Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Rágalmazás miatt perel a Pendola

Szentes - Rágalmazás miatt feljelentett két fideszes városatyát a Pendola Kft. ügyvezetője – derült ki a szentesi képviselő-testület tegnapi ülésén.
Napirend előtt Papp Zoltán két ügyben is segítséget kért a polgármestertől a szentesi önkormányzat tegnapi ülésén. A Pálmások Szövetségének képviselője a patológia elköltöztetése és a Loboda-ügyként elhíresült eset miatt szólalt fel. A városatya arra szeretne választ kapni, hogy miért vitték el a súlyponti kórházból a korbonctant, illetve hogy a rendőrség miért adta ki a szülészorvos nevét, mikor erre nem lett volna joga. Rébeli Szabó Tamás a polgári frakció mondandóját tolmácsolta, amikor arra kérte a város első emberét, járjon el annak érdekében, hogy a Szentes résztulajdonában lévő társaság másik tagja ne folytasson eljárásokat a testület tagjai ellen, és ezzel ne korlátozza a szabad véleménynyilvánítást, a tulajdonosi jogok gyakorlását. Tudniillik két városatya ellen eljárás indult. Információink szerint Kozák Jánosnak és Kálmán Jánosnak kell bíróság elé állnia rágalmazás miatt – őket Zsohár Árpád, a Petőfi Szálló felújítását végző Pendola Kft. tulajdonosa jelentette fel. Úgy tudjuk, egy korábbi testületi ülésen elhangzott, a bontott téglák sorsát firtató megjegyzések miatt fordult bírósághoz Zsohár Árpád. A frakció kérését Szirbik Imre nem kommentálta.

A közterület-felügyelet munkatársait több képviselő is körzetébe invitálta, amikor a szervezet munkáját értékelte a grémium. Elhangzott ugyanakkor, hogy mindössze hárman látják el ezt a feladatot Szentesen. Hornyik László azt javasolta, jelöljenek ki kerékpársávot a sétálóutcában, ahol rendre gondot és konfliktusokat okoz a biciklis közlekedés, és a felügyelők sem tudják megoldani a helyzetet. A polgármester szerint ez nem lenne megoldás, de a kérdés kivizsgálására felkérte a városrendezési bizottságot. Egyhangúlag támogatta a testület, hogy a város jégidőt vásároljon az új műjégpályán: még 2009-ben közel egymillió forintot fordíthatnak az önkormányzati fenntartású iskolák a diákok korcsolyáztatására.

Olvasóink írták

  • 20. toxi-2 2009. október 02. 10:35
    „Ez így igaz. Azonban egyre kell csak vigyázni. A csőd széléről két út vezet. Nehogy belebillenjünk majd idővel :(((”
  • 19. Power 2009. október 01. 09:17
    „Az impotens kategóri képviselői már megmutatták, hogy mire képesek...a csőd szélén áll az eladósított ország. :)”
  • 18. toxi-2 2009. október 01. 08:46
    „Hát, akkor legalább egyetértünk :))”
  • 17. Power 2009. szeptember 30. 12:46
    „16. toxi-2 2009.09.30. 12:41
    "Akinek csak a szája jár, az nálam az impotens kategória, aki csak pofázni tud és kritizálni, de életében még semmit nem tett le az asztalra. SOK ilyen ember van, nagyon sok, remélem te nem közibük tartozol."”
  • 16. toxi-2 2009. szeptember 30. 12:41
    „A körforgalom igenis jó, mert megoldotta a csúcsforgalmi problémákat, lámpa helyett is ez kellene, sokat gyorsítana. Az más, hogy az emberek java része nem tud közlekedni körforgalomban.

    HA a 4 milliárd közpénz, akkor igenis meg kell nézni mire költjük/tik. És bele kell szólni, ha nem megfelelően halsználják fel. Ha pedig magánpénz, akkor semmi közöd/zünk hozzá, háborgás helyett inkább örülni kellene. Namost, amíg egyértelműen nem derül ki, hogy ez közpénz - tényekkel alátámasztva, bíróság előtt megvédhető módon, addig nem kellene feszültséget teremteni. Ha viszont van rá bizonyíték, akkor azzal kellene előrukkolni. Akinek csak a szája jár, az nálam az impotens kategória, aki csak pofázni tud és kritizálni, de életében még semmit nem tett le az asztalra. SOK ilyen ember van, nagyon sok, remélem te nem közibük tartozol.”
  • 15. Power 2009. szeptember 30. 11:52
    „14. toxi-2 2009.09.30. 11:34
    A tavalyi mobil körforgalom is milyen jó és olcsó ...egy év után szét van tördelve és a buszok sem tudnak normálisan közlekedni.
    Hogy a Petőfi Szállónak mekkora forgalma lesz, azt még senki nem tudja.
    Legyünk optimisták, ha 4 milliárdot elköltünk valamire, az csak jó lehet...elvégre van az országnak pénze, ha mást nem hitelekből.”
  • 14. toxi-2 2009. szeptember 30. 11:34
    „12. azoknak, akiknek segít jobban élni, azoknak igenis pozitív, hogy megépült, azoknak viszont akik dolgoztak, de nem fizették ki őket pedig csőd. Ez nyílvánvaló. Én a kzlekedők oldaláról néztem a dolgokat.

    13. 4 milliárdot nem lehet adóból úgy elkölteni, hogy az ne derüljön ki (vagy ha igen, ahhoz mindkét oldal kell - és mint tudjuk, egyik sem jobb a másiknál). Amúgy ha ez üzleti titok, és tudsz róla, akkor benne kell lenned, tehát részed lesz belőle, vagy nem?”
  • 13. Power 2009. szeptember 30. 10:32
    „Az örökös nadrágszíj-húzogatás helyett értelmesen kellene költekezni és nem kockázatos dolgokra szétszórni a pénzt, ha már eladósítottak bennünket.
    A 4 milliárd is az adófizetők pénzéből lesz, bár ez üzleti titok.”
  • 12. mivan??? 2009. szeptember 30. 10:10
    „azért a megyeri híd, mint pozitív példa egy kicsit erős...
    a leg tökéletesebb példája annak, hogy az emberek szeme előtt nyíltan lehet lopni milliárdokat, és senki nem tesz/tehet semmit.
    és még csak véletlen se gondolja senki, hogy a fidesz kormány alatt majd jobb lesz
    kiábrándító, hogy emberek még tudnak ezekben a pártokban bízni...”
  • 11. toxi-2 2009. szeptember 30. 09:23
    „kérdem én, szerinted, mi a fontosabb annak a több (tíz)ezer embernek, aki naponta nem kerül több tíz kilométert + megspórol 1-2 órát, mivel a hídon tud közlekedni: hogy MEGÉPÜLT, vagy hogy nincs HASZNÁLATBAVÉTELI???? SZERINTED???? (persze innen lehet, hogy tévesen látod, de ha ott élnél.....)”
  • 10. Power 2009. szeptember 30. 07:58
    „"A cég igazgatójának álláspontja szerint az anyagi forrás összetétele üzleti titok, az legfeljebb az önkormányzatra tartozik."
    4 milliárd forint... valahonna :)
    Nehogy úgy járunk majd ezzel is mint a Megyeri híddal, megépül és még mindig nincs használatbavételi engedély.”
  • 9. toxi-2 2009. szeptember 29. 23:42
    „hmm, igaz, hogy én sem kaptam, de az első sor végén a KAPTAK kellene, hogy álljon”
  • 8. toxi-2 2009. szeptember 29. 23:41
    „Eddig úgy tudtam, hogy a Pendola nem állami cég, hanem magán, főleg, hogy eddig nem kaptam semmit, saját pénzüket költötték. Amúgy meg ekkora államadósság mellett legalább épül valami Szentesen is, az már nem ront rajta, a városnak meg használ. A helyetekben igencsak örülnék, és nem háborognék.”
  • 7. Power 2009. szeptember 29. 16:28
    „6. toxi-2 2009.09.28. 13:53
    21 ezer milliárdos államadósságon és a megszorításokon szépülhet!”
  • 6. toxi-2 2009. szeptember 28. 13:53
    „Mintha a fideszesek összekevernék a véleménynyilvánítást a valótlan állításával. Vagy csak az van, hogy nem tudnak különbséget tenni? Mert annyira megszokták az elmúlt évek alatt?? Már alig várom a jövő évet, mekkora buli lesz itt.......

    Pistike, a helyedben én meg annak örülnék, hogy ennyi év után valaki vállalta, hogy azt a romhalmazt újjáépíti. Vagy te is az a fajta vagy (mint párttársaid), akinek nem az számít, hogy valami szépül, hanem az, hogy ebbe is bele lehet kötni?”
  • 5. 1lefasisztázottbaloldali 2009. szeptember 26. 23:19
    „Minek kell ekkora városnak ennyi szocialista és szadista képviselő? A sok milliós New Yorkban 51 képviselő van összesen. Ennyi léhűtőt fizetnek válság idején?”
  • 4. Marcsikaa 2009. szeptember 26. 22:09
    „Azt már én is láttam, hogy a a huzatba /óraékszer- Ofotért között - a nénit majdnem elgázolták a kilépő bálásboltból, itt simán úgy motoroznak, bicikliznek mintha közút lenne. A rendőrök megállnak a parkolóban, az átjáróval szemben, látját őket jövők- menők, persze hogy akkor leszállnak.
    Iszonyatos balesetveszélyes.”
  • 3. KovácsPistike 2009. szeptember 26. 20:13
    „Ennyi <moderálva> képviselőt! Kerékpársávot a sétáló utcában? Jégidőt vegyen a város?
    A becsődölt hitelesekkel sem tudnak mit kezdeni, a jutalmakat meg két kézzel szórja az önkormányzat.
    A Pendola örüljön, hogy itt munkát kap.”
  • 2. niemand 2009. szeptember 26. 16:06
    „VALÓBAN JÓ ÖTLET A BICIKLISÁV A SÉTÁLÓ UTCÁBAN! ÉN MÁR TALÁLKOZTAM OTT NEMCSAK TEKERŐ KERÉKPÁROSSAL,KIS ÉS NAGYOBB MOTORRAL, AMIT NEM TOLTAK, HANEM RAJTA "SZÁGULDOZTAK" ÉS LEHETETT LÁTNI OTT SZEMÉLY AUTÓT IS! DE BÜSZKÉN MONDHATJUK, VAN SÉTÁLÓ UTCÁCA JA SZENTESNEK IS!”
  • 1. delvidek 2009. szeptember 26. 12:47
    „Apropos Pendola,
    mikor alhatunk az uj Petöfi-ben?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lara még nem mehet társaságba

Orvosai szerint megfelelően működik a kis Lara új szíve – a legutóbbi ellenőrzés leletei is megnyugtatók. Tovább olvasom