Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Rácz Niki London kapujában

Szentes - Kvótát szerzett Rácz Nikolett, a Szentes Városi Úszó Club 15 éves mozgáskorlátozott versenyzője, így jelen állás szerint utazhat a londoni paralimpiára. Végleges döntés május 20-án születik, akkor hirdeti ki a keretet a szövetség.
Mivel a Magyar Paralimpai Bizottság pénze elfogyott, kérdéses volt, hogy Niki a múlt hétvégén eljut-e Horvátországba arra a versenyre, ahol 100 méter mellen bebiztosíthatta volna helyét Londonra. Az önkormányzat és állandó segítőik jóvoltából végül is ott lehetett Splitben, s 8 ország 150 versenyzője között nyert 100 mellen, 200 gyorson és 50 pillangón is. Azonban az elmúlt időszak megterhelő volt számára, emiatt nagyon fáradtan versenyezve, a szintidején már nem tudott javítani a fő számában. Mégis kvótához jutott: a világszövetség döntése folytán Magyarországról az eddigi öt helyett 6 női úszó lehet ott a paralimpián.

Egyszer edző szeretne lenni. Fotó: DM/DV
Egyszer edző szeretne lenni. Fotó: DM/DV

Az erősorrend alapján a szentesi kislány is utazhat, de hogy biztos résztvevő lesz-e, azon még izgulniuk kell edzőjével. –A hónap közepén úgy kell nekikezdenünk a paralimpiai felkészülésnek, hogy még van bennünk némi félsz, ezért a nagy bejelentéssel is várunk még, türelmet kérünk mindenkitől – mondta Kovács Brigitta. Május 20-a után egyébként még szabadkártyával is kijuthat a kislány, akire az augusztus 28-án kezdődő paralimpiáig óriási teher nehezedik, ezen a szinten már egy sportpszichológus is segíti.  –Lelkileg és fizikailag is nehezebb lesz – csatlakozott edzője szavaihoz a fiatal versenyző. - Az egyéni legjobbamat 1:22-re kellene lefaragnom, hogy bejuthassak a döntőbe a paralimpán, ami sikerülhet is, hiszen eddig is nagyon sokat dolgoztam érte.
Niki eddigi legjobb eredményeit szeretné túlszárnyalni: az általános iskolában 8. osztályos, amúgy magántanuló kislány már hatszoros felnőtt világkupa-győztes, a tavalyi Európa-bajnokságon pedig 7. helyezést szerzett.

Rácz Nikolett edzőjével, Kovács Brigittával.
Rácz Nikolett edzőjével, Kovács Brigittával.

Brigitta szerint a szentesi uszodában most kaotikus a helyzet a medencefelújítás miatt, de reméli, biztosítanak pályát a zavartalan felkészüléshez a szentesi reménységnek, akire már most nagyon büszke az egész város, egyre többen kísérik figyelemmel a fejleményeket.

Olvasóink írták

  • 3. dződvok 2012. május 07. 09:10
    „Gratulálunk Niki! :)”
  • 2. nie 2012. május 07. 07:06
    „Nagyon büszke vagyok Rád! Végre jó hír!Hajrá, szorítunk, hogy valóban kiutazhass! A város büszkesége vagy, csak így tovább!”
  • 1. pirosmedence 2012. május 06. 14:41
    „Hajrá Niki, büszkék vagyunk Rád!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogellenes kampány Szentesen

A „Drogmentes Magyarországért Maraton" akció május 4-én délelőtt a félidejéhez, és Szentesre érkezett. Tovább olvasom