Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Szentesen kalandozott a Tisza nagykövete

Szentes – Több figyelmet szeretne a Tiszára irányítani, illetve értékeket, hagyományokat megismertetni Hídvégi-Üstös Pál. A sport, az ősi mesterségek és a történelmi vonatkozások egyaránt helyet kaptak az öthetes kalandtúrán, amely emberek százait mozgatta meg alkalmanként.
– Nem, nem vagyok tisza-völgyi lakos, Vácon élek – reagált érdeklődésünkre az extrém teljesítményeiről ismert Hídvégi-Üstös Pál. A Tisza-völgy kerékpáros kalandtúra ötödik, egyben utolsó etapja az elmúlt hétvégén Szolnokról indult és Csongrád, majd Szentes érintésével Hódmezővásárhelyen ért véget. A főszervezőtől Szentesen azt tudakoltuk: miért éppen a Tisza?

– A 2001-es ciánszennyezés idején határoztam el: mindent megteszek azért, hogy a folyót képviseljem, fölhívjam rá mindenkinek a figyelmét. Ennek jegyében korábban hosszában végigúsztam, végig- illetve körbefutottam, majd idén egy százéves velocipéddel körbetekertem – foglalta össze. A kerékpáros kalandtúra Tiszabecsen startolt, a résztvevők öt hétvége alatt szinte teljes hosszában bejárták a magyarországi szakaszt.

Szentesre ért a Tiszavölgyi kalandtúra. Fotó: Králik Emese (galéria)

– Példaértékű ez a rendezvénysorozat, települések fogtak össze egymással. Bemutattuk a résztvevőknek a sportok széles tárházát, a Tisza-völgy falvait, értékeit, a fenntartható életformát. Betértünk az öreg portákra, megismertük az ősi mesterségeket. Értékrendet, hagyományokat láttak a kerekezők. Az idősebbek szájából nem egyszer elhangzott egy nagyon fontos mondat: régen inni lehetett a folyóból – emelte ki a Tisza nagyköveteként is emlegetett sportember. A közel 230 résztvevő között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa polgármestere is ott volt, kiderült: nem véletlenül.

– A szentesi laktanyában megkoszorúztuk Esze Tamás szobrát. A történelem eme kiemelkedő alakja Tarpán született, így természetes, hogy én is eljöttem – mondta Szécsi Szabolcs. A kalandtúrát egyedülálló kezdeményezésnek tartja, hiszen olyan vidékeket ismerhetnek meg általa az emberek, amelyek eddig nem kaptak elég figyelmet a turisztikában. – A program csodálatos, isten áldja meg mindenkinek a keze munkáját, aki részt vett a szervezésben.

Szentesre ért a Tiszavölgyi kalandtúra. Fotó: Králik Emese (galéria)

– Egy kicsit nehezen bírom a nyerget, soha nem vettem még részt ilyen hosszú túrán, de kétségem sincs afelől, hogy ha lesz hasonló, legközelebb is jövünk – tudtuk meg a falu 12 fős csapatát vezető Horváth Lajos felgyői polgármestertől. Ő is azt hangoztatta: túl azon, hogy a saját kis közösségüket az eddiginél is jobban összekovácsolja, a kalandtúra fontos üzenetet hordoz.

A túrázók a szentesi laktanyában Szűcs Lajos alpolgármesterrel koszorúztak, majd eveztek a Kurcán és szétnéztek a belvárosban. A kalandozások sorozata vasárnap ért véget Hódmezővásárhelyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiszavölgyi túra: Szentesen kalandoztak a kerékpárosok

Mintegy 230 résztvevővel szombaton ért Szentesre a Tiszavölgy kerékpáros kalandtúra ötödik túrája. Tovább olvasom