Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Politikai számtan Szentesen

Az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámoló váltott ki vitát tegnap Szentesen a képviselő-testületi ülésen. Másképpen látták a költségvetési számokat balról és jobbról.
Az időközi választáson képviselővé lett fideszes Móróné Tulipán Edit esküjével kezdődött tegnap a testületi ülés Szentesen. Horváth István, a Pálmások Egyesületének képviselője tette szóvá, hogy a város honlapján a testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek pontatlanok és hiányosak. A zárt ülések határozatai például egyáltalán nem találhatók meg az interneten, és sok olyan téma is hiányzik, amelyek az üléseken vetődtek fel, s szerinte ezen változtatni kell. A bölcsőde vezetői állására kiírt pályázatról a képviselők nem határoztak. Előbb felmerült, hogy a pályázók egyike sem felel meg a pályázati kiírásnak, majd Rébeli Szabó Tamás javaslatára elhalasztották a döntést. Élénk érdeklődés övezte a Rádió Szentes Kht. vezetésére kiírt pályázatot. A posztra jelentkezők egyike, Besenyei Gábor hozzájárult ahhoz, hogy nyílt ülésen tárgyalják az ügyet, míg a másik aspiráns, Hortobágyi Éva nem. Így a rádió ügyét csak lapzártánk után, a késő esti órákban vitatták meg. A döntés eredményéről hétfői lapunkban számolunk be.

Az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámoló kapcsán Szirbik Imre polgármester elmondta: a feszített gazdálkodással a forráshiány kiegyensúlyozása volt a cél, amelyet szerinte sikerült elérni. A városnak nincsenek kifizetetlen számlái és fizetési hátralékai. A Nemzeti fejlesztési tervre benyújtottak egy sor pályázatot, amelyek közül még egyet sem bíráltak el. Kozák János a Fidesz-frakció nevében viszont úgy vélte, hogy Szirbik Imre elbagatellizálja a forráshiányt. Szerinte az idei városi büdzsé az eladósodás költségvetése. A forráshiány az előző évi maradvánnyal együtt 500 millió forint körüli összegre tehető, emellett csaknem háromszázmillió fejlesztési hitel is terheli a város költségvetését. Kozák szerint az, hogy emelkedett a városban a szociálisan ellátottak száma, arra enged következtetni, hogy nő az elszegényedés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korlátozzák a vendéglátóhelyek nyitva tartását Szentesen

Szentes - Pénteken tárgyalja a szentesi képviselő-testület a vendéglátóhelyek nyitva tartásának… Tovább olvasom