Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Sport, Hazajárók, előadások - Erzsébet-hét Szentesen

Szentes - A befolyt pénzt iskolai célokra költik. Egész héten zajlanak a programok.
– A baba ruhája tetszett meg, magamnak vásároltam, száz forintot adtam érte – mutatta az akkor szerzett holmit Apró Kincső Zselyke a szentesi Szent Erzsébet iskola udvarán. – Pénzváltási, számolási gyakorlatnak sem rossz – tette hozzá a tanító nénije. – Nem tudom, mi ez, de megtetszett – árulta el a kis, labdaszerű tárgyról Dobre Milán Levente. – Szerintem stresszlabda, lufiba töltöttek lisztet – segítették ki az osztálytársai.
Sport, Hazajárók, előadások  - Erzsébet-hét Szentesen. Fotó: Králik Emese - GALÉRIA

A katolikus iskola most tartja az Erzsébet-hetet, az udvari vásár nyitóünnepsége tegnap volt. A gyerekek nagyon türelmetlenül várták, hogy szétnézhessenek az asztaloknál, ahol a családok által felajánlott holmikat, illetve a szülők által készített dolgokat lehet kapni. – Kézműves-, alkotó délutánokat szerveznek, remekül működik a dolog – mondta Siposné Miskolczi Gyöngyi igazgató. A befolyt pénzt iskolai célokra költik. Egész héten zajlanak a programok. Ma rendezik a Duó dallam nélkül nevű térségi szavalóversenyt, ahol a gyerekek rendhagyó módon, párban mondanak verset.

A Hazajáró című tévéműsor házigazdái, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár rendhagyó földrajzórát tartanak majd
a diákoknak, de lesz röplabdakupa és gólyalábas műsor is. A Szent Erzsébet Rózsái Alapítvány díjait vasárnap, a szentmise után adják át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rotakapába is került alkatrész: ha elkészül a Danuvia, unokája viszi el egy köre 83 éves nagymamáját

Rotakapába is került alkatrész: ha elkészül a Danuvia, unokája viszi el egy köre 83 éves nagymamáját
Hercz Dániel a motorral a papa emlékének adózna, és elvinné egy körre a 83 éves mamáját is. Tovább olvasom