Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Pert indítottak a Négy Mancs ellen

Szentes - A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra az osztrák és a magyar Négy Mancs alapítvány, illetve azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme miatt.
A cégnek mintegy 2,5 milliárd forint kára keletkezett, mintegy kétszáz embert kellett elbocsátaniuk - mondta Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. Hozzátette: a per célja, hogy lekerüljenek az úgynevezett feketelistáról, és visszaszerezzék a cég számára rendkívül fontos a német és osztrák piacot.

A tájékoztatás szerint a bécsi székhelyű, Magyarországon is működő Négy Mancs alapítvány 2006 novemberében nemzetközi kampányt kezdett a tömött libákból származó hús ellen, és feketelistát készített, amelyen több magyar cég neve is szerepelt.

A Négy Mancs azt kérte az áruházláncoktól, hogy ne vásároljanak májat és húst olyan üzemtől, amely a listán szerepel, azaz részt vesz a tömésből származó áru előállításában, feldolgozásában.

Az állatvédők kampánya után a német áruházláncok felfüggesztették a hízott liba forgalmazását 2008-ban. A legnagyobb magyar exportőrként ismert Hungerit Zrt.-nél az alapítvány nyomására 2008-ban leállították a hízottáru-feldolgozást, és csak miután így sem kerültek le a listáról, akkor indították újra. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos augusztus végén közölte, hogy vizsgálja a Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért működését.

A Fővárosi Főügyészséghez fordult, kérve, hogy a hatóság az alapítvány működésével kapcsolatban folytasson le törvényességi vizsgálatot. A kormánybiztos a bíróságot is megkereste, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére.

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a "közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt" milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány. Az ügyben az ügyészség szeptember közepe óta vizsgálódik.

Olvasóink írták

  • 13. Power 2011. október 09. 20:12
    „12. niemand 2011.10.08. 16:49
    A "szegény Hungerit vezetők" a kezdet kezdetétől magas lovon ültek és félvállról vették az állatvédőket.”
  • 12. klj_54 2011. október 08. 18:49
    „12. niemand 2011.10.08. 16:49
    Kettőszáznál több ember csak a Szentes gyártelepen, majd ugyanannyi termelő munkája veszett el.
    Picivel kevesebb rosszindulattal szélesebb látókörrel többre jutsz!”
  • 11. niemand 2011. október 08. 16:49
    „Szegény Hungerit vezetők, kevesebb milliót visznek haza, sajnálatos.”
  • 10. klj_54 2011. október 08. 10:25
    „10. Commander-V2 2011.10.07. 23:51
    Nagyon nem vagy tisztában sem a termék (libamáj) előállításával, se mással ami ezzel összefügg!
    A hangzatos anti reklámoknak nem kell felülni.
    Jobb a tömött kacsa - liba mája és húsa, mint annak a rengeteg műanyag mocsoknak, amit a tuskóban vásárolhatsz!”
  • 9. Commander-V2 2011. október 07. 23:51
    „Pereskedés helyett okosabb lenne meglovagolni a divatot és kiszolgálva a vásárlói igényeket nem tömött liba máját árulni.”
  • 8. kalkutta 2011. október 07. 21:51
    „Aranea-t kiegészítve én pl. több ezer állaton kísérleteztem életemben. Nem szórakozásból ahogy az állattenyésztők sem. Mégis állatvédőnek tartom magam. Csak nem agyatlanul és nem gazdasági/politikai lobbi megbízásból. Hanem azért, hogy az efféle állatvédők életminősége és élethossza növekedjék. Az emberi szenvedés általános csökkentése mellett.
    Jó, pénzt (fizetést) is kaptam érte. Ez is egy szakma. Mondom mielőtt esetleg lőttök rám.”
  • 7. Aranea 2011. október 07. 18:35
    „"5. gipszk 2011.10.07. 14:26
    Aranea, te <önmoderálva> vagy...
    Szerinted ezt mind önként és dalolva, az állatok érdekében csinálják, mi ... ?"
    A termelők bezzeg igen? Mindegy, hogy van-e valami egyéb háttérelem, ha az állatkínzások száma ennek hatására csökken. És itt magyarországon már meg sem lepődök azon, hogy nem magától kezd eszmélni a termelő, hanem csak külső beavatkozás képes (t5alán) felnyitnio a szemüket, vagy legalább csökkenteni áldozataik számát.
    És mielőtt felveted a "mennyien élnek ebből" kérdést: pártold lécci az emberkereskedőket, leányfuttatókat, drogtermesztőket/terjesztőket is! Abból is sokan élnek...”
  • 6. kalkutta 2011. október 07. 18:13
    „Rég kellett volna!”
  • 5. gipszk 2011. október 07. 14:26
    „Aranea, te <önmoderálva> vagy...
    Szerinted ezt mind önként és dalolva, az állatok érdekében csinálják, mi ... ?”
  • 4. Aranea 2011. október 07. 11:51
    „Tarts ki 4mancs!”
  • 3. deszkás 2011. október 07. 10:45
    „Végre ilyennel is mer(?) foglalkozni.”
  • 2. Tömeg 2011. október 07. 02:39
    „Jól tették!!! Hamarabb kellett volna!”
  • 1. klj_54 2011. október 06. 21:38
    „Ez az első amiben Budai Gyula ténykedését maradéktalanul el tudom fogadni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamatmentes kölcsön a vállalkozásoknak Szentesen

Szentes - A város önkormányzata egyszeri, kamatmentes kölcsönre írt ki pályázatot a helyi… Tovább olvasom