Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Pipás a vásznon

Szentes - Ma délután 3 órakor mutatják be Banner Szűcs Loránd Pipás című kisfilmjét a szentesi megyeházán.
A rendező tavaly októberben Szegváron és környékén forgatta le 19 perces művét, amely hamarosan fesztiválkörútra indul: 8 nemzetközi mustrára nevezték be, többek között a teheránira is. A forgatókönyvet is jegyző filmes lapunknak elárulta, nem a hírhedt Pipás Pista történetét dolgozta föl, inkább arra keresett választ, hogy bő száz esztendővel ezelőtt, az akkori szokások béklyójában miként kezdhetett új életet egy megerőszakolt asszony. – Gyermekkoromban sok időt töltöttem a nagyszüleimnél Nagymágocson. Dédnagymamám nekem még mondott olyat, hogy ha rossz leszek, elvisz a Pipás. Nem véletlen, hogy emberöltők múltán is ennyire élt egy közösség emlékezetében ez az alak. Korának viszonyai, beidegződései, és természetesen a Pipás tettei vezettek oda, hogy az itt élők körében misztikussá vált. Szándékosan csak a forgatókönyv elkészülte után olvastam el az igazi Pipás Pista sztoriját. A film skicc egy letűnt korszakról, s ehhez kiváló motívum volt az ő alakja – mondja Banner Szűcs Loránd.

Olvasóink írták

  • 1. Gábor_mester 2010. május 30. 23:39
    „A cikkből nem igazán derül ki, h. mi köze van a filmnek Pipás Pistához - inkább az, hogy mi NEM, ha a rendező csak "post mortem" olvasta a történetet. Senkin nem lehet számonkérni semmit, mindenki alkot, amit gondol, aztán gondolunk róla, amit akarunk - neki volt pénze a filmre, nekünk meg lehet ezen is gondolkodni. Alföldinek is skicc a Szentivánéji... Lehet, hogy ő is csak később olvasta Wilit??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termálkutat vettek

Szentes - Tovább bővült Szentes hőbázisa, miután az önkormányzat nettó 80 millió forintért… Tovább olvasom