Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Pótolják a kipusztult tölgyfákat

Helyi védelem alá vette a szentesi képviselő-testület a Hősök erdejét, amelyet 1933-ban telepítettek az első világháborúban elesett katonák emlékére. Az idén elkezdik a kipusztult tölgyfák pótlását, amelyre három év alatt tízmillió forintot fordít az önkormányzat.
Négyszáznál is több tölgyfát ültetnek majd el az emlékparkban Fotó: Tésik Attila
Védetté nyilvánította a szentesi önkormányzat a Hősök erdejét. Ennek telepítéséről még 1921-ben hozott határozatot az akkori képviselő-testület azzal a kitétellel: az első világháborúban elesett valamennyi szentesi katona emlékére ültessenek egy-egy tölgyfát. A kezdeményezés 1933-ban valósult meg, így 2008-ban lesz 75 esztendős a kegyeleti park. Az évfordulóra a város eredeti állapotának megfelelően tervezi helyreállítani az erdőt. Mint arról beszámoltunk lapunkban, az idők múlásával sok fa annyira tönkrement, hogy a szakemberek véleménye szerint ki kellett szedni azokat.

A városi főkertész, Baloghné Berezvai Csilla lapunknak elmondta: három év alatt pótolják a kivágott több mint négyszáz tölgyfát. Előtte azonban még az idén nyáron eltávolítják a földből a tuskókat, és ősszel elkezdik a telepítést. A kipusztult fák helyére hároméves, földlabdás tölgyek kerülnek majd. A terveknek megfelelően 2008-ra már mind az 1015 elesett katona emlékét ismét őrzi egy-egy tölgyfa. A Hősök erdejének helyreállítására tízmillió forintot fordít a város.

Az elképzelések között szerepel környezetbarát anyagból utak kialakítása is a parkban, hogy az év minden szakában sétálhassanak ott a helybeliek és a turisták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akik nem mentek el tegnap választani

A szentesi zöldségpiacon beszélgettünk tegnap olyanokkal, akik nem mentek el szavazni, inkább… Tovább olvasom