Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Szabályosan vágták ki a fákat a szentesi Tiszánál

Szentes - Nem út épül a szentesi Tiszánál, magánerdőben vágtak fákat, engedéllyel – tudtuk meg. Az ügy kapcsán egy érdekes apróság is kiderült: a szentesi erdők ügyében egy Bács megyei szerv az illetékes.
Egy kisebb erdőt vágtak ki Szentesen, a Tisza partján. A híd környékén tűntek el a fák, volt, aki a helyiek közül úgy hallotta: utat építenek. A szentesiek árgus szemmel figyelnek mindent, ami a Tiszánál történik, különösen azért, mert a terület Natura 2000 besorolású. Ősszel például arról írtunk: annak sem örültek, amikor az áramszolgáltató kérésére kellett a növényzetet ritkítani azért, hogy a vízről is jól láthatók legyenek bizonyos táblák. Most annak jártunk utána, milyen szabályok vonatkoznak egy ilyen területre, ahol más dolgokban szigorúak a korlátozások.

Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség egy korábbi nyilatkozatából arra következtetünk: a Natura 2000 nem egyenlő azzal, hogy ott semmihez sem lehet nyúlni. A mostani esetben nincs hatáskörük – írták érdeklődésünkre. Az is kiderült, hogy a híd alatti rész magántulajdon, amelyet művelhet a gazdája. Ha betartja a szabályokat, és egyeztet a hatóságokkal – a zöldhatósággal, a Körös–Maros Nemzeti Parkkal és a vízüggyel –, kivághatja a fáit.

Megtudtuk: egy négyhektáros területen vágták ki a fák felét, a helyreállítást a természetre bízzák. Az, hogy út épül, esetleg csak az erdőrészlet alakjából tűnhet így, még tervben sincs ilyesmi, magyarázta a területen illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának szakembere. – A vágás minden tekintetben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény előírásai szerint, bizonyos irányelvek betartásával, kontroll mellett zajlott – biztosított mindenkit Szabó József Tibor igazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportverseny a szentesi óvodásoknak

A Rákóczi utcai ovisok nyerték tegnap a sportnapot Szentesen. Tovább olvasom