog.hu/2011/09/12/cellajabol_uzen_az_audi_altal_bebortonzott_zsak_ferenc_termeszetvedo”
  • 36. nádiposzáta 2011. október 08. 21:32
    „Négy mancs üzleti érdekeket képvisel , mióta az ember húst fogyaszt az aprójószág szerepel a fogyasztási listáján.Négy mancs is megeszi sőt szereti a liba-kacsa húst májat és meg is eszi ,afféle zugevő.Afrikába a vadállatok ellen tiltakozzon a mancs ,az tényleg állatkínzás ,élve tépik egymást szét.Az emberek az állatokat gondozzák etetik nevelik ,nehogy már egy kis szutyok szervezet szabja meg a mit fogyasszunk.Országunkból kitiltani ,sőt a kárt meg fizetettni velük.Mancs beleavatkozik az kárt okoz a magyar gazdaságnak ,nem tudom megérteni Magyarországot mindenki ugráltatja az eu az imf a mancs ,ezek nem mások mint élősködő szervezetek ,gyarmatként kezelik MAgyarországot ,”
  • 35. deszkás 2011. október 08. 20:54
    „Én még emlékszem: Franciaországban (Kádári időkről van szó!) két kamion égett porrá magyar libamájjal! Mondjam kik voltak? (Nem az OAS) BALOGHKATICA (19hsz) miről is tetszel értekezni?”
  • 34. Mignon 2011. október 08. 20:15
    „A legszegenyebb orosz is meg kanallal eszi a kaviart!

    Ezert van kihaloban a Stör...!
    (amelyik ikradzik)”
  • 33. vidékipolgár 2011. október 08. 19:21
    „Nos amíg a Japán mészárolja a delfint, az Olasz zabálja a bárányt, a zsidó kóservágásnál a marha percekig ráng és fetreng, dobálja magát a saját vérében és lassú szenvedéssel múl ki, a Spanyol órákig élvezettel szurkál halálra egy bikát vagy az alacsony értelmiképességű embertársaink a harcikutyákkal ...a bálnavadászok...stb.
    Azthiszem ha mindenki liböméssel foglalkozna hazánkban akkor is elmehetne a négymancs a búsba!”
  • 32. fer981 2011. október 08. 18:56
    „Igaza van a HUNGERITNEK, a tizenéves mancsosokat valakik lefizetik, hogy kivonják a magyar árut az európai piacról, hatalmas károkat okozva ezzel, ugyanis ilyenkor meginog más termékek iránt is a bizalom. Én börtönbe küldeném őket, és csak zöldséget adnék nekik enni, de naponta le kellene dolgozniuk 16 órát, kb. annyit mint a paraszt vesződig a megélhetésért, az állattartásban.”
  • 31. Fri-GO 2011. október 08. 18:21
    „Kedves Katica! Az éhező gyermekek nem mások, mint azok gyermekei, akiknek a négy mancs kirántotta a megélhetés lehetőségét! Pl.: alapanyag előállító, termelő, napszámosok, élőállat beszállítók, feldolgozók. Ez bizony nem kevés ember, nem kevés gyermeke! Vágod már Katica?!”
  • 30. Power 2011. október 08. 18:05
    „"Több, mint három hónap előzetes után kiengedték Zsák Ferenc természetvédőt, aki az Audi bővítés miatti Natura 2000-es területek miatt lépett fel, és akit vesztegetéssel vádolnak."”
  • 29. nelek 2011. október 08. 17:57
    „"Megijedt a Hungerit vezetősége, hogy kevesebb pénz megy a zsebbe? Netán a több millás nyereség kevesebb lesz, havonta?"

    Jó hogy megijedt, hiszen ebből élnek! Te nem lennél bosszús, ha a munkádért (befektetésedért) nem kapnál pénzt?”
  • 28. nelek 2011. október 08. 17:54
    „21. baloghkatica 2011.10.08. 15:42
    "20: ez elég nagy butaság volt...
    Nemtán a libatömés természetes dolog???"

    Nehéz megmondani, hogy mi a természetes, különösen ha az embert is a természet részének tekintjük.

    Mindenesetre a hízott liba húsa, mája sokkal finomabb. Sajnos magától nem zabálja kövérre magát, mint az ember.
    A disznót is hízlalják (szeret enni, ebben hasonlít az emberre) és aztán megölik. Nem várják meg, amíg magától elpusztul. VAgyis a halála nem természetes.

    Be kell látni, az ember ilyen, állatot tart, aztán végez vele. Át kellene szokni a fűre, mint a Jehova tanúi kiadványain az oroszlánoknak.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fémhulladék-tolvajokat fogtak el a szentesi rendőrök

A Szentesi Rendőrkapitányság az elmúlt két hétben nem kevesebb, mint tíz esetben indított büntetőeljárást vashulladék-tolvajokkal szemben. Tovább olvasom