Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Pockok után jön a hörcsöginvázió?

Árpádhalom, Nagymágocs, Eperjes - Nehéz évet tudnak maguk mögött a Szentesi járás gazdálkodói. A víz mellett rágcsálók is tizedelték a termésüket. Úgy tűnik, idén kevesebb a pocok, de beszéltünk olyan termelővel is, akinek a földjén most hörcsögök jelentek meg.
Héjja Ferenc árpádhalmi gazdálkodó 22 hektárt művel. Napraforgót, árpát, kukoricát és búzát termeszt. Tavaly elkeseredett küzdelmet folytatott a mezei pockokkal.

– Védekeztünk a pockok ellen. Ám hiába raktuk tele a lyukakat méreggel, nem hozta meg a kellő eredményt. Sőt, olyan volt nekik, mintha vitamint kaptak volna! Árpából például 1 hektárnyit tüntettek el a rágcsálók. A föld fölött rágták el a kalászos növény szárát, úgy nézett ki a tábla, mintha valaki lekaszálta volna.

A gazda szerint a mezei pockok nemcsak éhesek voltak, hanem szomjasak is, és a szárazságban a növény szárából akartak némi nedvességhez jutni. Ahogy az árpát learatták, a pockok átvonultak a napraforgó-ültetvénybe és a kukoricásba, ott pusztítottak tovább.

Ráadásul a pockok foga folyamatosan növekszik, koptatniuk kell, ezért rágnak jóval többet, mint amennyi táplálékra szükségük van – nyilatkozta. Héjja Ferenc már idén is bejárta a területét, úgy tapasztalta, kevesebb a
pocok.

– Lyukakat látni, de a tavalyihoz képest kevesebb a pocok. Azt mondják, egy idő után a természet maga állítja meg a szaporodásukat. Ez jó hír, ami viszont rossz, hogy megjelentek a hörcsögök! Lehet, hogy idén ezekkel a kártevőkkel gyűlik meg a bajunk. Volt már részem néhány éve hörcsöginvázióban is. Sokkal nagyobb kárt okoztak, mint amekkorát tavaly a pockok.

A rágcsálók visszaszorulását tapasztalja Horváth Ferenc is. Az eperjesi gazda nem védekezett ellenük. Mint mondta, horribilis összegbe került volna, amit nem tudott volna kigazdálkodni. Nála a belvíz oldotta meg a kérdést.
– Most csak mutatóban látni rágcsálót – mondta. Horváth Ferenc abban reménykedik, hogy a pockok és a víz után idén nyugalmasabb évük lesz a termelőknek.

A nagymágocsi Németh Mihály hagyományos földművelést folytat. Az eke kiforgatta a „pocokfészkeket". – A munkagép körül rengeteg volt a ragadozó madár. Ahogy a fészkek felszínre kerültek, a madarak megették a szaporulatot. Így úsztam meg az inváziót.

Németh Mihály mindennap szemlézi a földjét. Hörcsögöt még nem látott, de nem is akar. – Isten mentsen a hörcsögöktől! Azok sokkal kártékonyabbak, mint a pockok és a mezei egerek! Jó néhány évvel korábban már volt részünk hörcsöginvázióban. Szinte semmit nem hagytak meg a termésből
– idézte fel a gazda.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ne a Klauzál legyen egyházi

A város örömmel látná a három állami iskola közül valamelyiket az evangélikus egyház fenntartásában - de ha lehet, ez ne feltétlenül a Klauzál legyen. Tovább olvasom