Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Spanyol kertészek a szegvári üvegházban

A szegvári kombájnok éppúgy érdekelték a napokban vendégül látott fiatal spanyol gazdálkodókat, mint az itteni növények kártevői. A spanyol és a magyar kertészetek termékei azonos minőségűek, a különbség az, hogy míg Spanyolországban 30 ezer hektáron termesztenek melegházi hajtatással, nálunk csupán tizedekkora területen.
Idebenn nem fáztak a spanyol vendégek. Fotó: Vidovics Ferenc
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének meghívására negyven spanyol gazdálkodó érkezett a napokban Szegvárra. A hazai civil szervezet alelnökének, Gémes Lászlónak a kombájnjait is kipróbálták a spanyolok, akik mindent tudni akartak a magyar mezőgazdaságról. Szombaton délelőtt a Kardos család fűtött üvegházaiban már nagyon jól érezték magukat a mediterrán vendégek, akik eredetileg jó időre készültek, és csíkos pólót, napszemüveget hoztak magukkal – nem számítottak a hideg tavaszi szélre.

A kertészetben kíváncsiak voltak arra, melyik a legkártékonyabb kártevő a paprikában, kiderült, hogy a fehér légy ellen kell védekezni leginkább. Idősebb Kardos Gyula elmondta nekik, hogy cégük külföldre is szállít, egyiptomi és jordániai vállalkozásokkal áll kapcsolatban, a magyar kertészek szakértelmére szükség van a távoli országokban.

Spanyolországban 30 ezer hektáron termesztenek melegházi hajtatással – Magyarországon ez a szám mindössze 2500-3000 hektár. Albert Falip Gasull elmondta lapunknak, hogy a spanyol és magyar kertészet termékei egyaránt jó minőségűek, csak jellegükben különböznek egymástól. A spanyol fiatal gazdaszervezet, a COAG elnöke elismeréssel szólt a hasonló szerepet betöltő magyar Agryáról, melynek szervezettsége az unión belül is példaértékű. A spanyolok szerint ezek a szerveződések azért hasznosak, mert így tájékozódhatnak egymás körülményeiről, lehetőségeiről. Érdekesség volt számukra Szegváron, hogy a mezőgazdasági épületek nem olyanok, mint náluk, ám a fejlett kertészetekben a technológia ugyanolyan.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jakab István felhívása

Jakab István szerint országos gazdaszövetkezetet kell létrehozni a választások után a magyar gazdák… Tovább olvasom