Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Szentes kerékpárútra pályázik

A Szentest Csongráddal összekötő kerékpárút megépülése után a Kurca-parti település önkormányzata folytatni akarja a hálózat bővítését.
A képviselő-testület ma délután 2 órakor kezdődő ülésén tárgyalják azt az előterjesztést, amely négy helység összefogására alapozza az állami támogatás megszerzését. Ha a képviselők elfogadják a javaslatot, akkor Szentes a kistérség három községével, Derekegyházzal, Nagymágoccsal és Szegvárral közös pályázatot nyújt be a négy települést összekötő kerékpárút megtervezésére. A felhívást a gazdasági és közlekedési, valamint az önkormányzati és területfejlesztési tárca tette közzé azzal, hogy a beruházásnak 2007-ben meg kell valósulnia.

Ennek a programnak az a célja, hogy a három község és a város területén, valamint az azokat összekötő út mentén elősegítse a biztonságos közlekedés feltételeit. A négy település között harminc kilométeres, összefüggő kerékpárutat terveznek kiépíteni. A Szegvár és Derekegyház felé is vezető szentesi szakasz mintegy tíz kilométer hosszú.

Előzetes számítások szerint a szentesi önkormányzatnak tízmillió forintjába kerülne a kerékpárút tervezési költsége, sikeres pályázat esetén az összeg ötven százaléka lehet az állami támogatás. Az elképzelések között szerepel a Kórógy-csatornán átvezető híd, valamint egy vasúti átjáró is, mivel ezeken halad a leendő kerékpárút nyomvonala.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyen szeretnének kórházigazgatók lenni

Négyen pályáztak a szentesi kórház főigazgatói állására. A megyei közgyűlés december 14-én dönti el,… Tovább olvasom