Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Pozitív lett Szentes idegenforgalmi mérlege

Egyre vonzóbb Szentes a külföldiek és a hazai turisták körében, köszönhetően az elérhető szolgáltatásoknak és a természeti adottságoknak. Adatok bizonyítják: a fehér paprika és a termálvíz városa az utóbbi években a korábbiakhoz képest jóval több vendéget fogadott. Valami még mindig hiányzik: egy szálloda.
Ami szép Szentesen, arra a helybeliek is büszkék. Fotó: Schmidt Andrea
– Az elmúlt évben háromszor annyi turistát fogadott a város, mint az azt megelőző esztendőben, idén pedig az előzetes számadatok tükrében hozzuk a tavalyi formát. 2004-ben egyébként 2276 külföldi járt a városban, s 6774 belföldi – mondta Mészáros Zsuzsa, az önkormányzat idegenforgalmi referense. A város fejleszt a létező értékekre alapozva, a csatorna partján, a ligeti uszodában a szabadidő eltöltésére számtalan lehetőség kínálkozik, ezek mindegyike összefügg az egészség megőrzésével és a szórakozással.

A szezonnyitó és szezonzáró partyk mindig népszerűek a fürdőben, de a legnagyobb számú látogatót a városban a télbúcsúztató fesztivál jelenti az év eleji hideg hónapokban – tízezer vendége volt idén a karneválnak, a résztvevők egynegyede érkezett más városokból vagy külföldről. A tavaszköszöntő attrakció kezd szentesi sajátossággá válni. Elsősorban a helyiek a látogatói a lampionos felvonulásnak, mely április 30-án este zajlik le. Az Agrármarketing Centrum által hungaricumként nyilvántartott szentesi fehér paprika köré szervezett lecsófőző fesztivál, melyet ezen a hétvégén rendeznek meg, szintén ezreket vonz.

A termálvíz szintén a vonzó adottságok közé tartozik, hiszen a gyógyulást szolgálja. A gyógyfürdőben és a strandon is új beruházások zajlottak idén.

A diplomáciai turizmus révén a testvérvárosokból évente legalább ötszáz hivatalos látogatója van Szentesnek, az elmúlt évek gyakorlata alapján viszont kialakultak a civil kapcsolatok is, a külföldi barátok és turisták száma az előbbinek többszöröse. Emellett a sportnak köszönhetően ezrek látogatnak évről évre a Kurca-partjára: ebbe a sorba illik a Sas-torna, a számos táncverseny, zenei találkozó és egyházi rendezvény. A vendégek egyre több éjszakát töltenek a fellelhető szálláshelyeken, s egyre inkább érezhető, valami hiányzik: egy szálloda. Boros Szilvia pályázati referens szerint Szentesnek szüksége van egy százötven-kétszáz férőhelyes hotelre, mely legalább háromcsillagos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szegényház az idősek klubja

A szentesi Nagyörvény utcában húsz esztendeje adták át az idősek klubját, ahol estebéddel… Tovább olvasom