Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Szentes is bűvészkedett Kapolcson

Kapolcs, Szentes - Jelentősen csökkent a Művészetek Völgyének látogatottsága, de ezt nem bánják a helyiek: a négyszáz lelkes Kapolcson tavaly negyedmillió ember fordult meg.
A fesztivál idén a Bűvészeti napok nevet kapta, nem véletlenül, hiszen mindössze negyvenmillió forintból rendezték meg. A Szentes környéki alkotókat visszatérő vendégként emlegetik ezen a helyen, ahol tényleg mindenki boldognak tűnik.

A fesztivál idején Kapolcson nagy a nyüzsgés, a türelmetlenséget hátrahagyva közlekednek a Völgy-vendégek – itt minden utcakőnél történik valami kedves, érdekes vagy éppen kellemes dolog. Két lány hatalmas táblával a nyakán hirdeti, hogy ötven forintért megtapsol, egy idős férfi furulyázik, egy csapat fiatal gitárkísérettel énekel, az Egervíz nevű patak partján fürdenek a gyerekek, valaki a fővárosból ezüstszínűre festi magát, és szobornak áll, sokan ördögpálcával játszanak, egy pár függőágyban pihen, és akadnak, akik elmélyülten csókolóznak. A Völgyben majdnem mindent lehet, ezért az sem meglepő, hogy az evangélikus templomban meghirdetett liturgián a helyi fiatalok gitárral, trombitával dicsőítik az Urat, a dob a karzatról szól.

A német vásárlók

A szentesi és Szentes környéki alkotók a sátorgalériában rendezkedtek be a Csigaház udvarán, itt kapott nagyon komolynak tűnő ajánlatot a mindszenti Annus Gábor, akinek Csellós című szobra iránt érdeklődtek erősen a külföldiek, és elvitték volna.

Önbizalom jutányos áron. A vastaps mennyibe kerülhet? A szerző felvételei
Önbizalom jutányos áron. A vastaps mennyibe kerülhet?
A szerző felvételei

Az alkotó mondott egy árat, mire azok elmosolyodtak, annál egészen biztosan többet ér. Annus végül nem adta, hiszen kiállításra, és nem eladásra hozta. A saját ötletéből létrehozott, csemperagasztóval készült és antikolt tárgyak alkotója a Pesti Galériába kapott meghívást, a Szegváron otthonra lelt szegedi Szűcs Árpád pedig a szintén fővárosi Aquarius Galériába.

Szentesé a színpad

Szinte egy teljes napon át foglalták el a szentesiek és a város környékiek a malomszigeti színpadot. Itt szerepeltek többek között Kertész Ákos művésztanár ütőstanítványai, adott koncertet a Jelfürkészek nevű zenekar, műsoron egy slágergyanús, Szép dal című saját szerzeménnyel. A szegvári Tűzköves színjátszók a Móricz-féle Dupla pofonnal kacagtatták a nagyérdeműt, az amatőr színészek korhű jelmezekben vonultak fel. Balla Tibor tekerős játszott népi muzsikát, és a Dobbantó táncegyüttes vitte el a prímet a tapsban. Szólót táncolt Grecsó Zoltán táncművész.

Festmények és fafaragványok a sátorgalériában
Festmények és fafaragványok a sátorgalériában.

A rettentő cirkusz

Az első magyar garantáltan pártsemleges politikusképző és artistaiskola vizsgacirkusza – ezzel a címmel mutatták be a drámaisok Keserű Imre és Matos Ibolya darabját. Ha valakinek eddig volt olyan érzése Keserűvel kapcsolatban, hogy udvariaskodik a politikusokkal, akkor ez a darab megtekintése után bizonyosan szertefoszlott. A Csöbör Párt és Vödör Párt küzdött egymással, a küzdelembe – választási harcba – bevonták a közönséget is, a völgyvendégek nagyon figyeltek, csak a patak csobogását és a madarak énekét lehetett hallani. Mindkét oldal tükröt kapott, amely nem mutatott túl szép látványt. A hangulat mégis vidám volt, a fiatalok színpadi környezetben „kóstolgatták a hatalom édes ízét".

Keserű Imre és a társulat. A drámatanár tanítványai közt a bűvészetek völgyében
Keserű Imre és a társulat. A drámatanár tanítványai közt a "bűvészetek völgyében"

A politikusok közül mindössze egy nézte meg a színházi előadást: Szirbik Imre. Lapunk kérdésére válaszolva azt mondta, az előadás üzenete a jobbaknak kicsit rosszuleshet, akiknek kellene, hogy szóljon, azok talán nem is értik. Az utcaszínházi előadást ősszel a megyeháza udvarán meg lehet nézni, ahol hagyományosan a kapolcsi darabokat évről évre bemutatják. Itt lesz majd látható Szurmik Zoltán és Perjés Gáborné darabja is, a Pál utcai fiúk átirata, melyben a kamaszok választ adnak arra a kérdésre, vajon léteznek-e még azok az értékek, melyeket a klasszikus ifjúsági regényben megfogalmazott a szerző.

Kapolcs fellélegzett

A fesztivál ideje alatt a helyiek nem alszanak, mindenki dolgozik. A község polgármestere, Göntér Gyula lapunknak azt mondta, idén jóval kevesebb a látogató, de ezt nem is bánják: tavaly 250 ezer turista fordult meg a négyszáz lelkes faluban. A Bűvészeti napokra 140 kézműves és 40 vendéglátó érkezett a településre, melynek évente 10 millió forint bevétele származik a fesztiválból. Márta István, az Új Színház igazgatója is úgy véli, jó, hogy csökkent a látogatottság. A Völgy egyik megálmodója szerint Szentes magas színvonalat képvisel, és teljes képet mutat magáról. A szentesiek összesen háromszázan utaztak Kapolcsra.

Olvasóink írták

  • 8. konszenzus 2008. augusztus 18. 13:09
    „H.Sz.R.nem volt drámais.
    Sokaknak rokonszenves,igaz!”
  • 7. eszpontemma 2008. augusztus 16. 12:08
    „eddigi információim szerint (ami nem túl sok)
    szabó réka lett az igazgató, aki szintúgy drámais volt
    és az egész tanári karnak rokonszenves.
    remélem ez jelent valamit. valami jót. :)
    jó lenne idén úgy tanulnom, hogy nincs akkora feszültség.”
  • 6. gátéri 2008. augusztus 07. 00:00
    „Történik, csak ez a szar délmagyar nem ír semmit!”
  • 5. PankaSopron 2008. augusztus 05. 22:26
    „Nem baj az, ha nem történik semmi Szentesen... az azt jelenti, rossz sem történik. Az is valami.”
  • 4. gátér 2008. augusztus 04. 23:49
    „Egy hete nincs fönt normális szentesi hír, nemnormális se nagyon, semilyen sem!”
  • 3. ajaj 2008. augusztus 04. 15:55
    „hogy Kapolcs rendben lenne?
    "A fesztivál végül mégis kapott 20 milliónyi állami támogatást, amelyet a jegybevételekből és a helybérletekből származó 40 millióval egészítenek ki. ,,A fesztivált most sokan zsíros kenyeres fesztiválnak hívják, mert a fellépők zsíros kenyérért játszanak. Senki nem kap gázsit" - mesélte Márta István. Kérdésemre, hogy akkor mire használják fel az a 60 milliót, elmondta, hogy azt felemésztik a dologi kiadások, a technikai személyzet fizetése és a menedzsment költségtérítése. Ha pedig maradna még valami, a fesztivál végén elosztják az ötfős vezetőség közt." (a teljes cikk: http://fesztivalindex.blog.hu/2008/08/01/hippi_vasar_lett_a_kapolcsi_fesztival)

    Hm.
    Kíváncsi vagyok, ez a nyilatkozat kivált-e valamilyen reakciót, mint az évenkénti tavaszköszöntő ("nincs pénz", "elmarad a fesztivál" stb.)
    ja, és nem 40, hanem 60 az a millió. (ami úgy két ottani falu éves költségvetésével egyenlő kábé)”
  • 2. St. S 2008. augusztus 04. 14:56
    „Itt minden OK. A Körös-torokban is, mielőtt megkérdeznéd :)”
  • 1. Rendben 2008. augusztus 04. 13:57
    „Kapolcs rendben. És mi hír van Szentesen?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

150 ezer a nyomravezetőnek

Szentes - 150 ezer forint üti a markát annak, aki érdemi információval szolgál a rendőrségnek a… Tovább olvasom