Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Selejtezéskor került elő a falu története

Árpádhalom, Nagymágocs, Nagyér - Az 1990-es években készült anyag létezéséről tudtak, a benne foglaltakat ismerték, de a kéziratot eddig nem látták. Rózsa Gábor mérnök-muzeológus, a szentesi múzeum volt igazgatója írt Árpádhalom történetéről. Ez a kézirat került most elő.
– Iratokat selejteztünk a hivatalban. A nagyterem új beépített szekrényébe tettük a megmaradó dokumentumtömeget – mutatta Szarka Attila polgármester, majd elővett egy bordó kötésű mappát, rajta a felirat: Csongrád megye felszabadulásának 15. évfordulójára. A mappában 1959-ben készült rézkarcok találhatók. Ez az anyag is a selejtezéskor került elő.

– Megörökítette a művész a földosztást, egy téeszközpont, egy művelődési ház építését. Történelmünk része ez is, a jövőben arra érdemesebb helyen őrizzük majd – mondta a településvezető. Az irathalmazból előkerült egy Árpádhalom történetével foglalkozó dokumentum is, ami azért is fontos a település számára, mert erről kevés anyaggal rendelkeznek.

Máig homály fedi, hogy mit rejt Árpádhalom határában az Árpád- halom. Fotó: Kovács Erika
Máig homály fedi, hogy mit rejt Árpádhalom határában az Árpád- halom. Fotó: Kovács Erika

Az 1990-es években készült anyag létezéséről tudtak, a benne foglaltakat ismerték, de a kéziratot eddig nem látták. Rózsa Gábor mérnök-muzeológus, a szentesi múzeum volt igazgatója írt Árpádhalom történetéről. Ez a kézirat került most elő. A történelmi tények mellett feltételezéseket is olvashatunk a település határában található Árpád-halomról, melynek titkát máig homály fedi. Rózsa Gábor most előkerült írása is méltó helyet kapott a hivatalban. Az önkormányzat tervei szerint amint forráshoz jutnak, régészeti kutatásokat végeztetnek a halomnál. Annyi bizonyos, a bronzkorig visszavezethetően éltek itt emberek. A kutatások nyomán reményeik szerint pontosabb képet kapnának a település és az Árpád-halom eredetével kapcsolatban.

Nagymágocson főként olyan helytörténeti munkák láttak napvilágot, amelyek a grófi családon keresztül mutatják be Mágocs történetét. A település helytörténeti gyűjteménnyel is rendelkezik, akárcsak Nagyér. Lőrincz Tibor polgármestertől megtudtuk: 1980-ban Körmöndi János jelentette meg a Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878 című kötetet. Szeretnének minél többet megtudni a múltjukról, ami alapos kutatást igényelne. Erre azonban jelenleg nincs pénzük. Uniós pályázati forrásra várnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécsi orvoshoz viszik a 3 éves Diát

A pusztaszeri kisgyermek nem tud egyedül ülni, sem állni. A család tudni szeretné, mi váltotta ki a betegséget. Tovább olvasom