Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Pitti Katalin unokájával készül az ünnepre

Szentes - Adventi dalesttel járja az országot Pitti Katalin szentesi születésű operaénekes, érdemes művész. A világhírű szopránnal hivatásán és az ünnepi készülődés mellett beszélgettünk hétéves unokájáról, Barnabásról is. Küldetését is megfogalmazta: a tanítás mellett lelkeket emelni az énekléssel.
– Adventi dalesttel járja az országot, legközelebb Szegeden lép fel szerdán, az IH-ban. Gyermekkorában a szentesi Szent Anna-templom karzatán énekelt először nyilvánosan... Művészként, hívő emberként mit jelent Önnek ez az időszak?
– Akkor nagyon gyermek voltam még, de a lelkem mindig felfelé szállni vágyott. A mai napig is azt gondolom, ez az egyetlen gyógyír az életben, hogy amikor csak lehet, felszálljon a lelkünk, fölé kerekedjen a mindennapi dolgoknak. Gyerekként lelkesedés és öröm volt az éneklés, ma pedig már a lélek tudatos átadása a fölöttünk lévő energiának, a Mindenhatónak. Az adventi időszak készülődés arra, hogy megérkezik hozzánk a Kisjézus, aki azért született a Földre, hogy minket, halandókat, bűnös embereket megváltson a bűneinkért. Lélekben ezt a misztériumot játsszuk el minden évben, ami mindig alkalmat ad arra, hogy megtisztítsuk a lelkünket, számadást végezzünk el: hol is tartunk ahhoz képest, ahonnan elindultunk, hol kell farigcsálnunk a hibáinkat, hogyan tudnánk még jobbakká válni, még értékesebben hasznosítani magunkat az életben magunk és mások javára, a szeretet erejével.

– A karácsonyi készülődés időszakában nagy hangsúlyt kap a család. 2005-ben született az unokája, Barnabás. Mennyi időt tudnak együtt tölteni, hogyan lehet bevonni az előkészületekbe?
– Barnabás most lesz hétéves, igazi arany kis lélek. Mint minden kisgyermek minden családban, ő a fénysugár. A húgom első lányának, a keresztlányomnak is van két kicsi fia, úgyhogy most nagyon „el vagyunk fiúsodva". Nagy boldogság ezekben a kis legénykékben látni az élet erejét, a szeretet, a jóság megnyilvánulásait. Meg az angyali rácsodálkozást a dolgokra... És persze ott vannak a huncutságok is, amelyek hozzátartoznak egy egészséges kisgyerek életéhez. Levelet írtunk a Jézuskának, díszítéseket készítünk, sütni fogunk együtt. Barnabás nagyon imádja, hogy ő formázza, nyújtja a tésztát: betesszük a sütőbe, és ott sülnek az ő mézes masszából készült süteményei, amelyeket olyan formára vágott ki, ami neki tetszett. És hát nagyon várja, vajon mit hoz majd a Jézuska. Bizonygatja, hogy ő mennyire jó volt, tanakodik, figyeli-e őt a Jézuska, reménykedik, hogy az angyalok, akik segítenek ebben, hátha nem mondanak meg neki mindent... Mindenfélét kitalál az ember leleménnyel, kedvesen, szeretettel, hogy a gyereket jó felé irányítgassa. Nálunk az a jelszó, hogy mindent megoldunk. Amikor ezt-azt „kunyerál", és azt a választ kapja, hogy most nem lehet, visszaválaszol: „De mama, azt mondtad, hogy mindent megoldunk!" Amikor gondokról beszélünk, szóba kerül, hogy a remény hal meg utoljára. Barnabás a legutóbbi ilyen alkalommal mondta: „Ugye, mama ez úgy van, hogy egyszer mindenki meghal, de csak utána a remény?" Azt hiszem, így kellene mindannyiunknak hozzáállni az élethez, hiszen nehézségek mindenütt vannak, de lehet, hogy lesz még nehezebb – és volt is nehezebb nagyszüleink életében, az élet mégis mindig ment tovább. Az Istenbe vetett hit mindig segít fénysugaras hidat építeni mindezek fölé, és onnan kicsit másképp látjuk a gondjainkat. Ebben az éneklés is rengeteget segít, mert az éneklés a lélek megemelkedése. Lélekgyógyászat: úgy is, mint foglalkozás, és annak is, aki hallgatja. A lélek megemelkedik, egy másik dimenzióban működik. Ezért van, hogy lélektől lélekig tud hatni az ember.

– Barnabásnak mennyit énekel?
– Ez változó. Volt, amikor nagyon szerette, volt, amikor nem annyira kellett. Ma is van, amikor egész úton tanulunk, ha autózunk valahová, de van, hogy végigénekeljük az utat.

– December 7-én ünnepelte a születésnapját: engedje meg, hogy utólag boldog születésnapot kívánjunk! A tavalyi születésnapján indult útjára a 60 év, 60 koncert turnésorozat: mi az egy éves körút tapasztalata?
– Mindenütt azt tapasztaltam az országban, hogy nagy szükség van az ilyen fajta lélekemelő koncertre, vagy inkább arra a műfajra, amellyel én foglalkozom. Annyira elmentünk már az angol, amerikai könnyűzenei műfajok irányába, amint ezt látni is a televíziós tehetségkutatókban, mint az X-Faktor vagy a Voice... A klasszikus zeneirodalom már nem annyira fontos. Nagyon örülök a Duna tévén futó Röpülj, páva! nevű népzenei tehetségkutatónak, mert a népzene a legfontosabb gyökereink egyike. Én magam is szívesen énekelek népdalokat, és tanulok újakat. Népdalfeldolgozás mindig volt a dal-opera-operett vagy dal-ária estjeimen. A növendékeimnek is minden évben kell népdalt énekelni, akár a cappella, akár feldolgozást. Ha ízesen, szépen, tiszta lélekkel, a tartalmát is odavarázsolva tudják előadni, ez az élet maga. Annyira csodálatos energiát ad, mint talán csak a tánc, például amikor együtt néptáncolnak az emberek. A táncnak tiszta öröme van, a testem kipróbálása: az éneklés is fizikai és szellemi munka egyben, na és a lélek munkálkodása.

– Az adventi koncertsorozat lezárultával mit tervez?
– Szeretném DVD-re rögzíteni az a cappella estemet, ahol dal-vers váltogatja egymást. Nagyon szeretném a Kodály-estemet is felvenni, hogy megmaradjon. Kodály Zoltán ebben az esztendőben lenne 130 éves, de erre idén nem került sor, mert nem tudtam szponzort keríteni hozzá. Kodály írásaiból és a róla írtakból összeállítottam egy prózai előadást: saját írásai kifogyhatatlan kincsesbányát jelentenek, és a mai napiig ércvényesek, mert rengeteget lehet belőlük tanulni. A prózai előadás után pedig énekelek egy órát az ő műveiből. Folytatom a többi estemet is: a Liszt-, a dal-opera-operett- és a Virággal várlak-estet. Na és természetesen a templomi koncertjeimet, amelyekre csodálatos, gazdag anyag gyűlt már össze – emellett mindig-mindig tanulok újakat, foglalkoztatnak új dolgok. Most már néhány tanítványommal is tudunk együtt énekelni, ami egy újabb örömforrás számomra. A tanítvány és mester-viszonylatban az ember kicsit édesanyja is a tanítványainak, felkarolja őket, a szárnyai alatt nevelgeti – és szeretettel bemutatja, viszi őket mindenhová magával. Tanítani, átadni azt, amit tudok: ezt kötelességemnek érzem. Na és továbbra is vinni a szeretettet, a lelkeket emelni az országban, mert erre van a legnagyobb szükség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézműves portékák a Megyeházán

Három napon át a Szentesi Alkotók Adventi Kiállítása és Vásár várta az érdeklődőket a szentesi Megyeházán. Tovább olvasom