Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szarvason hódítottak a csikós kislányok

Szerencsésen hazaérkezett tegnap a Csongrád megyei lovasok szekérkaravánja, amely jól szerepelt a szarvasi világtalálkozón. Nagy sikere volt két szentesi kislánynak, akiket a felnőtt csikósok is megcsodáltak.
Török Nikolett és Bertók Ágnes a közönség kedvence volt. Fotó: Vidovics Ferenc
Szekerekkel jöttek a kunszentmártoni úton tegnap délelőtt a Csongrád megyét képviselő lovasok, akik a Szarvason megrendezett világtalálkozón mutatkoztak be. Feltűnést keltett az a kisebb kocsi, amely előtt osztrák hegyi ló volt. A szekérkaravánt a domaszéki Papp János vezette, míg megyénk lovasainak szereplését a hódmezővásárhelyi Kucsera István hangolta össze. A térségünkből egyébként mintegy ötvenen képviseltették magukat a rangos seregszemlén, ahol vagy ezer lovas adott egymásnak randevút.

A szentesiek Korcsik János, a Kinizsi TE lovas szakosztálya elnökével indultak útnak. Azt mesélték, hogy ahol az autóforgalom engedte, ott lóháton mentek a fiatalok, a veszélyesebb szakaszokon pedig felültek a szekérre. Szarvasról egyébként hétfőn reggel negyed hétkor indultak, és négy óra múlva már elérték Szentes határát. A lőcsös parasztszekerükkel meg a korhű öltözetükkel a rendezvény céljának megfelelően azt mutatták be a több ezres közönségnek, hogy e vidéken még őrzik az ősi hagyományt. Maga az elnök hajtotta a hármasfogatot, viselete pedig az ünnepi alkalomhoz illően fehér ing, pantalló és fekete kalap volt. A közönség, no meg a felnőtt lovasok kedvencei a szentesi csikóslányok voltak.

A tizenegy éves Török Nikolett és Bertók Ágnes úgy bánt a pónikkal, hogy még az idősebb férfi csikósok is felfigyeltek rájuk. Nikolett különben a Koszta József Általános Iskola tanulója, és a sárga pónit Kapitánynak hívják. A tarka lovon, Gangoson meg Ági ült, amikor viszont nem lovagolt, képes volt lefektetni a kis jószágot. Az ifjú csikósok nagyon értenek a hátasok nyelvén, és jól bánnak a karikás ostorral is. S persze szépek voltak a lánykák a korhű ruhában: a fehér ingben, ugyancsak fehér bőnadrágban, s mindehhez fekete mellényt viseltek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ének az esőben – Szentesen

Bár szinte egész nap esett az eső, lapunk szombati fürdőpartija nem maradt el: a meghívásunkra… Tovább olvasom