Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Sinka Zsolt: Airbus után komp foggal

Szentes - Sinka "Popey" Zsolt legutóbb egy 50 tonnás Airbust húzott el foggal 39,2 méterre, ez Guinness-rekord-kísérlet, a hitelesítésre még várni kell. A szentesi, szegvári kötődésű erőművész eddig 33 magyar, 12 világrekordot állított fel, és 1 Guinness-rekordot tart. Legközelebb egy kompot akar elhúzni.
– Ebben az esztendőben olyan rekordokra, foggal húzásokra vállalkoztam, amelyek nemcsak lehetetlenek, hanem elképzelhetetlenek is – mondta a szentesi, szegvári kötődésű 32 éves erőművész, Sinka „Popey" Zsolt. – Először egy 130 tonnás vonatszerelvényt vontattam, majd 21,4 tonnás Ikarus-buszt 44 utassal, ezután következett a repülőgép, ezt az attrakciót 3,5 hónapos szervezés előzte meg.

Mint arról beszámoltunk, Sinka egy több mint 50 tonnás Airbust húzott el foggal – 52 másodperc alatt 39,2 méterre – a Budapest Airport 1-es termináljának forgalmi előterében. Erről a CNN hírcsatorna is beszámolt, és látható lesz majd a Eurosporton is. Legközelebb vízi járművet szemelt ki magának, de itthon nem talált megfelelőt, ezért egészen Doverig megy majd, hogy egy 48 ezer tonnás (!) kompot vontasson el, valószínűleg ezt is foggal hajtja végre. Ebből is kitűnik, fokozatosan feszegeti saját teljesítőképessége határait az eddig 33 magyar, 12 világ- és 1 Guinness- rekordot tartó erőművész, aki 4 éve vágott bele a különböző csúcsok felállításába, azt is írhatnánk, hajszolásába. Vajon meg lehet ebből élni?

Sinka Zsoltot ünneplik Ferihegyen. Jöhet az újabb kihívás. Fotó: DM/DV
Sinka Zsoltot ünneplik Ferihegyen. Jöhet az újabb kihívás.
Fotó: DM/DV

Mindent Szentesről
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
– Abból, hogy erőművészkedem, rekordokat állítok fel, állíthatom: nem. Úgy tudok megélni ebből a tevékenységből, hogy szinte évről évre gyarapodik a támogatóim köre, érdekes, mind a fővároshoz kötődik, egyet sem találtam Csongrád megyében. Ezenkívül személyi edzősködéssel és táplálkozási tanácsadással is foglalkozom. Csapatban dolgozom, a menedzselési munkát magamra vállaltam, a szervezésben hárman segítenek. A felkészülést felesben Budapesten és Szegváron, utóbbi településen édesapám edzőtermében végzem, de a már említett szponzorok miatt is sokat ingázom Szentes, Szegvár, valamint a főváros között – árulta el Popey.

A kérdést, a becenév kapcsán, nem lehetett kihagyni: szereti a spenótot? A válasz igen volt, de elmondta: az egyik különbség közte és a rajzfilmhős között, hogy ő a becenévből a végén az e betűt elhagyja. Viszont mindketten nagyon erősek, talán a gyerekek által kevésbé kedvelt zöldség miatt is.

Bárki megpróbálhatja? Sinka „Popey" Zsolt teljesítményét figyelve felmerül a kérdés: mi a titok, ezt bárki megcsinálhatja? – Elvileg akinek jó a foga, próbálkozhat, akadt is vállalkozó: utána 500 ezer forintjába került a fogorvos... Az olimpiai csapat fogorvosa megvizsgált, és kiderült: egy átlagemberhez viszonyítva az álkapcsomban harmincszoros a csontsűrűség, és a harapásom szorítása is 1 tonna körüli – közölte Popey.

Olvasóink írták

  • 12. studyfy 2013. június 29. 17:37
    „Kedves jtozso!
    Nem szereted és nem tiszteled az erősportokat Szíved joga. De tudomásul kell venni, hogy a világon ezrek űzik. A csúcsdöntéseken pedig mindig jelen van a Guinness rekordokat ellenőrző személy, aki az előírásokat maximálisan betartatja ill. ha nem felel meg az előírásnak, nem hitelesíti a rekordot. Ilyen egyszerű. Részedről így lekezelni Popey teljesítményét nem volt etikus és akkor nagyon finom voltam. Popey arrogáns válasza pedig elfogadható ilyen hangvételő kritikára”
  • 11. Hugika010 2013. június 27. 21:30
    „Popey, az irigyekkel nem kell foglalkozni, azok mindig is lesznek. Fogalmuk sincs mekkora kitartást igényel ez az egész, ugyanúgy mint bármely sportnál. De úgy gondolom sokkal több olyan ember van, aki elismeri a teljesítményed!!!

    jtozso...bővebben?”
  • 10. jtozso 2013. június 25. 21:40
    „Hugika010
    Hozzászólásoddal magadat minősítetted.”
  • 9. Zsoltpopey 2013. június 25. 21:32
    „Hugika010.
    Szerintem én de nem csak én hanem más is ha ezeket a jelzőket magára veszi akkor .....! Én viseljem el a különböző jelzőket!? Csak én járatom le magam!? Szerintem mindenki aki kritizál egy olyan teljesítmény, amit valószínűleg nem tudna felülmúlni, de különben meg se próbálja csak szavakban leküzdeni a másikat! De akár a szemébe is elmondom az illetőknek csak soha nem állít meg az utcán csak mástól hallom vagy irkál ide-oda, de akár a holnapi élő Digi Sport Reggeli Startjában is elmondom!
    Köszönöm a Gratulációt!
    Most már tényleg nem érdekel a téma és nem írok többet!”
  • 8. Hugika010 2013. június 25. 20:33
    „5. Zsoltpopey 2013.06.25. 16:18 "HI-Hi-Hi és garantálom még a kerék tuskót sem veszik ki és küzgyé paraszt! " miért járatod le magad ilyen hozzászólásokkal? :(
    egyébként gratulálok a teljesítményeidhez!”
  • 7. Zsoltpopey 2013. június 25. 18:48
    „Tisztelt szakértő jelen volt már akár melyik kísérletemnél pl az utolsónál? Ha a lábam nem lenn kitámasztva csak állnék akkor nem mozdulna meg a gép vagy jármű! Az hogy kézzel fogom, ön ezek szerint húzott már foggal csak foggal és azt se tudja miért fogom a kötelet?! A kötelet egy kézzel fogom!!! De teljesen mindegy önök a kössünk bele kategóriába tartoznak! De szívesen találkoznák önnel "hiszen szegvári"! Biztos többet tud mint a mentorom Nick Árpád!!! Csak köztünk az a különbség hogy én 5 tonnás autó vontatásra alkalmas köteleket használok amin nincs semmi golyó és egyéb segédeszköz! Én felvállalom a nevem akik írogatnak meg nem szokták!!!!!! Most már tényleg nem írok semmit aki el akar érni itt adhat tanácsokat Zsolt"Popey"Sinka Erőművész Facebook oldalamon”
  • 6. jtozso 2013. június 25. 18:00
    „Tisztelt Zsoltpopey
    Valamit én is megcsináltam amit Ön nem,de nem akarok semmit semmivel összehasonlítani,nekem csupán az a gondom,hogy amit leírnak nem úgy van ,mert akkor azt kellene leírni,hogy kézzel indítva kitámasztott lábakkal,majd foggal elhúzza....stb,így korrekt lenne,de minden esetben Önről azt írják,hogy foggal elhúzza,na ez nem igaz.”
  • 5. Zsoltpopey 2013. június 25. 16:18
    „Egy mondatot kiemelnék! Próbáljátok ki!!! Csak amikor csinálok valamit senki sem szokta vállalni, nem jön oda és kiveszi a kötelet a kezemből! Igaz én csak 20 éve sportolok és 3-4 éve húzgálok valamiket de mindig lesznek olyan emberek akik jobban tudják nálam hogy hogyan kell csinálni! Ha nem járna a motor akkor az lenne a baj hogy jobb kézzel akasztom a karabinert nem ballal azért sikerült! Ha jártak és tanította az élet akkor tudni kell, hogy miért jár a motor a kamionban vagy épp a munkagépben?! A repülőben meg hajtómű van :) és nem azzal kell foglalkozni, hogy járt a hajtómű hanem utána kell nézni tisztelt okosabénjobbantudomemberkék, hogy minek a hangját lehet hallani! Ha hajtómű akkor azért járt mert a stábbal szalonna sütést terveztünk utána! Az igazság odaát van!!!!! Nekem van igazam mivel én megcsináltam a szájkaraténak nincs értelme! Ön jtozso húzott már a 7 évtized alatt repülőt pl Airbus A320-ast ami közel 60 tonna ha nem akkor nem érdemes róla beszélgetni??? A lejtésről annyit hogy a repülőtérnek a lejtése 0,5% lehet de csak azért hogy a víz megtalálja az utat! Ide ez volt az utolsó beírásom a Sinka"popey"Zsolt facebook oldalamon lehet folytatni de akkor is azt mondom hogy én megcsináltam önök, ti, maguk meg nem! De segítek leszervezni HI-Hi-Hi és garantálom még a kerék tuskót sem veszik ki és küzgyé paraszt! És én leszek az első aki beirkál minden hogyénjobbantudom dolgot! Ismét jelzem én megcsináltam!!!”
  • 4. jtozso 2013. június 25. 14:26
    „Megértem már 7 évtizedet,sok mindent láttam és tapasztaltam,a sporthoz is közöm volt kb30 évig,kijártam az élet iskoláját és az volt az általános tapasztalatom,hogy ha egy embert bírálnak,vagy vádolnak valamiért és az illető ideges,dühös lesz akkor van valami igazság a bírálatban.”
  • 3. pisti19768 2013. június 25. 11:40
    „Miért nem úgy húzza ezeket (vonat,repulo stb...) hogy nem jár a motor???Úgy már kissé érdekesebb lenne,és akkor nem lenne segitség,tényleg az ero számitana... na de erre még várhatunk szerintem...”
  • 2. Zsoltpopey 2013. június 25. 10:16
    „Ígérem legközelebb ha húzok repülőt vagy pl hajót. A hajót vízen a repülőt levegőben fogom:) es nem hogy a kötelet nem fogom hanem rá se harapok! Sok okos próbáljatok ki! Azt nem is tudom miért írok ide de már tele a hócipőm a nagyon okos Szentes es környéki emberekkel, de aki mellettem van az még mindig több!”
  • 1. jtozso 2013. június 25. 08:55
    „Örülök az óriási nagyságrendű harapásának és a csontsűrűségének.Nekem csak az a bajom ezekkel a rekordokkal,hogy nem teljesen igazak,ugyanis nézzük meg: mindig az indításnál kezével fogja a kötelet és a lába valamibe ki van támasztva..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a nyugdíjas dolgozókat

Szentes - Július 1-je a közszolgálati tisztviselők napja, Szentes Járási Hivatala ünnepségen… Tovább olvasom